„Izrael Szabadságharcosai” antiimperialista programja

Írta: Novák Attila - Rovat: Történelem

A Lohamim izraeli párt kísérlete a magyar etnikai voks megszerzésére a zsidó állam első éveiben.

A Lohamim párt választási nagygyűlése; A mikrofonnál Jehuda Ben David (Amosz) (Képek forrása: lehi.org.il)

Olyan, valószinűleg 1948 vagy 1950 őszén keletkezett magyar nyelvű forrás került elő, amely azt bizonyítja, hogy az Izraelben 1948-ban Lohamim néven párttá formálódó korábbi jobboldali radikális Lehi (Lohamei Herut Jiszrael) csoport a helyi magyarajkú közösség körében is megpróbált tagokat verbuválni. Ez a magyar nyelvű forrás a Lohamim párt 1948-as nyári megalapítása idejében megfogalmazódott és az ülésen (nagy többséggel) elfogadott Platform, azaz elvi nyilatkozat magyar fordítása, amelyről Halmi József, Palesztinában, majd Izraelben élő magyar zsidó újságíró tájékoztatta a Tel-Aviv-i magyar külképviseletet, juttatta el a számára.

A Lehi-t Avraham Stern alapította 1940-ben, miután az Irgun (más néven: Écel) soraiban törés következett be. A második világháború kitörésével Vlagyimir Zsabotyinszkij ugyanis elrendelte a britek elleni hadicselekmények szüneteltetését, melyet az Irgun egyik, Avraham (Jair) Stern vezette csoportja ellenzett. 1942 februárjában brit rendőrök lelőtték Avraham Sternt s több Lehi vezetőt letartóztattak.

Avraham Stern (Forrás: Wikipedia)

1943 novemberében húsz Lehi-vezető megszökött a latruni börtönből. A Lehi propaganda-tevékenységet is kifejtett, Hazit („A Front”) és Ha-maasz („A Tett”) címmel lapokat adtak ki. 1944 novemberében Kairóban két Lehi-tag, Elijahu Hakim és Elijahu Bet-Curi megölte Lord Moyne-t, a brit miniszteri rezidenst, ennek folyományaként a két merénylőt 1945 márciusában felakasztották.

Ugyanazon év novemberében a Lehi, a Hagana és az Irgun Friedmann-Jellin (Mor) vezetésével megalapította a Tnuat Hameri Haivri-t, azaz a „Héber Ellenállási Mozgalmat”. Ezekben a zavaros időkben zsidó merényletek és brit megtorlások követték egymást. 1947 márciusában Mose Barzani, a Lehi egyik vezetője és Meir Feinstein a cellájába becsempészett kézigránáttal felrobbantotta magát.

A Lehi – mely korábban a revizionista cionista mozgalom középszárnyával is elégedetlenek fegyveres mozgalma volt, a zsidó állam kikiáltásával integrálódni akart az új Izraelbe. Az 1949. január 25-i választásokra külön párttal készült, a Mifleget Halohamimmal (Harcosok Pártja). A párttá alakulást egyszerűen az döntötte el, hogy a zsidó állam kikiáltásával a különféle paramilitáris alakulatok léte (még a saját mércéjük szerint is) értelmét vesztette, a Lehi – mint fegyveres erő – pedig kénytelen-kelletlen, de beolvadt az izraeli hadseregbe.[1]

Yellin-Mor és Smulewicz a bírósági tárgyalásukon (1948)

Ugyanakkor a fegyveres „politizálásnál”, a britek elleni merényleteknél többet akarók legális politikai formációval próbálkoztak. A  Ramat Jairban 1948.július 28-án összeülő (első) ülésen határozták el a volt Lehi-tagok a párttá alakulást, amit az alig egy hónappal korábbi Altalena-incidens is aláhúzott. A lista (Resima) élén a veterán Friedman-Yellin (Mor) állt, a második helyen Matitjahu Smulewitz, aztán Jakov Banaj, majd Geula Cohen következett, a mai Likud politikus, Cahi Hanegbi édesanyja.

Szeptember 17-én a Lehihez köthető fegyveresek merényletet követtek el Folke Bernadotte gróf, az ENSZ közvetítője ellen, minek következtében rengeteg Lehi-harcost – többek között a listavezetőt és a lista második helyezettjét is letartóztatták. Nem a britek, hanem a zsidó állam hatóságai léptek fel ellenük, akik a Lehi-t terrorista szervezetnek bélyegezték és az Irgunnal együtt feloszlatták.

Ezen az ülésen fogadták el tehát – nagy vita alapján – a Platformot, melyet (kis változtatásokkal[2]) magyarra is lefordítottak, s amelynek egy példánya – Halmi József jóvoltából – eljutott a magyar diplomatákhoz is.[3]

Izrael első választásán, 1949 januárjában elsöprő baloldali (Mapaj) győzelem született, a párt a szavazatok majdnem 36%-át szerezte meg, míg a még baloldalibb Mapam 14.7 százalékot kapott. A Lohamim lista végül 5363 szavazattal a voksok 1.2 százalékát gyűjtötte be. A vallásos párt (Hazit Datit Meuhedet) kicsivel több mint 12 százalékot, míg a jobboldali Herut 11.5 százalékot szerzett. A Lohamim egy százaléka egy mandátumot jelentett a Kneszetben, Yellin-Mor tehát egyenenesen a börtönből mehetett a parlamentbe. Egyébként az általános közkegyelem miatt az összes Lehi-harcost kiengedték a börtönből.

A Lehi választási plakátjai 1948-ban

A párt közben szerveződött, az első – Jair Sternnek szentelt – nyilvános ünnepi megemlékezés (azkara) után két napos konferenciát tartottak 1949 februárjában, ahol 121 delegátust választottak meg, azonkívül a párt központi szervét, a tanácsot és a bizottságokat. Yellin-Mort a párt elnökévé választották, míg (a későbbi Likud-politikust és miniszterelnököt) Jichak Samirt főtitkárnak (mazkir klali).

A Lohamim-on belül óriási viták voltak a Yellin Mor által vezetett balszárny (Samir is ezt követte) és Jiszrael Eldad között, aki elvetette a szocialisztikus-kollektivisztikus eszméket. Ugyanis Yellin-Mor nem csak Jeruzsálem felszabadítását és a zsidó nép Izraelbe történő visszatérését követelte, hanem egy olyan osztálynélküli társadalom megteremtését is, amely részt vesz abban a világméretű harcban, amely az „imperializmus” ellen folyik a földtekén.  Ám a társadalmi célokhoz nemzeti alapfeltételeket rendeltek. „A Haza szabadsága és a nemzet függetlensége az előfeltétele a teljes társadalmi felszabadulásnak” – fogalmaz a Platform. Eldad – ugyanakkor – inkább azt preferálta volna, hogy ha a Lohamim a – zsidó szimbólumokkal átszőtt Erec Jiszrael – „felszabadítását” tűzi ki célul. A párt többsége Yellin-Mor álláspontját támogatta (49-19 ellenében), amely Eldadékat a nyílt ellenzékiségbe szorította, ennél fogva kiszorultak a párt intézményeiből.[4] Eldad a maga teokratikus és egyben diktatórikus nézeteit Sulam nevű újságjában is propagálta. Később, amikor már a viták Yellin-Mor és Samir között is fellángoltak, a párt tovább dezintegrálódott, majd feloszlott és már nem vett részt a következő, 1951-es Kneszet választásokon.

A Lohamim egyik választási plakátja

Mindenesetre az uralkodó Mapaj párt vezetője, a miniszterelnök David Ben Gurion arra volt büszke, hogy sem a Maki, az Izraeli Kommunista Párt, sem a Menachem Begin féle jobboldali Hérut (mely politikai-ideológiai rokonság tekintetében a Lohamimhoz állt közel) nem tagja a kormánynak, sikerült őket egyaránt kívül tartania. (Az egyenlősítés amúgy nem állja meg a helyét.) A kicsi Lohamimnak azonban még a miniszterelnök ellenszenv listájára sem sikerült felkerülnie, bár azt azért elintézte Ben Gurion, hogy Eldad – mint az „állam ellensége” – ne taníthasson izraeli iskolákban az ötvenes években.[5]

Jichak Samir, Izrael későbbi miniszterelnöke (középen ül) és Jiszrael Eldad (áll) a Lohamim kongresszusán

A Lohamim itt közölt kiáltványa egy nacionalista, sok szempontból jobboldali, de egyes elemeiben kifejezetten etatista-kollektivista-szocialista politikai szervezet képét vetíti elénk, amelyben a brit-ellenesség a gyarmatosítás elleni harcban is kifejeződik. Ugyanakkor maga is „gyarmatosítani” akar, hiszen az „Országnak többet gondol, mint amit az akkori alakulófélben lévő Izrael nyújtani tudott és egyedüli megoldásként a lakosságcserét ajánlja fel. A radikalizmus az évek múlásával sem veszett a múlt ködébe, csak már nem a britek ellen irányult. Nem véletlen, hogy többen úgy vélték, hogy a Lehi (volt) aktivistái állhattak a Szovjetunió Tel Aviv-i nagykövetsége elleni 1953-as merénylet mögött, melyet amúgy egy valós tényező, a feléledő sztálini anticionista hullám, illetve az ellene való mély felháborodás motivált.[6] Jiszrael Eldad ideológiája később megjelent a Hatnapos Háború utáni telepes-mozgalomban, a Gus Emunim csoport nézeteiben is.

A kongresszusi szöveg végén a Lohamim címének megadott Tel Aviv-i Allenby utca 27., mely tulajdonképpen az Allenby és a Pinsker utca találkozásánál lévő saroképület a Lohamim titkársága (Mazkirut) volt ebben az időben és minden bizonnyal a párt fennállása idején végig funkcionáltak ez az iroda.[7]

Hogy az 1940-es évek végének izraeli magyar nyelvű közösségei milyen arányban lehettek volna alanyai ennek az új politikai kísérletnek, azaz a Lohamim térnyerésének, arra kevés forrással rendelkezünk. Halmi József (1893-1967) egykori 1919-es emigráns, korábban a Független Magyarország, majd a Vörös Katona (1919)  munkatársa (utóbbinak szerkesztőségi tagja), majd a Bécsi Magyar Újság, a Párisi Ujság hirlapírója, a második világháború utáni koalíciós időkben pedig a Világosság palesztinai, majd izraeli tudósítója[8] – aki ekkor valamiféle egyszemélyes hírügynökséget vezetett – levelében arra utalt, hogy azért kell megalapítani a párt magyar csoportját, mert sok a magyar származású a Lehi körül, sőt (állítólag) magyar nyelvű hetilap kiadását is tervezik Tel-Avivban. Ugyanakkor az, hogy a Lehi-vel amúgy rokonszenvező Halmi – aki tisztában volt a helyi viszonyokkal – Lehi-nek nevezi a csoportot, arra utal, hogy nem biztos, hogy 1950 őszén keletkezett ez a magyar nyelvű anyag, amely egyébként azt igazolja, hogy a csoport több bevándorló réteg felé is fordulhatott, éppen hogy növelje a bázisát.[9] Magyar anyanyelvű tagjai (Dov Grüner, Jakov Weiss, stb.) mindig is voltak a radikális zsidó katonai szervezeteknek, akár az Irgunról, akár a Lehiről beszélünk. Ugyanakkor a magyarajkúaknak mint etnikai csoportnak a számbavétele és toborzása, immár a demokratikus viszonyra méretezve – újnak mondható a Lehi történetében.

Dov Grüner

További információkat nyerhetünk a magyarok palesztinai/izraeli politikai affiliációról Scher Tibornak (1912-1975), Magyarország 1946 és 1948 közötti palesztinai kulturális  attaséjának (és egyben Rabbiképzőt végzett tudósnak) egy a helyi magyar zsidók körében végzett „felméréséből”.[10] Az 1948.február 8-án keltezett vizsgálati eredmény a „A kommunistaellenes imperialista propaganda hatása a palesztinai magyar lakosságra. Közvéleménykutatás” címet viseli, kiadója a Magyar Állami Kulturintézet és Könyvtár, ahogyan Scher jeruzsálemi intézményét nevezte. A 30 kérdésből álló kérdéssor főleg a Magyarországgal mint demokráciává átalakult országgal kapcsolatos palesztinai magyar zsidó attitűdöket volt hivatva feltérképezni.

Bár Scher „nem túl nagy körben” végzett kutatásról beszél (amiből nem lehet megállapítani, milyen közegben, hány embert kérdezve és főleg, az alanyokat milyen elv alapján kiválasztva vették fel az adatokat), de az megállapítható, hogy a várakozásokkal szemben a kommunista-ellenesség jóval nagyobb a palesztinai zsidó lakosság körében, mint amit feltételezni lehet. A válaszadók 84%-a szerint Magyarországon nincsen szabadkereskedelem, 60%-uk szerint a zsidók helyzete rossz és 64%-uk szerint a munkás megélhetése igen rossz az országban. 70%-uk szerint nincs vallásszabadság Magyarországon, 77%-uk szerint pedig a szovjetek nem engedték meg az országnak a Marshall-terv elfogadását, 72%-uk szerint elviselhetetlenek a lakásviszonyok. A megkérdezettek 56%-a szerint a cionistákat üldözik az országban, míg 36%-uk szerint csak megtűrik őket.

A magyarországi újjáépítésről jobban megoszlanak a vélemények, ugyanakkor a megkérdezettek 60 %-a szerint egyáltalán nincsenek ellenzéki pártok a magyar parlamentben. Scher a végén meg is állapítja, hogy a palesztinai közvélemény az angol fennhatóság és az erősödő amerikai befolyás miatt az „angol-amerikai sajtó propaganda” befolyása alá került és a palesztinai zsidó sajtó is – a kommunista Kol Haam és a Hasomér Hacair-hoz tartozó (majd Mapam orientációjú) Al Hamismar kivételével – a szovjet és kommunistallenes propaganda eszköze. „Az itt élő magyarság polgári beállítottságánál fogva hajlamos hitelt adni az irányított angol-amerikai hírverésnek” – írja jelentésében Scher.

Scher Tibor felmérése valószínűleg jobban támaszkodott a vallásosabb és tradicionálisabb – és ennél fogva az egész magyar nyelvű lakosságot nem reprezentáló – jeruzsálemi magyar zsidó közönségre, ezért– erősen torzíthatott. A „közvélemény-kutatás” egyes adatai erős tájékozatlanságra, információhiányra utalnak., Az viszont biztosan megállapítható, hogy a palesztinai magyar közösség az 1940-es évek végén megosztottabb volt politikailag, mint amit elsőre feltételeztünk volna.

A Lehinek voltak magyar tagjai is[11], azon kívül az 1950-es évek első felében, az izraeli parlamentben szereplő magyar képviselők általában jobboldali vagy centrista pártokból jöttek.[12] Hogy Scher vizsgálata nem reprezentatív – még 1948-ra vonatkozva sem – abból is kitűnik, hogy 1947 és 1949 között Palesztina/Izrael magyarországi vagy a történelmi Magyarországról érkező lakosainak száma közel a triplájára emelkedett, a körülbelüli 30 ezerről 90 ezerre, 1950-ben pedig átlépte a 100 ezer főt is.[13]

Az izraeli lakosság összetétele ezekben az években folyamatos mozgásban, átalakulásban volt. Az újonnan a magyar nyelvterületről érkezettek között már erőteljesen jelen lehetett az a réteg, amely a Vészkorszak tragédiája után lett cionista, különféle baloldali cionista intézményekben nevelődött, és szervezetten érkezhetett az országba. Ennél fogva a baloldal és a kibuci életben való részvétel jelentős lehetett, amely a Lehi magyar tagozata iránti tömeges nyitottságot alapvetően kétségessé tette. Ez még akkor is így van, hogy ha a Lehi balszárnya még 1956 után is egy olyan politikai vállalkozásban (Szemita Akció/HaPeula Hasemit) vett részt, mely Izrael és arab szomszédai között regionális federációban gondolkodott – éppen a gyarmatosítók, az imperialisták elleni harc alapján állva, mely szintén illeszkedhetett egy baloldali világképbe is.

Az antiimperialista harcnak és a tervezésnek, mint kora népszerű eszméjének a képviselete talán rokonszenvet kelthetett a korabeli magyar zsidó bevándorlók körében. Ugyanakkor a szövegen átütő erőszakos evilági messianizmus, valamint az arab-zsidó lakosságcsere mint a konfliktus etnikai megoldása nem biztos, hogy jól hangzott a Vészkorszak utáni Közép-Kelet-Európát elhagyó bevándorlók körében.

Ráadásul, ahogy Jakov Savit történész is megállapította, a kétségbesetten marxizáló, a mainstream baloldali Mapajt balról előzni akaró Lohamim rosszul kombinált, hiszen a munkásosztály aspirációi és a Lehi/Lohamim által megfogalmazott területi követelések között nem létezett közvetlen kapcsolat. Az akkori, szociáldemokrata Mapaj vezette Izraelben az állampolgárok ugyanis elfogadták a megosztott zsidó állam létezését és kibékültek a „történelmi” határok nélküli állapottal.  [14]

—————————————————————————————–

PROGRAM*

A brit megszállás alatt Izrael Szabadságharcosai (LEHI) megteremtették a héber ellenállást és megkezdték az ellenség kiüzését.
Izrael Szabadságharcosai lefektették a szabadságharc ideológiai alapjait kimutatván az idegen uralom imperialista jellegét, leszögezték a konkrét célt: – kiüzni az ellenséget és pontosan megjelölték szabadságharcunk szövetségeseit. Izrael Szabadságharcosainak ideológiája és tettei közt teljes volt az összhang. Hősiesen harcoltak és nem haboztak életüket áldozni eszméikért.
Azonban a közvetlen brit dominancia felszámolásával és Izrael államának a Haza egy részében való megalkotásával még nem értük el a kitüzött célt. Hazánk területének nagyrésze még idegen uralom alatt van. A szabadságharc még nem fejeződött be. A függetlenség megszerzésének alapfeltételei azonban már megszülettek. Izrael Szabadságharcosai Izrael államának határain belül felhagytak a rejtőzködéssel, hogy nyiltan küzdjenek azokért az eszmékért, melyek a földalatti harc napjaiban kristályosodtak ki, – a zsidó nép nemzeti és szociális felszabadításért. Ez a Program elképzeléseink összefoglalása a nyilt politikai küzdelembe és propagandába való bekapcsolódás napjaiban.
Ezért a programért fogunk harcolni, hogy megvalósítsuk azt, a népért és a néppel, azokkal a tömegekkel, amelyek csatlakozni fognak sorainkhoz.

I. A CÉL
Izrael Szabadságharcosainak mozgalma politikai szabadságmozgalom, – olyan zsidó Állam megteremtésért harcol, mely megtestesítője az egész zsidó nép nemzeti és társadalmi szabadságának Erec Jiszrael egész területén.
A feladatok:
a) Erec Jiszrael felszabadítása történelmi és természetes határain belül mindenfajta idegen uralom alól, Jeruzsálemnek az ország fővárosává nyilvánítása, olyan politikai, társadalmi, katonai és gazdasági feltételek megteremtése, melyek biztosítékul szolgálnak önállóságunknak.

  1. b) A héber nép visszatelepítése a diaszpora minden országából – hazájába.
    c) A nép uralmának megvalósítása, mely feltétele a nemzet alkotóereje kifejlesztésének.
    d) Olyan rendszer megteremtése, mely állami birtokba veszi az ország természeti kincseit, megakadályozván ezáltal embernek embertársa által való kihasználását és kizsákmányolását.

    II. AZ ÚT
    A fenti cél nem valósítható meg, csak forradalmi uton. Az ország állapota, a nép szétszóratása és a kritikus világpolitikai helyzet a cél gyors megvalósítását követelik.

    III. A SZABADSÁGHARC HORDOZOJA
    A szabadságharc hordozója és megvívója az egész nép maga. De legelsősorban a munkások ügye ez, a kisembereké, iparosok, kiskereskedők, kisbirtokosoké, a dolgozó intelligenciájé meg a kizsákmányolt millióké a galutban és itt egyaránt. A Haza szabadsága és a nemzet függetlensége az előfeltétele a teljes társadalmi felszabadulásnak. Izrael szabadságharcosai meg fogják szervezni ezeket a rétegeket a szabadság előharcosainak. Elsők lesznek a kötelességteljesítésben, elsők lesznek a jogok élvezetében.

    IV. IZRAEL SZELLEME
    Izrael Szabadságharcosai a héber nép alkotta szellemi értékekben látják a nép és az ország speciális jellegét, az alapot, amelyre építik a nemzet jövőbeli szellemi életét.V. A HADSEREG
    A héber hadsereg minden alakulatában és fegyvernemében a legfontosabb eszköze kell legyen a nemzeti célok megvalósításának, mint népünk biztonságának záloga.
    A hadsereg felszerelése, kiképzése, harcos szellemének erősítése legyen elsőrendű feladata a héber kormányzatnak.

    VI. IZRAEL ÁLLAMA
    Izrael Szabadságharcosai arra törekednek, hogy a felosztás által keletkezett Izrael Állama hatékony eszköze legyen a zsidó nép harcának az egész ország felszabadítására.

    VII. BELPOLITIKA
    Izrael Szabadságharcosai arra törekednek, hogy belpolitikánk a következő nagy céloknak szenteltessék, – a felszabaditó háboru, a visszatérők befogadása, az ország fejlesztése, a lakosság életszinvonalának emelése.
    Ennek utjai és modozatai:
    a) Országos tervgazdálkodás a gazdasági élet minden ágára kiterjedően.
    b) Az ország idegen kezekben lévő
    Természeti kincseinek és elsődleges fontosságu iparvállalatainak kisajátítása elsődleges, hogy ezek ne szolgáltassanak alapot imperialista elnyomok kizsákmányolási törekvéseinek.
    c) Az ország természeti kincseinek és elsődleges államosítása. Enélkül nincs biztosítva a munkásság és a dolgozó nemzet fejlődése.
    d) Az erőforrások és a közszolgáltatásaik (közlekedés, villany, olaj) államosítása.
    e) A külkereskedelem állami felügyelet alá helyezése a tervgazdálkodás keretein belül.
    Magánkezdeményezés

  2. a) A magánvállalkozás és a priváttöke kezdeményezésének támogatása a másodlagos ipar és kereskedelem terén a nemzeti tervgazdálkodás keretén belül.
    b) A diaszpora zsidó tőkéjének mozgosítása és bevonása az ország gazdasági életébe.Földbirtok és mezőgazdaság
    a) A mezőgazdaság fejlesztése a technika és a tudomány eredményeinek a felhasználásával a népsürüség növelése és termelés gazdaságosabbá tétele céljából.
    b) A parlagon heverő földek és nagybirtokok kisajátítása a tervszerü telepítés céljaira
    c) Állami segély a kisbirtokosnak, a földmunkásnak és a mezőgazdasági kooperatíváknak.
    d) Talajjavítás és az ország erőforrásainak állami ellenőrzéseMunka
    a) Egységes szakszervezet megteremtése a munkás szakmai érdekeinek biztosítására és a munkások közötti versengés kiküszöbölésére. Ezáltal lesz a munkás szakszervezet a külső és belső szabadságküzdelem döntő tényezője.
    b) A munkanélküliség megszüntetése és a munka biztosítása minden polgár részére azáltal, hogy minden munkaerőt a pozitív alkotás szolgálatába állítunk.
    c) Az árdrágítás és a lánckereskedelem minden formájának kiírtása.A nyomor megszüntetése
  3. a) A nyomortelepek likvidálása a nélkülözők gazdasági és kulturnivójának emelésével és a normális társadalmi életbe való beillesztésével.
    b) Országos építésügyi program végrehajtása a városokban és falvakban.Adók
    A progressziv adófizetés bevezetése.Müvelődés
    a) Általános tankötelezettség elrendelése.
    b) Ingyenes nép és szakiskolai oktatás mindenkinek, ingyenes közép és felsőoskolai oktatás a tehetséges tanulók részére.
    c) Egységes állami oktatás bevezetése.
    d) Olyan feltételek megteremtése, melyek lehetővé teszik az alkotóerők fejlesztését a szellemtudományokban, a művészetben és a technikában.
    KÜLPOLITIKA
    A héber külpolitika célja: az egész ország felszabadítása az imperializmus uralma alól, mely közvetve, vagy közvetlenül még ma is uralkodik. Az ország politikai és gazdasági függetlenségének biztosítása.
    a) Izrael Szabadságharcosai szövetségi politikát kívánnak folytatni mindazokkal a középkeleti tényezőkkel, amelyek harcolnak az imperializmus ellen és amelyek ellenállnak annak a törekvésnek, hogy  ez az övezet idegen monopolisták kizsákmányoló tere és a következő háboru küzdőtere legyen. Izrael Szabadságharcosai arra törekednek, hogy ezt az övezetet semlegesítsék, az imperializmus helyi ügynökeinek befolyását kiküszöböljék.
    b) Izrael Szabadságharcosai szövetségi politikát kivánnak folytatni a világ minden népével és államával, melyek támogatják a héber nép felszabadító harcát, melynek politikája a nép szabadságharcának és a világ békességének elvén alapul         .Kisebbségeka) Az Ország minden polgárának egyenjogusága vallási és nemzetiségi megkülönböztetés nélkül.
    b) Izrael Szabadságharcosai az erecjiszraeli arabok és a szomszéd államokbeli zsidók közti lakosságcserében látják azt a leghelyesebb utat, mely a héber és az arab nép közötti jóviszony megteremtéséhez vezet. Ez a megoldás megszüntetné a véres összetüzéseket, békét teremtene köztünk és a szomszéd államok között.
    Főtitkárság: Allenby 27 II.

    *A forrás lelőhelye: ÁBTL 3.2.5. O-8-301/1. („Herzl Tivadar – Cionista szervezetek)[15]

 

 

(A szerző történész, az NKE Molnár Tamás Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, az IMUT Intézet /Mazsihisz/ munkatársa.)

 

[1] https://lehi.org.il/?p=9466

[2] Így például a belpolitikai részből a teljes utolsó pontot elhagyták, ez az egészségügyről szólt.

[3] Nechemia Ben-Tor: Széfer Toldot Lechi.(A Lehi történetének könyve). Jerusalajim, Hocaat Jair, 2010. (Kerech he.) (Jeruzsálem, Jair, 2010, 5.kötet). 322-326.

[4] Eldad később az 1960-1970-es években Nietzsche műveinek héber fordítója lett.

[5] Eldad bírósághoz fordult és a Legfelsőbb Bíróság hiába adott neki igazat, az iskolák visszariadtak az alkalmazásától, hiszen Ben Gurion az „állam ellenségének” bélyegezte őt. Végül 1962-ben a Haifai Egyetemen tudott elhelyezkedni, majd 1982-től Ariélben tanított.

[6] 1953. február 9-én merényletet követtek el a Szovjetunió izraeli követsége ellen. Isser Harel, az izraeli titkosszolgálat egyik nagy alapítója, a Moszad 1952 és 1963 között regnáló vezetője a LEHI-t sejtette mögötte: Ami Pedahzur & Arie Perliger: Jewish Terrorism in Israel. New York, Columbia University Press, 2009. 49–51. Idézi Pál István: „A tel-avivi rezidentúra” (megjelenés előtt, NEB).

[7] A Lohamim Tel Aviv- irodájának hivatalos címe: Pinsker utca 2.

A párt Jeruzsálemben még két irodával rendelkezett. Itt köszönöm meg a Tel Aviv-i Jabotinsky Institute levéltára igazgatójának, Amira Sternnek és munkatársának, Miri Yahalomnak a segítségét.

[8] MGY: Halmi József Emlékkönyv. In: Magyar Könyvszemle. 1971 (87.évf., 1-4.szám) 406-408.
„A tizenkilenc éves Halmi 1912-ben a negyvennyolcas eszméket hirdető Független Magyarország munkatársa; a háború alatt a galileistákhoz csatlakozik és bátor, egyéni írásokkal harcol a háború ellen. A pesti front című írása az első, békére „uszító” önálló kiadvány Magyarországon: ott találjuk az őszirózsás forradalom előkészítői között, s végig aktívan részt vesz a Tanácsköztársaság 133 napos harcaiban, tagja a Vörös Katona című lap szerkesztőségének. A proletárdiktatúra kormányától fontos megbízatást kap: neki kell Bécsbe vinnie, s onnét a világlapokba eljuttatnia az ellenforradalmi cseh légióról készült dokumentumokat. Feladatának teljesítése közben a proletárdiktatúrát leverik, s Halmi egész életére emigránssá lesz.”

[9] JOSEPH HALMI
Redacteur
Correspondant
Liberty., Cleveland, Ohio
palam Press, NY.USA
VILÁG, Budapest, Hongrie

Magyar Távirati Iroda via Külügyi Sajtóoszt.
Tel-Aviv, szept.26.  In: ÁBTL 3.2.5 O-8-301/1

“Herzl Tivadar” – Cionista szervezetek

[10] Kisgazda Levéltár (RETÖRKI) K 1 Óállag 17.d.173.őe.

[11] Lásd: Veszprémy László Bernát: „Sztálinista szélsőjobb”: a Lohamej Herut Jiszrael katonai tevékenysége és eszmei kötődései Palesztinában, 1940–1948. In: Belvederer Meridionale 2018/2.

[12] 1953-ban három magyar születésű Kneszet képviselő volt: Dr.Deutsch Adolf (Avraham), Lőrincz Slomó és Flesch György. Az első kettő az Agudat Jiszrael csoportját gazdagította, míg Flesch az Általános Cionistákét. A Hatikva című lap ismertette pályájukat. In: Hatikva, 1953 Május 15. 5.o. (Köszönet Olosz Leventének, hogy rendelkezésemre bocsájtotta az újságot.)

[13] Olosz Levente: A magyar ajkú zsidóság helye az izraeli társadalomban. 143-151.

In: Terek, intézmények, átmenetek. Határhelyzetek (VIII). Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, Budapest, 2015.

[14] Yaacov Shavit: Jabotinsky and the Revisionist Movement 1925-1948. Frank Cass and Co.Lt. 1988.

* Eredeti helyesírással. A szerk.

[15] Az ÁBTL-ben még más helyen is megtalálható: 3.2.5. O-8-44/I

Szervezési dosszié. „Kinneret”.

támogatás
Pop up banner

Címkék:1948, államalapítás, Iszrael Eldad, Izrael, Izrael Szabadságharcosai, Lehi, Lohamim, terrorista szervezet

[popup][/popup]