„Életlihegés”

Alább sok évtizedes szerzőnk, Várnai Pál egy levelét adjuk közre, melyet nem sokkal az 1956-os a forradalom kitörése előtt írt. A jobb megértés végett szerzőnk rövid bevezetővel látta el 69 évvel ezelőtt írt sorait.

Az ’56-ban barátomnak írott levelem jobb megértéséhez pár szót mondanék magamról.

Mikivel nyolc  évet jártam a kiskunhalasi gimnáziumba. Az 1953  évi érettség után őt szülei származása miatt nem vették fel egyetemre,  míg  én jelentkeztem a Budapesti Orosz Intézet műfordítói korára. Sajnálatomra kiderült, hogy az Intézet neve Lenin Intézet lett, s az említett kar megszűnt. Helyette az orosz fakultásra kerültem, amelynek később orosz-magyar lett a neve. A Lenin Intézetben volt a diákszálló is, úgyhogy legtöbb időmet abban az épületben töltöttem. Elég hamar rájöttem, hogy ott a légkör eléggé, hogy úgy mondjam,  pártszerű és dogmatikus. Meglehetősen bizalmatlan, cinikus és magamba zárt lettem. A diáktársaimmal politikáról soha nem beszéltem, annak ellenére, hogy az épületen kívül azért ez lényegesen másképp volt. Azt, hogy zsidó vagyok, senkinek el nem mondtam. Aztán, az 1956-os évben, különösen az év második felében, megmozdult az ország.

Amikor ezt a levelet megírtam, talán az ősz elején, forrongott az ország, az emberek szabadon beszéltek, a forradalom a levegőben volt. ’56 őszén még nem tudtam, hogy pár hónap múlva, bár illegálisan, elhagyom az országot. Azt gondoltam, fiatal fejjel, hogy ilyen lehetőségem talán soha többé nem lesz. Az 56-os eseményekről és a dilemmámról, hogy mit tegyek, részletesen írtam a Menni vagy nem menni című írásomban. Addig nehéz körülmények között éltem. Lelkesedéssel fogadtam a forradalmat, de félelmeim is voltak, hogy mi lesz azután. Szabadságra, jogokra, jobb életre vágytam, és megismerni az addig tőlünk elzárt világot.

***

Levél 1956-ból, éppen katonai szolgálatát teljesítő kiskunhalasi barátomhoz

“Hová lettél, hová levél, ó lelkem ifjúsága.”

Kedves Miki,

Ja igen. Tudod, én úgy vagyok vele, hogy nem azért nem örülök az életnek, mert erre okom lenne, hanem azért, mert nincs okom az ellenkezőjére.  Mármint arra, hogy örüljek. A gyengébbek kedvéért: – Miért vagy rosszkedvű? Ugyan, minek örüljek?

Erről jut eszembe, hogy tavaly nyáron kis butuska hadnagyunk “polika” (sic) órán a következő kérdést tette fel nekünk: Mi a DISZ jelentősége a Néphadseregben? A gyengék kedvéért: Milyen jelentőséggel bír a DISZ a Néphadseregben?

Az élet mély és beható analízise útján jutottam el fenti szellemdús kreációmhoz. Be kell vallanom azt is, hogy mostanában, akarva-akaratlanul örülnöm kell dél-kelet- nyugati friss szeleknek. S ha már így van,akkor inkább akarva örülök. Ha nem tudnád, “vemhes az idő új  honfoglalással.” Hogy egy késői titánt is idézzem: “Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet.” Végre kezdjük a szabadságot európai módon értelmezni és gyakorolni.  Gondolok itt első sorban a sajtó és szólásszabadságra. Nem említeném a gyülekezési szabadságot. Igaz, mint papírjogot, becsülöm, de nem kedvelem. Helyette az elkülönülési szabadság mellett törnék lándzsát. Viszont öröm ma újságot olvasni.  Főleg a Szabad Népet, a Ludas Matyit,az Irodalmi Újságot, a Művelt Népet és az Új hangot búvárolom rendszeresen. Utóbb felhívták figyelmemet a Magyar Nemzetre is. Rég elfojtott indulatok villóznak a levegőben, elégtételért  járul elő a sok régi keserűség. Jobbnál jobb ötletek, szabad gondolatok, egyszóval “életlihegés.” (Karinthy)

Persze minden a rendszer keretein belül.  Mi mindent lehet és lehetett volna csinálni!  Végre rájöttek az okosok,  te szentséges Atyaúristen. Mert ami eddig volt, az, hogy a népi demokrácia biztosítja ezt vagy azt.  S ami volt, az egy lehetetlenül félreértett ,félre vitt marxizmus, amelyből nem kértünk, s azt mondtuk: Ha az ilyen, bírjuk nélküle. Erről a marxizmusról – mint a mai Szabad Nép írja, sok jó értelmiségi lemorzsolódott. Lukács György arról beszélt, hogy a marxizmus még sosem állt népünk tudatában ilyen rossz helyen. Még 45 előtt is nagyobb volt a hitele. S ez a sztálinizmus (aktuális szókreáció) óriási történelmi bűne.

Most mindent és mindenkit rehabilitálnak, kommunistákat és írókat, Déry vitát és Lukácsot, Nékoszt és. ami fő, a Huszadik Század emberének jogát a világhoz és az egyetemes kultúrához. Le a provincializmussal és a határzónákkal (haha!)  Megbocsátható-e ez a tíz éves kultur röghöz kötöttség? Most azután jönnek sorba a javaslatok: Magyar diáknegyed és Művésztelep Párizsban, világirodalmi folyóirat, vastagabb napilapok. Szóval forr, pezseg ez a “Budapest, ez a csodás.”

Provincializmus leküzdendő, tervezek egy őszi utazást Prágába. két-három fiúval megyek, azt hiszem. Fél áron mehetünk,175 forint oda-vissza.  Majd bekönyörögjük magunkat egy ottani diákszállóba, így ezt is megoldjuk.  Az ellátást meg a zsebünkből fedezzük. Pénzem lesz rá (ezért végeztem fizikai munkát minden nyáron) Már a bölcsőmben is óriási vonzerőt gyakorolt rám a külföld és azóta is ez a legfőbb vágyam. Remélem, hogy az egyetem elenged. Úgy gondolok rá, mint Párizsra. Mindenesetre ha Prága sikerül, akkor tervbe veszek egy Kolozsvár-Nagyvárad-Arad-Temesvár utat. Talán évek múlva meglátogathatjuk a nyugat előretolt bástyáját, Bécset és, valahol a távolban, már megvillannak előttem Párizs esti fényei.  S hátha egyszer az itáliai ég is megkönyörül rajtam s lecsorgatja rám szép kékjét.  (hát a toronyóra azzal a bizonyos lánccal?)  Az is meg lesz.

Mostanában azért nem írtam, mert nem volt tintám meg türelmem. Időközben magyar irodalomból 5-re és  történeti mondattanból (ez egy dél georgiai gyíkfajta) 4-re vizsgáztam. Most orosz irodalomból készülünk, de ez már csak vegetálás. Ez az, amikor az unalmat is unjuk. Szombaton befejezzük s vasárnap megyek haza.  Otthonról majd egészségesebb hangot kongatok feléd.

Láttam a Papa, mama, femme et moi című filmet és sokat nevettem rajta.  Én csak egyfajta vígjátékot ismerek, illetve elismerek, s ez  francia.  Általában véve számomra a legszimpatikusabb nemzet a francia. Azt gondolom, hogy a gallicizmusra legjellemzőbb:  a. szellemiség és szellemesség, b. érzékiség és c.a forradalmi lendület. Könnyed, graciózus s emellett igazi comme il faut úriemberek. (Mondd Pali, ezt honnan tudod?)

Most adom el a Vörös  és fekete című filmre a két  jegyemet. Sajnálom, de a jövő héten is kell ennem valamit.

Remélem, hogy sikerrel zongoráztál s már csak Gilelsz van hátra és a világsiker. Erről jut eszembe, hogy találkoztam Balázs Palival, aminek mindketten felettébb örültünk.  Megnyúlt mandula arcáról és bajuszáról az Állami Népi együttes jutott eszembe.

Címem: Kiskunhalas (talán ismered a térképről), Kossuth utca 3. (a szintén halasi Mikinek írok éppen)

Álom, álom, édes álom,
Rágondolni, hogy a nyáron
Nem leszek már “kollektívba”,
Mert az visz engem a sírba.

Tudod, az élet elementumom a következő: függetlenség, szabadság a korláttalanságig, s jó adag cinikus individualizmus, némi szkepszissel, ami minden nem mindennapi ember sajátja.

Szóval otthonról majd okosabban. Te csak írjál egész bátran.

Remélem, hogy kellő jóindulattatra találnak vérrel írott soraim

Üdv.

Pali.