Állam álmodója – Theodor Herzl
A napokban zajló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az Izraeli Nagykövetség programja Theodor Herzl, a zsidó állam megálmodója személye köré épül. A Spinoza színház Herzl előadása, Shlomo Avineri Herzl-monográfiájának bemutatója mellett kiállítás is fogadja a látogatót. Az alábbiakban Schweitzer Gábor jogtörténész megnyitón elhangzott előadását közöljük.
Kevés hazánkfiáról mondhatjuk el, hogy egyúttal egy másik államban is különleges tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. A pesti születésű Theodor Herzl – Herzl Tivadar, Binjámin Zeév Herzl (1860-1904) – bizonyosan közéjük tartozik. Fájdalmasan rövid életéből alig valamivel több, mint egy évtizednyi idő jutott arra, hogy a politikai cionizmus alapjait lerakva a zsidó nemzeti reneszánsz és a palesztinai zsidó nemzeti otthon úttörőjévé váljon.
Közel 120 évvel ezelőtt, 1896-ban tette közzé Herzl a „Der Judenstaat. Versuch einer modernen lösung der Judenfrage” – A zsidó állam. A zsidókérdés megoldásának modern kísérlete – című röpiratát, amellyel nem kevesebbre vállalkozott ez az akkoriban 36 éves fiatalember, a bécsi Neue Freie Presse vezető publicistája, mint a zsidókérdés megoldására. A röpirat szerzője különös jelentőséget tulajdonított annak a felismerésnek, hogy a zsidókérdés nem társadalmi, de még csak nem is vallási kérdés. A zsidókérdés nemzeti kérdés, kiáltotta világgá Herzl, és megoldása érdekében mindenekelőtt világkérdéssé kell tenni. „Nép vagyunk, egy nép” – szögezte le. Meggyőződéssel vallotta ugyanakkor, hogy a liberális asszimiláció és emancipáció – amely felekezetté szublimálta a zsidóságot – nem teremtett harmóniát a zsidóság és a befogadó nemzetek között. Paradox módon éppen a liberális jogegyenlőség gerjesztette a 19. század utolsó harmadában Nyugat- és Közép-Európa több államában, mindenekelőtt Franciaországban és Németországban a politikai antiszemitizmus mozgalmait. Az antiszemitizmus analízisihez azonban az is hozzátartozik, hogy a kelet-európai térségben, mindenekelőtt a cári Oroszországban az újkori zsidóellenesség megjelenését semmiféle emancipáció nem előzte meg. Az archaikus társadalmi viszonyok, a keleti orthodoxia miszticizmusa, a kormányzati cinizmus elegendőnek bizonyult a zsidóellenesség ébren tartásához.
Herzl ugyan elvben nem zárta ki a teljes társadalmi beolvadás lehetőségét, ám ennek előfeltételét – két nemzedéknyi nyugalmas időszak biztosítását – nem látta reálisnak. „A türelmesség rövid korszakai után újból feltámad az ellenünk való gyűlölet. Boldogulásunk és nyugalmunk valami izgató hatással lehet a környezetünkre.” – vallotta. A megoldást mindazonáltal „végtelenül egyszerű”-nek tekintette, hiszen a megoldás mindössze annyit igényel, hogy lehetőleg Palesztinában – miként fogalmazott, ”a mi felejthetetlen történelmi hazánk”-ban – szuverenitást biztosítsanak a zsidó nép számára. Orvosi kifejezéssel élve Herzl felállította a diagnózist és javaslatot tett az eredményesnek hitt terápiára. Ha egyszer a társadalmi integrációnak áthidalhatatlan akadályai vannak, nem marad más, mint a kivonulás, a szecesszió. A „Der Judenstaat”-ban felvázolt program méltó a fin du siecle korszakához és életérzéséhez. Mindazt, amit a „Der Judenstaat” lapjain Herzl a politikai publicisztika eszközeivel tömören mondott el, regényes formában 1902-ben, két évvel halála előtt befejezett „Altneuland” – Ősújország – című utópisztikus művében részletezte.
Shlomo Avineri szerint Herzl gondolatainak túlnyomó többsége nem tekinthető igazán újszerűnek, de még csak eredetinek sem. Mégis miért volt történelmi jelentőségű Herzl fellépése? Avineri szerint Herzl volt az, „aki meghozta az áttörést a cionizmus számára a zsidó és a nemzetközi közvéleményben”. Herzl tarthatjuk az első modern zsidó gondolkodónak és közéleti személyiségnek, aki a zsidókérdésre már nem nemzeti, hanem nemzetek feletti – nemzetközi – keretek között kereste a választ. Világpolitikai kérdéssé tette a zsidókérdés megoldását.
A szavakat tettek követték. Alig egy évvel a „Der Judenstaat” megjelenését követően 1897 nyarán Herzl kezdeményezésére Bázelben ülésezett az első cionista kongresszus. A tanácskozáson fogadták el a cionizmus politikai programját, amely többek között kimondta: a cionizmus célkitűzése arra irányul, hogy nemzetközi jogilag biztosított nemzeti otthont létesítsenek a zsidó nép számára Palesztinában. Vagyis a zsidóság számára egyelőre nem önálló állam, hanem nemzeti otthon alapítása tűnt megvalósíthatónak.
Herzlnek volt érzéke a pátoszhoz. A bázeli kongresszust követő napokban írta naplójába, hogy „Bázelben megalapítottam a zsidó államot”. Nem többes-, hanem egyes számban fogalmazott. Tudatában volt fellépése jelentőségének.
A politikai cionizmus programja sokakat vonzott, de sokakat taszított is. Herzlnek nemcsak lelkes hívei, hanem makacs ellenfelei is akadtak. A „Der Judenstaat” elolvasását követően Richard Beer-Hoffman, az ismert író a következő sorokat küldte Herzlnek: „Mindennél többet jelentett nekem a könyvnél mindaz, ami a könyv mögött áll: végre ismét egy ember, aki az ő zsidóságát nem tartja tehernek, vagy szerencsétlenségnek, azt nem rezignáltan viseli, hanem büszke arra, hogy egy ősrégi kultúra legitim örököse lehet.” Harcostársától, a szintén pesti születésű Max Nordautól lelkes hangvételű levelet kapott, melyből kiderült, hogy a röpirat a reveláció erejével hatott Nordaura.. A magyarországi cionista úttörők egyike, Bettelheim Samu visszaemlékezéseiben érdekfeszítő olvasmánynak tartotta a „Der Judenstaat”-ot. „Biztos érzésem volt, hogy ez a brossura egy új, boldogabb kor hajnalhasadást jelenti a zsidóságnak”. Az elismerő szavak mellett sokan értetlenül, ellenségesen és gúnnyal fogadták Herzl fellépését, miként a cionizmus programját hazafiatlannak, vallástalannak és irreálisnak tartották. Stefan Zweig írta memoárjában, hogy valahányszor csak megjelent Herzl a bécsi színházakban, „moraj futott végig a közönség sorain: ’Őfelsége érkezik!’”. Herzlt, akit – Zweig szerint – felettébb zavart, hogy korábban a személyéhez ragaszkodó bécsi közönség ennyire félreértette őt, a gúnnyal vegyes elutasítás döbbentette rá arra, hogy micsoda mozgalmat indított is el valójában, és „mekkora erőket szabadított fel azzal a pár tucat oldalnyi brosúrával”.
Herzl a bázeli kongresszust követően rengeteget utazott, tárgyalt, levelezett. Egészségét rövid évek alatt felőrölték a politikai cionizmus elfogadása és támogatása érdekében kifejtett erőfeszítések. Herzl 44 éves korában 1904-ben hunyt el. Halála még engesztelhetetlen ellenfeleit is megrendítette. A politikai cionizmus törekvéseit a kezdetektől fogva elutasító felekezeti hetilap, az Egyenlőség főszerkesztője, Szabolcsi Miksa az alábbi gondolatokkal búcsúzott Herzltől: „Nem jártuk az útját, de híveivel együtt siratjuk halálát. Igaz fájdalommal gyászoljuk elvesztét.”
A bibliai Mózesnek nem adatott meg, hogy az Ígéret Földjére léphessen. Herzl ugyan járt a Szentföldön, de próféciája megvalósulását, Izrael Állama 1948-as létrejöttét már nem érhette meg. Pest szülötte, a modern zsidó állam jövendőmondója közel fél évszázaddal halála után, 1949-ben Jeruzsálemben lelt végső nyugalomra.
Szülővárosa méltán lehet büszke nagy fiára, hiszen a magyarországi gyökereit és kötődéseit mindvégig vállaló Herzl személye hidat jelent a két állam, a két nemzet és a két kultúra között.
Címkék:Izrael