101 évesen halt meg az embermentő lengyel asszony

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Történelem

Anna Kozmińska, aki zsidómentő cselekedeteiért megkapta a Világ Igaza címet, a múlt héten hunyt el 101 éves korában.

Anna Kozminska (Forrás: Polin)

1942 szeptemberében, amikor a nácik megkezdték Częstochowa város gettójának likvidálását, Kozmińska és nevelőanyja, Maria befogadták és lakásukon rejtegették a nyolcéves Abraham Jablońskit, akit sikerült kicsempészni a gettóból, miközben szülei másutt bujkáltak.

Abraham addig éjjelente pajtákban hált, és ételmaradékon élt; végül nagybátyja talált neki menedékhelyet Kozmińskáéknál.

A Jad Vasemben található aktában ez áll: Maria és Anna „odaadóan vigyáztak Abrahamra, gondoskodtak róla, hogy semmiben ne érezzen hiányt, hogy biztonságban érezze magát; és vigasztalták, amikor nagyon el volt keseredve. Neveléséről is gondoskodtak, írni-olvasni tanították, és életük kockáztatásával időnként a szabadban is sétáltak vele.”

Kozmińska lakásán rejtőzött egy ideig egy Rubinsztain nevű zsidó, valamint két nő, Stefa és lányát Rita. Abraham Jabloński 1945 januárjáig élt Kozmińskáéknál, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította a környéket. A háborút követően kivándorolt Izraelbe.

JTA – Bassa László

Címkék:embermentés, holokauszt, Lengyelország

[popup][/popup]