Izraeli és palesztin politikusok gyászolják Maradonát

Írta: Szombat - Rovat: Sport

A futballsztár a palesztin ügy támogatója volt, de többször is pályára lépett a zsidó államban és az izraeliek is rajongtak érte.

Fotó Wikipedia

Benjámin Netanjahu és Reuven Rivlin megemlékeztek az argentin futball legendáról, akit utóbbi „Izrael igazi barátjának” nevezett. Netanjahu ezt írta: „Izrael népe nevében mély részvétem fejezem ki kedves barátom halála fölött, aki a labdarúgás igazi művésze volt, milliók számára jelentett fényt és örömöt szerte a világon.”

A hatvan éves korában elhunyt Maradona két válogatott mérkőzésen vezette győzelemre csapatát Izrael ellen Ramat Ganban: 1986-ban és 1994-ben.

Az argentínai születésű Eitan Ginzburg, Kék-fehér Kneszet képviselő, az argentin-izraeli baráti társaság elnöke is megemlékezett a futballsztárról, „aki élő legenda volt, és akinek korai halála megrázta a sportkedvelő közvéleményt.”

Maradona és Jichak Rabin 1994-ben (fotó: GPO/Tzvika Yisraeli)

Yousef Jabarin a Kneszet Közös Arab Lista képviselője viszont hangsúlyozta Maradona elkötelezettségét a palesztinok ügye mellett. „Nem csupán kiemelkedő labdarúgó volt, hanem a palesztin nép és a latin-amerikai baloldal igazi barátja. Mindnyájunknak hiányozni fog. Áldott legyen emlékezete” – mondta Jabarin.

Maradona többször sürgette a palesztin állam mielőbbi megalakulását. 2012-ben azt mondta magáról, hogy a palesztin nép elsőszámú barátja, tiszteli őket és minden rokonszenve az övék. 2014-ben az Erős szikla néven elhíresült gázai hadművelet idején nyilatkozta: „Szégyenteljes az, amit Izrael a palesztinokkal művel.”

Ugyanabban az évben elterjedt a hír, hogy Maradona tárgyalásokat folytat a Palesztin Labdarúgó Szövetséggel arról, hogy edzőséget vállalna a válogatott mellett a 2015 AFC Ázsiai Kupa idejére, de a terv nem valósult meg lett.

Maradona a 2018-as oroszországi VB idején találkozott Mahmúd Abbászszal, a Palesztin Hatóság elnökével, ahol Instagram fotó készült kettőjükről, összeölelkezve. A képre a sztár spanyolul ezt írta: „Ez az ember békét akar Palesztinában. Elnök Úr, Önnek teljes értékű országa van.”

Times of Israel – Bassa lászló

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Izrael, Mahmud Abbasz, Maradona

[popup][/popup]