Zsidó szervezetek védik J.K. Rowlingot az antiszemitizmus vádja ellen

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Kultúra-Művészetek, Politika

Miután Jon Stewart humorista azzal vádolta J.K. Rowlingot, a Harry Potter szerzőjét, hogy a könyvében szereplő “goblinok” ábrázolása nyilvánvalóan antiszemita, zsidó szervezetek keltek az író védelmére mondván: az író alakjaiban csupán az évszázados kulturális sztereotípiák ismerhetők fel.

Forrás: Flickr

Dave Rich, a brit zsidók biztonságáért felelős Community Security Trust politikai vezetője azt nyilatkozta a Hollywood Reporternek, nem hiszi, hogy Rowling „antiszemita lenne, vagy antiszemita karikatúrákat alkotna. Semmi sem utal erre vele kapcsolatban; éppen ellenkezőleg, következetesen támogatta a zsidó közösséget és elítélte az antiszemitizmust.”

David Baddiel, brit zsidó színész, aki ismételten föllépett az antiszemitizmus ellen, ugyancsak véleményt nyilvánított a Twitteren. Véleménye egybecseng a brit Campaign Against Antisemitism (CAA) elnevezésű csoportéval: „A Harry Potter goblinjai a nyugati kultúra évszázadaival a háttérben kell értékelnünk, amikor a zsidókat a foklór groteszk és rosszindulatú teremtményeivel azonosították.”

A CAA közleménye szerint „Rowling egyáltalán nem gondolt a zsidókra a goblinok bemutatásakor, és az elmúlt években a zsidó közösség fáradhatatlan védelmezőjeként lépett fel.”

Stewart, aki korábban a “The Daily Show” műsort vezette, egy mostani podcastjában azt mondta, hogy a manók az ő számára egyértelműen antiszemita karikatúráknak tűntek.

„Az első benyomásom ez volt, amikor a képernyőn láttam a tömeget: úristen, csak nem zsidókat dobott be a varázsvilágba Rowling, hogy a kib…tt titkos bankot irányítsák?” – mondta Stewart.

Ugyanő a manókat a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiben felbukkanó zsidók ábrázolásához hasonlította. „J.K. Rowling mintha azt kérdezte volna: ’Rábízhatjuk bankunk vezetését egy ilyen fickóra?’ – így Stewart.

Maga Rowling nem nyilvánított véleményt a vitában.

Times of Israel – Bassa László

Címkék:banár, Harry Potter, J. K. Rowling, sztereotípia, zsidó

[popup][/popup]