Zsidó szervezetek kampánya az antiszemitizmus ellen Torontóban

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Kanadában a 2020-ban elkövetett antiszemita bűncselekmények száma 18.3%-kal emelkedett 2019-hez képest. Mindez nem múló jelenség: a kanadai B’nai Brith 2020-as felmérése szerint az antiszemita incidensek száma már öt éve folyamatosan nő a COVID-19 pandémia közepette.

Toronto lakói az antiszemitizmus elleni hirdetési kampány keretében február 28-tól március 27-ig idején lila óriásplakátokkal találkozhatnak, ha a belvárosban járnak-kelnek. „A gázkamrák óta alig 75 év telt el. A zsidóellenes fanatizmust elítélő óriásplakát tehát nem túlreagálás” hirdeti az egyik, a másik pedig felteszi a kérdést: „A templomotokat fegyveresek őrzik?” És alatta a válasz: „Mert a mi zsinagógánkat igen”.

Az akció két nonprofit szervezet összefogásának eredménye. A JewBelong rózsaszín alapú plakátjaival elkötelezte magát az antiszemita hullám elleni küzdelemmel, amihez a StandWithUs Izrael-barát csoport is csatlakozott. Archie Gottesman, az előbbi alapító tagja szerint: “Az antiszemitizmust immár túl széles körben tolerálják és tekintik normálisnak, mind az Egyesült Államokban, mind Kanadában. A zsidók ellen irányuló gyűlölet, amelyet az állítólagos jó emberek hallgatása kísér, elborzasztó. Aki az igazság mellett áll ki, annak ezt látnia kéne. Rég elmúltak azok az idők, mikor a zsidók abban reménykedhettek, hogy mindez múlandó jelenség.”

A JewBelong rózsaszín plakátjai már San Francisco, Los Angeles, New York, Las Vegas, Boston és Orlando házfalain is megjelentek.

Kanadában a két legkirívóbb eset az volt, amikor a Torontói Kerületi Iskolatanácsban eluralkodott antiszemitizmus, illetve amikor a Torontói Egyetem diákönkormányzata az Izrael bojkottját hirdető BDS mozgalom támogatása mellett szavazott.

A JewBelong 2017-ben indított kampányt a judaizmus befogadó jellegét hangsúlyozva, üdvözölve más felekezetű és hátterű személyeket. Eredetileg a zsidó vallás és a rituálék magyarázatával foglalkoztak online. A StandWithUs csoportot 2001-ben alapították Los Angelesben, sokirányú felvilágosító és oktató tevékenységet folytatnak Izraelről, a dezinformáció, antiszemitizmus és anticionizmus ellenében. Programjaik már öt kontinensre terjednek ki, ott vannak az USÁ-ban, Izraelben, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Brazíliában.

A két szervezet úgy látja: „Az óriásplakátok üzenete mindenki számára jól látható és könnyen fölfogható.”

Jpost.com – Bassa László

Címkék:Kanada, növekvő antiszemitizmus, plakátkampány, Toronto, Toronto Egyetem

[popup][/popup]