Zsidó komikus: „Izraelnek nincs értelme”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Film, Izrael, Kultúra-Művészetek, Politika

A hét botránya lett abból a beszélgetésből, amelyben Seth Rogen, hollywoodi színész olyanokat mondott, hogy szüleitől „sok hazugságot hallott Izraelről” és hogy vallási szempontból, meg a zsidóság megmaradása céljából egyaránt „indokolatlan Izrael létezése”.

Seth Rogen (forrás: Wikipedia)

Rogen szerint az eszme „túlélte magát” és „nincsen értelme” a mai világban. A hollywoodi sztár kedden lépett föl a WTF című műsorban, ahol a házigazda Marc Maron, ugyancsak zsidó humoristával beszélgetett.

A kanadai születésű Rogen elmondta, hogy fiatalkorában szüleitől „sok hazugságot hallott Izraelről”. A szülők az észak-izraeli Bét Alfa kibucban ismerkedtek meg, és „radikális zsidó szocialisták” voltak.

Arra kérdésre, hogy vajon hisz-e Izrael jogában a létezésre, kitérő – vagy inkább tagadó – választ adott volt. „Számomra a folyamat elavultnak tűnik, ami pedig a vallási oldalról történő közelítést illeti, azzal azért nem értek egyet, mert szerintem a vallás butaság.”

„Ha a zsidó nép megóvása a cél, ugyancsak nincs értelme, hiszen ha valamit meg akarunk védeni, képtelenség egy helyre gyűjteni, pláne ha az a hely annyira bizonytalan.”

Maron – aki stand-up műsoraiban gyakran hivatkozik saját zsidóságára – előre figyelmeztette a hallgatóságot, amikor Izraelre terelődött a szó: „No most egy csomó zsidót elijesztünk ezzel”.

Majd így folytatta: „Zsidóként nekem is hatalmas mennyiségű hazugságban volt részem. Sohase mondták meg, hogy ott más nép is él. Úgy tűnt, a kib@ott kapu tárva-nyitva, tessék befáradni. A zsidó fiataloknak erről nem beszéltek, én meg féltem rákérdezni.”

Mark Maron és Seth Rogen egy gálaünnepségen

Kettejük beszélgetésének apropója Rogen “American Pickle” c. filmjének közelgő bemutatója volt. A sztori azzal kezdődik, hogy egy zsidó bevándorló 1919-ben beleesik egy uborkasavanyítóba, majd 100 év múltán ébred föl.

Rogen kritikus megjegyzései dacára elismerte, hogy a zsidóság bizonyos vigaszt nyújt neki most, hogy már 38 éves, és saját mulandósága egyre inkább foglalkoztatja.

„Ahogyan telnek-múlnak az évek, rá kell jönnöm, hogy a zsidóság olyan vallás, amely a halál körül forog, és sok szempontból segítséget nyújt nekem. Munkára késztet, hogy foglalkozz valamivel, hogy emberek közé menj és beszélj velük” – Rogen itt a zsidó gyászra, a süve megülésére célzott. Azt mondta, hálás az apjának azért, hogy tudatosította benne a zsidóellenes történelmi fanatizmust.

„Emlékszem, hogy apám azt mondta nekem kiskoromban: ’Az emberek gyűlölik a zsidókat. Ezt vésd az eszedbe. Ez van.’ Neki köszönhetem, hogy a későbbiekben, amikor ezzel találkoztam, nem különösebben sokkolt a dolog, hogy annyi köcsög van, aki utálja a zsidókat.”

„A gyűlölet átható és nem szűnik; ez sok zsidó számára annyira zavaró, hogy képtelenek tudomásul venni… Sokat gondolkoztam azon, mi lehet az oka… Az emberek nyilván gyűlölik az olyanokat, akik másmilyenek… És furcsa félelmet éreznek azok iránt, akik ugyanolyanok, de alapvetően másban hisznek, mint ők” – mondta Rogen.

Seth Rogen könnyed megjegyzéseit nagy felzúdulás követte: egymást érik az indulatos reakciók a zsidó sajtóban.

Ynetnews – Bassa László

támogatás

Címkék:cionizmus, Hollywood, Izrael, Seth Rogen

[popup][/popup]