Vita nincs, csőd van

A Jobbikkal kapcsolatos karantén-politikáról egy megállapítás bátran tehető: csőd.

Hogyan értékeli a Jobbik választási eredményét: előretörés, vagy csak az új választási rendszer adottságaiból ered?

Mi várható a Jobbiktól az elkövetkező négy év során?

Mi lehet hatásos politika a társadalom aktivizálására a szélsőjobboldali radikalizmussal szemben az őszi önkormányzati választás előtt és középtávon? – tettük fel a kérdést Böcskei Balázs politológusnak, az alábbi választ küldte.

Az áprilisi választás beigazolta azt, amit eddig is tudtunk: a Jobbik egy tartós politikai párt/képződmény/világ/üzleti vállalkozás lesz, és rövidtávon remény sem mutatkozik arra, hogy visszaszoruljon. Míg az utóbbi években a baloldali-liberális politikai osztály és szubkultúra politikai és akadémiai vitát folytatott arról, hogy vajon szélsőjobbodali, posztfasiszta, nemzeti radikális, stb. párt-e a Jobbik, addig utóbbi, negligálva ezt a diskurzust, a vitatkozó értelmiség háta mögött megjelent majd minden 5000 fő alatti településen, alapszervezeteket hozott létre, lokális problémákra lokális válaszokat ad. Joggal mondhatja (a helyesen) az emberi méltóság talaján érvelő Jobbik-ellenes politikai világ, hogy ezek a válaszok a Másik és annak integritását veszélyeztetik – mindezek ott, ahol a problémák jelentkeznek, és ahol csak a Jobbik van jelen, mint érvek, nem sokat érnek.

A 2010-es választás eredményéhez képest, ha a számok tükrében vizsgáljuk, nem beszélhetünk a Jobbik áttöréséről, arról viszont igen, hogy képes volt növelni szavazói számát, és szavazótábora a 2010-eshez képest térben egyenletesebb eloszlást mutat. Jelen van a válságrégiókon túl is egyre több településen, minden jelentősebb városban van már Szkítia-könyvesbolt, a Facebook pedig nem csak az ellenzékiek virtuális köztársasága, hanem a Jobbik (fiataljainak) rekrutációs intézménye. Miközben elemzők a Jobbik „szexi fordulatával” foglalatoskodtak, a Jobbik maradt annak, ami: táborában jelen vannak a jól vagy rosszul fésült bőrfejűek; a Pongrácz Gergelyt példaképnek tartó antikommunisták; a munkahelyüket féltő, vidéki zsákfaluból városba ingázók; a romaellenes és/vagy helyi romatársadalommal konfliktusban élők; Rogán Antal 2012 decemberi antifasiszta gyűlésen történő felszólását a Fidesz-KDNP részéről árulásnak tartók; a spekulatív tőkével szemben kritikus devizahitelesek. Lehet, hogy a tipikus Jobbik-politikus körvonalazható, de a jobbikos szavazók bonyolultabbak, mint Dúró Dóra világképe.

A Jobbikkal kapcsolatos karantén-politikáról egy megállapítás bátran tehető: csőd. Egyrészt akkor merült fel a karanténba szorítás, amikor már régen nem lehetett oda begyömöszölni (2012. december); másrészt, mint azt a mindig „bezzeg példára” felhozott Németország (és az ottani Német Nemzeti Demokrata Párt) esete mutatja, karantén-ügyben politikai közösségi konszenzusnak kell lennie. Magyarországon ez nincs, és a Jobbik, bármennyire is mutat rokon vonásokat a német „testvérpárttal”, nem annyira könnyen megfejthető – neonácizható – formáció, nehezebb is leleplezni.

Politikailag sajátos (és egyben a sikertelenség biztos záloga) karanténba helyezni a Jobbikot, ha a karantént szorgalmazók összehasonlíthatatlanul kisebbek (például a kezdeményező DK), vagy éppen, ha a betiltandó párt retorikai fordulatai visszaköszönnek az öndefiníciója szerint baloldali párt esetében is. Álljon itt példaként a Honvédelmi és rendészeti bizottság 2013. január 17-i ülésének jegyzőkönyvrészlete: „Kellene már tudnunk azt, hogy igen, Mirkóczki Ádámnak [Jobbik] sajnos igaza van, a bűncselekmények elkövetőinek nagy száma cigány származású, de e tény megállapításán túl nagy valószínűséggel kellene még dolgokat tenni.” A mondat gazdája Juhász Ferenc, az MSZP politikusa, amely párt eközben olyan sokszor követelte a MIÉP/Jobbik-betiltását a Legfőbb Ügyészségtől, hogy e téren alighanem rekordot állított fel.

A magyar baloldali politikusok abban a végzetes önhittségben élnek, hogy a Jobbiknál jóval kisebb és (a támogatások tükrében) kevésbé legitim politikájuk elégségesnek bizonyul majd ahhoz, hogy meggyőzzék igazukról a választópolgárokat – egy kulturális skálán jobbra sodródott társadalomban, miközben nem vesznek tudomást azokról, akik számban sokszorosan felülmúlják őket. Gyurcsány Ferenc szerint: „A nácizmus eszméjével vitatkozni kell. A nácikkal viszont nem. Őket le kell győzni, nem pedig beemelni a demokratikus diskurzusba.”

Egyrészt jó reggelt, az utóbbin már évek óta túl vagyunk. Másrészt, bár érhető, hogy egy EP-kampányban saját táborunkat mozgósíthatja az ilyen kijelentés, csakhogy a jobbikos képviselők nem kerülnek olyan diszkurzív és politikai térbe, hogy közpolitikai elképzeléseik nevetségesek legyenek, hogy lelepleződjön egyikük-másikuk politikai és szellemi alsónadrág-viselete, hogy szélsőséges, társadalomromboló retorikájuk és politikájuk elutasítható legyen. Ehelyett saját hangjukon, vitapartner nélkül csomagolhatják be kutyasimogatásba az EU-ból való kilépést, új szociálpolitika hirdetésébe a romakérdést, s így a Jobbik még belátható ideig erősebb lesz, mint a baloldal „ezekkel soha, soha” prófétái.

Amíg a szűk baloldali szubkultúrák Jobbik-képe nem találkozik a társadalom Jobbik-értelmezésével, addig nemcsak nyelvi, hanem valós vitahelyzetekben éleződő leleplezésekkel lehet közelebb jutni a párt visszaszorításához. Súlyos aránytévesztést követ el, és a magyar valósággal való szembesülés elodázásában „érdekelt” az, aki ezt „kiegyezésnek”, „fegyverletételnek” titulálja. A vitától a Jobbik nem lesz kevésbé szélsőséges, kevésbé rasszista, kevésbé történelemhamisító, de ha egy disputában megmutatkozik a szakpolitikai tarthatatlanság és infantilizmus, annak megsemmisítő hatása lehet.

A jobbikos politikusokat eddig egy demokrata politikus sem akarta racionális és életszerű vitában legyőzni (e sorok írásával egy időben az Együtt-PM bejelentette ennek igényét az EP-kampányban). A Jobbikot eddig minden baloldali-liberális párt karanténba tolta. Mindeközben a Jobbik majdnem a második legerősebb párt lett. Ennél erősebb érv nem lehet egy politikai stratégia halálára.

A szerző politológus, politikai elemző (Intézet a Demokratikus Alternatíváért – IDEA)