Végetért a New York ortodox zsidó negyedeiben kitört kanyarójárvány

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A járvány 2018 októberében kezdődött és Brooklyn ortodox zsidó negyedeiben koncentrálódott, ahol keddig 654 esetet jelentettek, ami a legmagasabb az utóbbi 30 évben.

fotó: George Frey/Getty Images

 

Az AP jelentése szerint a két utóbbi lappangási időszakban újabb esetek nem fordultak elő, nyilatkoztak az illetékesek. A vészhelyzetben elrendelt oltásokat felfüggesztik.

A veszélyeztetett negyedekben lakók számára kötelezővé tették az oltást, aki ennek nem tett eleget, ezer dollárig menő pénzbüntetésre számíthatott.

Oxiris Barbot, New York City egészségügyi biztosa azt javasolja, hogy a gyermekek mindenképpen kapják meg a védőoltást, a családok, szomszédok, barátok egészsége és biztonsága érdekében.

Júniusban New York állam törvényhozói érvénytelenítették a vallási és személyes okokból történő mentesítést az oltás alól. Az iskolakezdés előtt két héttel az iskolásoknak igazolniuk kell, hogy megkapták a védőoltást.

A brooklyni járványt egy oltatlan gyermek Izraeli utazásával hozzák kapcsolatba, aki onnan hozta be a betegséget.

A JTA cikkét Bassa László fordította

Címkék:kanyaró, New York

[popup][/popup]