Belgium is támogatja az Izrael elleni dél-afrikai keresetet a hágai Nemzetközi Bíróságon
A beadvány a Gázai övezetben elkövetett népirtással vádolja Izraelt.

A hágai Nemzetközi Bíróság (forrás: Wikipedia)
Dél-Afrika 2023 decemberében, mindössze két hónappal az október 7-i terrortámadás után nyújtott be keresetet az ENSZ legfelsőbb bíróságához. A beadványukban azt állították, hogy a gázai katonai hadművelet megsérti az 1948-as, a népirtás bűncselekményének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló ENSZ-egyezményt, és
azzal vádolták Izraelt, hogy olyan cselekményeket hajt végre, amelyek célja a területen élő palesztin lakosság egészének vagy egy részének megsemmisítése.
A beadványhoz korábban Brazília, Kolumbia Írország, Mexikó, Spanyolország és Törökország csatlakozott. Nicaragua szintén kérte a csatlakozást, de két hónappal később indoklás nélkül visszavonta a kérelmét.
A Nemzetközi Bíróság a 2024. januárban, márciusban és májusban hozott határozataiban felszólította Izraelt, hogy tegyen meg mindent a gázai népirtási cselekmények megelőzéséért, beleértve a sürgősen szükséges humanitárius segély biztosítását az éhínség elkerülése érdekében. Ezek a határozatok jogilag kötelező erejűek, ám a bíróságnak nincs konkrét eszköze a kikényszerítésükre.
A bíróság, amely jelenleg a korábban elrendelt ideiglenes intézkedéseket vizsgálja, közleményben erősítette meg, hogy a „beavatkozási nyilatkozatot” benyújtott Belgium is támogatja az Izrael elleni beadványt.
Izrael kategorikusan elutasítja a népirtás vádját, hamisnak, uszítónak és a nemzetközi jog eltorzításának nevezve azt.
Hangsúlyozza, hogy a katonai beavatkozás jogos önvédelem, és hogy a hadsereg folyamatosan a polgári áldozatok minimalizálására törekszik, miközben egy civil infrastruktúrába beágyazódott terrorszervezetet támad. Jeruzsálem élesen bírálta az eljárást, Dél-Afrikát és szövetségeseit pedig azzal vádolja, hogy átpolitizálják a bíróságot, és aláássák Izrael önvédelemhez való jogát.
Brüsszel hangsúlyozza, hogy a csatlakozása nem jelenti a Dél-Afrika vádjaival való egyetértést, és nem az Izrael elleni ügy teljes körű támogatása a célja, hanem „a nemzetközi jog értelmezésének tisztázása”.
Ugyanakkor Belgium szeptemberben csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek elismernének egy független palesztin államot – ezt az ENSZ-tagállamok közel 80 százaléka már megtette –, ugyanakkor az is közölte, hogy formálisan csak akkor lépne erre az útra, ha a Hamászt kizárják a palesztin vezetésből. (Yeshiva World, ToI)

