Trump mérlegeli, hogy személyesen veszi át Jeruzsálemben az Izrael-díjat
Arra a kérdésre, hogy személyesen érkezik-e az izraeli függetlenség napján – amely idén április 22-re esik – átvenni a díjat, Trump a jelentések szerint úgy válaszolt: „Igen, úgy tűnik.”

A 14 csatorna híradása szerint Donald Trump amerikai elnök azt fontolgatja, hogy áprilisban Izraelbe repül, hogy Jeruzsálemben, Izrael Függetlenségének Napján átvegye a rangos Izrael-díjat.
Yoav Kisch oktatási miniszter 2025 decemberben jelentette be, hogy Trump megkapja az elismerést a „zsidó nép érdekében tett különleges szolgálataiért”.
Az Oktatási Minisztérium decemberi közleménye szerint Trumpot az „antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért, a túszok Izraelbe való visszatérésének elősegítéséért, Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismeréséért, valamint Izrael Állam önvédelemhez való jogának következetes támogatásáért” tüntetik ki.
A decemberi bejelentés során Kisch azt mondta, hogy „büszke arra, hogy Izrael Állam és a zsidó nép nevében átadhatja az Izrael-díjat Donald John Trump elnöknek”, hozzátéve, hogy „a díj az izraeli és az amerikai nép közötti mély, örök és elválaszthatatlan köteléket bizonyítja”.
Februárban, a jelenlegi Irán elleni háború előtt, Kisch hivatalos meghívót küldött Trumpnak az Izrael-díj átadó ünnepségére. Kisch a februári bejelentésben azt is közölte, hogy egy egyedi szobrot tervez átadni Trumpnak, amelyet Ben Dror, egy 24 éves tervező készített, aki 600 napot szolgált tartalékosként.
Jogosult-e Trump az Izrael-díjra?
Az Oktatási Minisztérium honlapján közzétett Izrael-díj szabályzata szerint Trump nemigen lenne jogosult lenne a kitüntetésre, mivel nem izraeli állampolgár vagy lakos.
Az egyetlen kivétel a „zsidó nép érdekében tett különleges szolgálatokért” járó Izrael-díj.
2025 júliusában Kisch módosította a díj jogosultsági szabályait, lehetővé téve a diaszpórában élő zsidók elismerését. EZ akkoriban bírálatot váltott ki korábbi tisztségviselők és akadémikusok részéről, akik azzal érveltek, hogy a díj az izraeli sikereket hivatott honorálni.

