Tévedések következménye lett a vállalhatatlan mondat egyházak közleményében

Írta: Szombat - Rovat: Belpolitika, Politika

Az egyházak közös családvédelmi nyilatkozatába – a Népszava cikke szerint – a Köves Slomó vezette EMIH javaslatára került be az a kiegészítés, ami tiltakozást váltott ki a Mazsihisz részéről. Az ominózus mondat az EMIH szerint félreérthető formában jelent meg.

Heisler András, Köves Slomó

Frölich Róbert országos főrabbi a Mazsihisz közgyűlésén hangsúlyozta, hogy a kitétel sértő és kirekesztő azokra nézve, akik nem élnek házasságban, a megállapítás ellentétes a zsidóság értékrendjével, hagyományaival, tanításával. Az általa „vállalhatatlannak” minősített mondat az előzetes tervezetben nem szerepelt.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a saját hibájának tudta be, hogy az említett mondat fölött a sok egyeztetés és módosítás után elsiklott a figyelme. A szervezeten belüli tiltakozások, valamint a Haver Alapítvány, a Hasomer Hacair közleménye és magánszemélyek facebookos felszólalása hatására a Mazsihisz közleményben kért elnézést.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az idézett kijelentés nem a Mazsihisz álláspontját tükrözi, a Népszava megkereste az EMIH-et.

„A nyilatkozat egyeztetése során több szövegváltozat is készült. A magunk részéről fontosnak tartottuk, hogy a szövegben ne csak keresztény, hanem zsidó hivatkozások is legyenek” – áll az EMIH válaszában. A nyilvánosságra hozott szövegben azonban egy mondat „valóban félreérthető formában jelent meg”. Az EMIH pontosítása alapján így szól helyesen: „A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság egyik alappillére”. A mondat így azt jelenti, hogy a Tóra szerint a nő és férfi közötti testi kapcsolat, a szexualitás a házasság révén nyer méltóságot, nem pedig arról szól, hogy kinek jár az emberi méltóság. Az ugyanis minden embernek jár függetlenül tetteitől, nézeteitől vagy életvitelétől. Ez éppúgy része a biblikus álláspontnak, mint a házasság intézményének szentsége – közölte az EMIH.

Bár az EMIH konkrétan nem állította, hogy az általa javasolt mondatot valaki átírta, a válaszból akár erre is lehet következtetni. A Népszavának nem sikerült kiderítenie, pontosan mi történt. Információik szerint annyi biztosra vehető, hogy az állásfoglalást az összes aláíró egyház, felekezet képviselője látta és jóváhagyta, mielőtt a szöveget publikálták volna – írja a lap.

[popup][/popup]