Terrortámadás Arielnél – három halott és három súlyos sebesült

Írta: Szombat - Rovat: Izrael, Politika

Hárman meghaltak és hárman megsérültek kedden egy késes-gázolásos  a szamáriai Ariel ipari területén – írja az ujkelet.live.

Muhammed Souf, az elkövető (forrás: Twitter)

A terrorista, a 18 éves Muhammed Souf az Ariel Ipari Park bejárata közelében késelte meg a 36 éves őrt, aki megsebesült. Az első vizsgálat szerint egy másik, a környéken állomásozó biztonsági őr nem közvetlenül Soufra lőtt, hanem a levegőbe, mivel félt, hogy civileket találna el.

Souf elmenekült, majd egy közeli benzinkútnál és annak szomszédságában két embert megölt, egy harmadikat pedig megsebesített. Ezután egy lopott járművel elhajtott, majd az 5-ös úton más autókkal ütközött, és egy embert megölt. Az autópályán leszúrt egy másik személyt, majd ellopott egy másik autót, és a forgalommal szemben haladva ismét karambolozott. Kiszállt, és ekkor katonák és fegyveres civilek lelőtték – mintegy 20 perccel az ámokfutás kezdete után.

A Magen David Adom szerint a három sérült állapota súlyos. A Beilinson Orvosi Központba szállították őket.

Tamir Avihai

A terrortámadás egyik áldozata az 50 éves Tamir Avihai volt, Kiryat Netafim település lakója és hatgyermekes családapa, akit a terrorista halálra gázolt.

A helyi tisztviselők szerint a terrorista az ipari övezetben dolgozott, és érvényes engedéllyel rendelkezett. Soufnak nem voltak korábbi biztonsági bűncselekményei – mondta egy védelmi forrás a Times of Israelnek.

Címkék:gázolás, palesztin késelő, terrortámadás

[popup][/popup]