Szíriai menekült az ablakon dobta ki gyermekeit

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Hasszan Z-t, egy szíriai menekült családapát 15 évi börtönre ítéltek Németországban, mert dühében három gyermekét kihajította első emeleti lakásuk ablakából. Az bőszítette fel, hogy felesége ugyanazokat a jogokat élvezte választott hazájában, amit a német asszonyok.

hassan-z

Hassan Z a bíróság előtt eltakarja arcát

A menekültet az észak-rajna-vesztfáliai Lohman menekültközpontban végrehajtott háromszori gyilkossági kísérlettel vádolták. Két gyermeke súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ítélet kihirdetése előtt a vádlott kijelentette: „Szíriában egy hónap után szabadon engednének.”

Tanúk szerint a férfi nehezményezte felesége viselkedését, összeszólalkozott vele és a veszekedés közben serpenyővel arcon ütötte. Ezt követően három kisgyermekét egymás után öt méter magasságból a betonjárdára hajította.

Ötéves fia így könyörgött, amikor már az ablakpárkányon volt: „Papa, az istenért, ne!” A férfi a fiú után hajította két nővérét is. Közülük a hétéves lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, csak a sebészeti beavatkozás mentette meg. A fiú állapota is kritikus volt, csonttörésekkel és fejsérülésekkel. Egyéves húga a bátyjára esett, ennek köszönhetően megúszta könnyebb sérülésekkel.

A bonni bírósági szakértők szerint a 35 éves férfi azzal védekezett, hogy felesége „nem volt hajlandó teljesíteni otthoni feladatait és már nem engedelmeskedett neki.” Egy pszichiáter szerint azért fordult gyermekei ellen, „hogy megbüntesse az asszonyt”.

A védőügyvédek enyhítésért fellebbeztek, hivatkozással arra, hogy védencük tanulatlan, szegény, és az otthoni háborús traumák teljesen megzavarták. A feleség beadta a válópert és gyermekeivel másik menekültközpontba költözött.

A Times cikkét Bassa László fordította.

 

[popup][/popup]