Szarka Lajos beszél

A kutató történész, muzeológus elbeszéléseinek egyszeri találkozással nem lehet a végére érni. Nekem sem sikerült. Érdekes történeteket hagytunk félbe, melyekről pedig még köteteket is írt. Álljon itt két kötetének – két emberi sorstörténete.

„Simon Böske naplója.”

Simon Böske 1909-ben, keszthelyi zsidó polgárcsaládban született. A szőke hajú, kék szemű, nyúlánk szépséget már 16 évesen a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd a Balaton Tündérévé választották. 1929 januárjában az országos szépségkirálynő versenyen kétszáztizennyolc lány indult. A zsűriben egy nő döntnök is helyet foglalt Márkus Emília színművész személyében. A Miss Hungária címet a 20. évében járó Simon Böske nyerte el. Az esemény kapcsán Márai Sándor féltőn írt a Színházi Élet című lapban a győztesre váró újabb kihívásról. És Simon Böske alig egy hónapon belül, 1929. február 7.-én Párizsban, tizenhét nemzet képviselői között elnyerte a Miss Európa címet is. Fogadta őt a francia köztársasági elnök és a monacói fejedelem. A szédítő győzelem után valóságos diadalút kezdődött Nizza – Monte Carlon át Genfig, Bécstől Budapestig. Simon Böske vonatát már Hegyeshalomnál óriási tömeg várta éljenzéssel, cigánymuzsikával. Díszautó vitte végig Budapesten, és az Erzsébet hídon, a budai Duna-parton százezer főnyi zsebkendőt lobogtató, éljenző tömeg sorfala fogadta. A siker azonban nem volt osztatlan, a hazai sajtóban fanyalgó, sőt ellenséges írások is megjelentek a zsidó szépségkirálynőről. A szélsőjobboldali Milotay István lapja az Új Nemzedék azt írja: „…kérdéses, hogy Simon Böske zsidó származásánál fogva, mint szépségtípus képviselheti-e az árja népek világrészét, Európát. A válasz egyértelműen nem… A Miss Európa választásnál érvényesült a zsidóság nemzetközi összefogása….” Hát így.

1929 májusában Karinthy Frigyes a Pesti Naplóban közölte beszélgetését Simon Böskével. A lány elmondta az írónak; mennyire zavarja, hogy az emberek Pesten nyíltan bámulják, mintha valami tárgyat néznének. A tavaszt felváltotta a nyár, július 27.-én pedig a francia tengerpart elegáns üdülőhelyén, Deauville-ben megrendezték Európa és Amerika szépségkirálynőinek versenyét a Miss Universe címért. Simon Böske ellenfele, a Miss Amerika cím büszke birtokosa Ella Van Hueson volt. A zsűri nem tudott dönteni: „Amíg Miss Európa Vénusz, addig Miss Amerika Diana, s a két mitológiai istennő közül ki mondhatja meg, melyik a szebb” – nyilatkozták. Végül salamoni ítélettel Böske és Ella egyaránt elnyerte a „Világszépe” címet, a jutalmat pedig elfelezték közöttük.

Simon Böskét ezután elárasztották a legkülönbözőbb ajánlattevők. Egy berlini filmgyár főszerepet ajánlott a saját szépségversenyéről szóló filmben, a Paramount ugyancsak szerepet kínált. Van Dongen festő meghívta, hogy megfesse a portréját. A 4711 kölnivíz ötéves reklámszerződést kínált. Meghívták Amerika minden magyarlakta városába. Az egyik legnagyobb párizsi divatszalon igazgatói állásra kérte fel, francia könyvkiadók akarták kiadnia naplóját, egy ugyancsak francia selyemgyár róla elnevezett mintát tervezett piacra dobni. További csábító ajánlatok mellett a Párizsban tartózkodó kapurtalai maharadzsa,- aki csak azért utazott Dauvillebe, hogy Böskére szavazzon,- estélyt rendezett a palotájában a tiszteletére.

A lány, aki a párizsi operaházi bálban ezüst sarkú, ezüst fonallal hímzett cipőben táncolt, akinek szőkeségéhez Jean Patou divattervező művész szőke- pezsgőszínbe játszó, világos drapp csipkeruha költeményt alkotott barna bársony köpennyel, kékróka gallérral – nos ez a lány azt írja a naplójában, hogy el sem tudja képzelni, hogy van a világon erdő, ahol tavasszal több az ibolya, mint a hévízi fenyvesben. A csillogó világból visszavágyik a keszthelyi főutcába, az egyemeletes, fehérbútoros házba, ahol született. Számára a nizzai pálmák nem tudták feledtetni Keszthely fasorát, a nizzai orchideák a keszthelyi ablakokban viruló muskátlikat. Ő, aki öt világrész képes magazinjainak címlapján önmagát látta, amikor kérdezik, hogy mit érez és megérte-e azt válaszolja: „Tavaly még egyszerű és ismeretlen ki keszthelyi lány voltam, és ma úgy érzem, hogy diplomáciai szolgálatokat tettem annak a kis országnak, amelyet mindennél és mindenkinél jobban szeretek.”

Simon Böske első, szerelmi házassága rövid életűnek bizonyult. Brammer Pál lipótvárosi textil és luxus női szövet nagykereskedő nagyvilági élete idegen volt az inkább egyszerűség kedvelő szépségkirálynőnek. Nem sokkal a válást követőn Simon Böske összeházasodott Jób Dániellel, a Vígszínház művészeti igazgatójával. 1939-ben a férj a zsidótörvények miatt elvesztette az állását, a nyilas időket pedig Böskével együtt egy színész kolléga házában vészelték át. Itt, egy sötét pincében érték meg a felszabadulást. Böske hiába várta vissza Keszthelyről Auschwitzba deportált szüleit. Szerencsére munkaszolgálatos, mérnök bátyja, Simon Imre életben maradt. A megpróbáltatások megtámadták az asszony idegrendszerét, mozgáskoordinációját és beszédkészségét. Betegsége az idő múlásával egyre súlyosbodott. Jób Dániel anyagilag tönkremenve 1955-ben meghalt. Simon Böskét a bátyja vette magához. A két gyermekes családdal együtt élt Imre feleségének édesanyja is, aki zokni stoppolásra tanította a már csak robotszerűen mozgó Böskét. Az egykor művelt, több nyelven beszélő szépségkirálynő már elvesztette összefüggő folyamatos beszédkészségét, de íráskészsége megmaradt. Az 1960-as évek közepéig meg tudta őrizni még a szépségét is. Simon Böske 1970 október havában hunyt el.

*****

Letört olajág – Földes Gábor élete és halála

A sors különös játéka, hogy a következő történet tragikus sorsú főszereplőjének, Földes Gábor életének színtere szintén kapcsolódott Simon Böske, helyesebben férje Jób Dániel életéhez. Ez a kapcsolat a Vígszínház volt. Jób Dániel, Simon Böske második férje a Vígszínház művészeti igazgatója volt a II. zsidótörvényig, aztán a háború után 1948-ig szintén. Akkor nem a bombatalálatot kapott épületben működött a színház, hanem a Rádius moziban, a Nagymező utcában. Földes Gábort egy rövid időre, feleségét mindmáig a „Víg!-be vezette a sors

Szarka Lajos „A letört olajág” címmel könyvet írt az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára. A cím szimbolikus, a könyv a 35 évesen kivégzett ’56-os mártír Földes Gábor színművész, Jászai-díjas színházi főrendező emlékezete. Földes Gábor kezdő színészként a Vígszínház (akkor Magyar Néphadsereg Színháza) művésze volt 1949-ben. Rövid pályája és élete a győri Kisfaludy Színházban folytatódott, ahol színész, rendező, majd főrendező volt. Földes Gábor feleségének Ungvári Irmának az útja ugyancsak a Vígszínházba vezetett. Házasságuk szerelmi házasság volt. Nem is tudom a „volt” meghatározás jó-e, hiszen a párja halála után Irma asszony soha nem kötött újra házasságot. Kivégzett férjének pedig volt olyan szakmai elfogadottsága, emberi tisztelete, hogy az özvegy a Vígszínházba kerülhetett, mint fodrász. Irmike, mindenki így ismeri- 94 évesen ma is a „Víg”-ben dolgozik. Születésnapját a színház kollektívája rendre megünnepli. Szarka Lajos így mesél az asszonyról: „Én személyesen, a könyvem megírásakor még nem ismertem Irmikét, csak Gábor Éva nevű húgát. Miután néhány éve Budapestre kerültünk elmentünk jegyet venni egy előadásra a Vígszínházba. Kicsit félve érdeklődtem Irmike után, tudván, hogy valamikor ott dolgozott. Bántott is, hogy miért nem kerestem meg a könyv írásakor. Azt mondták nekem Irmike dolgozik, ma is bejön. Egy órával az előadás előtt, hat órakor már itt lesz. Így is lett. A művészbejárónál várakoztam és jött Irmike. Bemutatkoztam, ő pedig mindjárt meghívott egy kávéra a művész büfébe. Megismerkedtünk. Azóta többször találkoztunk és együtt ki is mentünk Földes Gábor sírjához, a rákoskeresztúri köztemető 300-as parcellájához, ahova a rendszerváltás után újratemették. Irmike elmesélte a megismerkedésüket, fiatal győri éveiket. Elmondta, a Vígszínházban a művészek nem éreztették vele, hogy a férjét ellenforradalmárként kivégezték. Szeretet teljes légkör vette és veszi körül mind a mai napig. Ő a mindenki Irmikéje, egyben két lábon járó színháztörténet. A legnagyobbakkal dolgozott együtt, és Latinovitstól Ruttkai Éváig rengeteg történetet ismer. Irmike egyébként rendszeresen sétál, helyesebben az Öcsi nevű kutyája sétáltatja őt. Megkérdeztem, hogy merre sétálnak, azt válaszolta, hogy ő nem tudja, az Öcsi tudja. Egy hosszabb időre ismerősénél hagyta, aki időnként betért az útjába eső kocsmákba. A kutya, amikor Irmikéhez visszakerült, mindig megállt a különböző sörözők előtt, úgyhogy Irmikének át kellett őt nevelnie.”

De a mából térjünk vissza a múltba, Földes Gábor történetére.

Zsidó családban született Budapesten,1923-ban. Hévízszentandrásra, majd Keszthelyre költöztek, Gábor itt, a premontrei katolikus gimnáziumban érettségizett. Iskolán kívüli hitoktatásra dr. Büchler Sándor főrabbihoz járt. Már a gimnáziumi évek során növekvő tehetséget és kedvet érzett a színészethez, zsidó származása miatt azonban nem vették fel a Színművészeti Akadémiára. Amikor visszaköltöztek Budapestre, nyomdában kezdett dolgozni, mellette magánúton színészetet és verselést tanult Ascher Oszkárnál és Bárdos Artúrnál. Szereplési lehetőségeket is kapott, például a Hollán utcai zsidó kultúrteremben lépett fel.

1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalom átvétel után megszökött. Aztán egy razzia során a pesti lakásukból apjával együtt elhurcolták. A deportáló gyalogmenetből Győrnél megszöktek. Vidéki bujkálás, csendőrségi letartóztatás után végül Budapesten, svájci menlevéllel, védett házban sikerült átvészelniük a nyilas rémuralmat. Az anya, apa és Éva húga szintén megmenekültek. Ezután a fiatalember polgári neveltetése ellenére elkötelezte magát a kommunisták mellett. Akkor sok megmenekült zsidó tett így. Gábortól ugyan idegen volt a harsány, erőszakos politizálás, de hitt a társadalmi igazságosság eszméjében. Régi vágya is teljesült, felvették a Színművészeti Akadémiára. Az Akadémia akkori tanárai voltak többek között Balázs Samu, Gellért Endre, Rátkai Márton, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Olty Magda, Devecseri Gábor, Hegedüs Géza, Radványi Géza , Somlay Artúr. Földes Gábor az Akadémia előadásán együtt vizsgázott Soós Imrével és Kálmán Györggyel. 1949-ben, a háború után indult színiakadémia első végzős osztályának tagjaként fejezte be a tanulmányait. Már diákként is megmutatkozott közösség formáló ereje, tettrekészsége. Darvas Iván mellett egyik szervezője, majd titkára lett a Horváth Árpád Népi Kollégiumnak.

1951-ben, az Állami Bányász és a Magyar Néphadsereg színházak után Földes Gábor a Győri Kisfaludy Színházhoz került, ahol színész, rendező, majd főrendező lett. Itt dolgozott 1957-es letartóztatásáig. Földes kimagasló sikerrel rendezte meg 1952-ben a Kőszívű ember fiai darabot, melyet 48 előadáson huszonhatezer néző látott. Rendezésében a színház sorra mutatott be operetteket, Bródy Sándor, Illyés Gyula színműveket, B. Shaw Pygmalionját, K. Capek Édesanyám című drámáját. A színház körül kialakult elismerést jól mutatja a Művelt Nép újságírójának leírása, mely szerint Földes kávéházi beszélgető asztala körül Téri Árpád, Vámos László, Mészöly Tibor, Kazimír Károly ültek többek között. 1956. április 4- e alkalmából Földes Gábor Horváth Teri és Inke László társaságában átvehette a Jászai Mari díjat.

1956. október 23.-án kitört a forradalom. Földes Gábor már 1953-ban csatlakozott Nagy Imre reformpolitikájához. Október 6.-án jelen volt Rajk László újratemetésén, és pesti mintára társaival létrehozta a győri Petőfi Kört. A forradalom kitörésekor a győri pártellenzék vezető személyiségévé vált. Többek között bátor fellépésével a megyei börtönnél meg tudta akadályozni az elkezdődött fegyveres vérontást. Őt választották az Ideiglenes Nemzeti Tanács értelmiségi tanácsának vezetőjévé. Őt küldték Mosonmagyaróvárra, hogy lefegyverezze és ezzel megakadályozza az AVH további vérontását. Tárgyalásai közben a feldühödött tömeg betört az AVH laktanyába és elkezdte bántalmazni a tiszteket. Földes ezt már nem tudta megakadályozni, őt is inzultálták, szemüvegét összetörték, menekülnie kellett. Közben egy megsebesült főhadnagyot sikerült magával vinnie. Földes Gábort először november 20.-án tartóztatták le. Többször kiengedték, újra bevitték kihallgatásra miközben folyt a koncepciós eljárás előkészítése. 1957 május 23.-án elkezdődött a büntető per és Földes Gábort, valamint öt társát halálra ítélték. A bírói indoklás szerint Földes „szándéka a karrierizmusából, a Szovjetunió iránti gyűlöletéből, nacionalista beállítottságából táplálkozott.” Kegyelemért Major Tamás, Simon Zsuzsa és Kelen Béla személyesen felkeresték Kádár Jánost, aki Marosán Györggyel együtt megígérte, hogy Földes Gábor életben marad. 1958 január 15.-én hajnalban, a győri megyei börtön udvarán Földest felakasztották. Megtagadták tőle az utolsó kívánságát, a főbelövést is.

Személye a rendszerváltás után egyre inkább a figyelem középpontjába került. Életéről dokumentum- és televíziós filmek, esszék, publicisztikák születtek. Alakját regénybe formázta többek között a főiskolai társ Galgóczi Erzsébet is.

Földes Gábor 1943 nyarán így vallott önmagáról: „A zsidóságom, mint örök probléma újra foglalkoztat. A mi nemzedékünk két Istennek kell, hogy áldozzon, a zsidóságnak és a magyarságnak. Be kell állnom a zsidó magyarság hirdetői közé. Szükség van ott rám. Kevés olyan ember van, aki ennyire érzi ezt a kettős kötelességet, a zsidóság és a magyarság parancsát, mint én.”

Az olajfa a szabadság szimbóluma. Ága letört, az önkény elpusztította Földes Gábort. De a szabadság olajfája újra és újra kihajt. Erről szól a történelmünk, a magyarság, a zsidóság történelme. – foglalja össze könyvét a szerző.

Itt be is fejezem Szarka Lajos két kötetének ismertetését. Ismét csak nem jutottam kutatásai, érdekes történetei végére Jó szívvel ajánlom az olvasóknak mindkét könyvét és további köteteit, tanulmányait. Figyelmükre méltán tarthat számot az igen gazdag tartalmú „A mártírok élén. Dr. Büchler Sándor főrabbi fél évszázada (1897-1944)” című könyv, vagy éppen Gaál Miklós 1848-as honvédtábornok életrajzi monográfija. Keressék a szerzőtől gondolatait a „Mizrahi zsidók emléknapjáról”; olvassák tőle Robicsek György naplóját a magyar határ túloldalán végzett kényszermunkáról és Csillagsorsok címmel egy kötetnyi holokauszt-visszaemlékezést. Olvassanak a „ Szamos-parti Wallenbergről” (Járosi Andor evangélikus lelkészről), Csertán Gizella embermentőről, Simon Böske testvéréről, Simon Imréről, a magyar kávégépek legendás gyártójáról; a keszthelyi Schwarz Dávidról, a Zeppelin cég által megvásárolt léghajó szabadalom tulajdonosáról, Zala megye zsidó emlékeiről, a keszthelyi zsidóság történetéről, Hévíz csoda fürdőjéről és a sor még hosszan folytatható.

Szarka Lajos műveihez mindenkinek élményekben gazdag olvasást kívánok.