Slavoj Zizek szerint a rituális vágás tiltása „ökofasizmus”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Belgiumban egyre erősödik a kóser és halal vágás elleni fellépés – azonban az RT hírcsatornának nyilatkozó szlovén filozófus, Slavoj Zizek szerint a törekvés nem annyira az állatok jogairól, mint inkább egyfajta jobboldal ökoelméletről szól. A filozófus megjegyezte: a szekuláris vágóhidakon sokkal kegyetlenebbül bánnak az állatokkal.

„Ha valaki az állatok szenvedése miatt aggódik, annak nem lenne logikusabb azzal kezdenie a vizsgálódást, hogy mi történik napi szinten a nagyüzemi sertés- és csirketelepeken? – tette fel a kérdést. – Miért kerültek hirtelen a figyelem középpontjába a [rituálisan vágott] állatok?” „Azt hiszem, ez egyértelműen mutatja a politikai hátteret. Tehát hogy – ha szabad ezt a kissé paranoiás fogalmat használnom

– ökológiai aggodalmakba csomagolt jobboldali rasszista intézkedésről van szó.”

A kóser és a halal vágás tilalma Belgium vallon régiójában lép életbe a jövő hónapban – a flamandok már januárban bevezették. Bár látszólag az állatokkal való megfelelő bánásmód érdekében fogadták el a rendelkezést (amely előírja a vágóállatok elektrosokkolását a vágás előtt), az gyakorlatilag ellehetetleníti a zsidó és muszlim szokás szerinti eljárást, amely során a vágásra szánt állatnak tökéletesen ép testi állapotban kell lennie, mielőtt egyetlen mozdulattal elmetszik a nyakát.

Slavoj Zizek

A vallási közösségek felháborodtak a hagyományaik gyakorlásába való ilyen beavatkozás láttán, és alig leplezett antiszemitizmusként, illetve iszlamofóbiaként értékelték az intézkedést.

Slavoj Zizek szerint nem az állatok jogai, illetve a vallásgyakorlás szabadsága között dúl a háború, hanem egyfajta „jobboldali ökoharc” nem túl sok jót ígérő győzelmének lehetünk tanúi a muszlimokkal és a zsidókkal szemben, akiket a szélsőjobb egyaránt „a nyugat-európai civilizáció elpusztítására törő blokk” részének tekint.

A multikulturalizmussal szemben közismerten kritikus Zizek ismét hangsúlyozta: mind Európában, mind a világ más tájain vannak bizonyos korlátai az együttélésnek. „Ez sohasem működik úgy – mondta –, hogy csak összeeresztjük a különböző kultúrákat. Amikor ugyanis egyazon országban élnek és érintkeznek, a problémák azonnal berobbannak.”

Az rt.com cikkét Kalcsics Ildikó fordította

Címkék:rituális vágás, Slavoj Zizek

[popup][/popup]