Párizs: 12 év börtön a zsidó család túszul ejtőjének

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A bíróság az antiszemita motivációt súlyosbító körülménynek ítélte.

Mireille és Roger Pinto

A zsidó család elleni erőszak bűntettében kilenc személyt marasztaltak el, akiket 4–12 év szabadságvesztésre ítéltek.

A 12 évet a háromtagú banda vezetője kapta, akit a 75 éves Mireille Pinto, 85 éves férje, Roger (a helyi zsidóság ismert vezetője) és 52 éves fiuk elleni erőszakban marasztaltak el. A banda 2017. szeptember 8-án késsel és csavarhúzóval támadt a családra, ütlegelték és bántalmazták őket házukban, a Párizs környéki Livry-Gargan településen. Több órán keresztül tartották őket fogva, miközben súlyosan bántalmazták őket, feldúlták a házat, a remélt gazdag zsákmányt keresve. Végül 500 eurót találtak, de magukhoz vettek bankkártyákat, ékszereket, sőt, még evőeszközöket is.

A másik két rabló 8 ill. 7 évet kapott, a fölbujtó pedig 10-et. További öt cinkos négy és több évnél súlyosabb büntetést kapott. A védőügyvéd nem kommentálta az ítéletet, de jelezte, hogy nem fog fellebbezni.

Marc Bensimon, a Pinto család ügyvédje azt nyilatkozta, hogy „az antiszemitizmus mint súlyosbító körülmény megállapítása a bíróság részéről precedens értékű. Ez a törvény győzelmekét értékelendő.”

Zárszóként az ügyész arra az előítéletre hivatkozott, miszerint zsidó=pénz, figyelmen kívül hagyva, hogy az idős házaspár élete munkában telt, végül pedig ilyen megrázkódtatásban volt részük.

ejpress.org – Bassa László

Címkék:rablótámadás, zsidó család

[popup][/popup]