Nyolc hét késéssel az ENSZ nőjogi szervezete végre elítélte a Hamász által elkövetett szexuális erőszakot

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Korábban az ENSZ nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szervezetét (UN Women) súlyos bírálatok érték, amiért nem szólalt meg a terroricsoport által elkövetett szexuális erőszak miatt.

Nyolc héttel az október 7-i Hamasz támadás után, amelynek során számos izraeli nőt brutális szexuális erőszak ért, az UN Women nevű szervezet kegyeskedett elítélő szavakat szólni a Hamász tettei miatt.

“Egyértelműen elítéljük a Hamász október 7-én Izrael ellen elkövetett brutális támadásait” – áll a közleményben. “Aggasztónak tartjuk a beszámolókat a nemi alapú atrocitásokról és szexuális erőszakról, amelyek e támadások során történtek”.

“Ezért felszólítottunk arra, hogy a nemi alapú erőszakról szóló összes beszámolót megfelelően vizsgálják ki és vonják felelősségre, az áldozatok jogait a középpontba helyezve.”

Korábban novemberben az UN Women is hasonló posztot tett közé hivatalos Instagram-fiókján. A posztot azonban hamarosan eltávolították, és helyére a túszok szabadon bocsátását követelő nyilatkozat került. Az új üzenet nem ítélte el a Hamászt.

Az UN Women a Jewish Telegraphic Agency-nek azt mondta, hogy a posztot már korábban erre az időpontra időzítették”.

Amikor arról kérdezték, hogy miért hallgatott a szervezet két hónapig az ügyben, Sarah Hendriks igazgatóhelyettes a CNN-nek azt mondta, hogy az UN Women “mélyen megdöbbent az október 7-i nemi alapú és szexuális erőszakról szóló nyugtalanító jelentések miatt”.

Azt is megemlítette, hogy a szervezet támogatja a “pártatlan, független vizsgálatot”. A megjegyzés azután hangzott el, hogy a riporter felhívta a figyelmet az izraeli vizsgálatok nyomán előállt “egyre gyarapodó bizonyítékokra”.

i24news

[popup][/popup]