Német zsidó vendéglős, küldetéstudattal  

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: Gasztro, Politika, Történelem

A szászországi Chemnitz városában működő kóser étterem a zsidó kultúra letéteményese.

Uwe Dziuballa még álmában sem gondolt arra, hogy valaha vendéglős lesz. Chemnitzben (annak idején Karl-Marx-Stadtnak hívták) érettségizett, majd elektronikai mérnök lett. Az NDK értelmiségiek szokásos pályája várt rá: kommunista lózungok, szocialista munkaverseny, spiclik, évtizedes várakozás a Trabantra. Ugyan ősei a 19. században bevándorolt lengyel vallásos zsidók voltak, hagyományaikat a szocializmus idején csak a családon belül ápolták.

Aztán minden megváltozott, ugyanis – ahogyan ő mondja – az NSZK szép csöndben bekebelezte az NDK-t. Attól tartva, hogy az új államban a műszaki diplomáját nem fogják elfogadni, Kölnben, az egyik nagy pénzügyi intézetnél kitanulta a banktisztviselői szakmát. Ezt elvégezve állás-ajánlatot kapott egy brókertől az Egyesült Államokban, amit persze azonnal elfogadott. Már csak azért is, hogy megismerje az igazi kapitalizmust. Ott rövid időn belül karriert futott be, alaposan megszedte magát.

Amerikában mást is felfedezett: egy számára addig ismeretlen zsidó azonosságtudatot. „Felszabadulásként éltem meg, hogy ott a zsidóságot nem mindig az üldöztetéssel és a Holokauszttal hozták összefüggésbe, mint nálunk. Az emberek nyíltan mutatták ki zsidóságukat, büszkék voltak rá. Kipában végigsétálhattam New Yorkon anélkül, hogy az valakit érdekelt volna.”

Étterem belső

Egy idő után mégis hazahúzta a szíve.

Minden áron szerette volna Chemnitzben meghonosítani az USA-ban tapasztalt pozitív zsidó életérzést. „A zsidóság sokkal többről szól, mint a Soá, még akkor is, ha történetünk szenvedésekkel teli. Itt van az önironikus humorunk, az összetartozás érzése, szép hagyományaink, a szellem, a művészet, a konyha, egyéniségek sokasága. A zsidóság nagyon sokszínű. Ezek ugyan időnként előjöttek itt is, de általában csak mellékesen” – fejti ki a Szombatnak.

A fiatalember felvette a kapcsolatot a város különböző zsidó és nem zsidó társadalmi szervezeteivel, és előadta a tervét. Mindenhol nagyon örültek az ötletének, mégis mindenki a magáét hajtogatta: „Szívesen veszünk részt, ha még XY-t is be tudod vonni.” Vagy: „Kár, hogy nem hozzánk jöttél először, hiszen mi vagyunk a fontosabbak.” Ezeket megelégelve, pontosan arra a lépésre határozta el magát, amit eredetileg nem akart: 1998 szeptemberében egymaga létrehozott egy új, független egyesületet, a Schalomot, azzal a céllal, hogy a legkülönbözőbb zsidó témákkal foglalkozzon – kivéve a második világháború eseményeivel. Nem mintha ezek nem volnának fontosak, hanem mert inkább a zsidó kultúra sokféleségére szeretett volna koncentrálni.

A Schalom logója: Dávid-csillagot alkotó két koccintó borospohár

A dolog beindult és jól működött. Az élet azonban közbeszólt. Ugyanis egyre több zsidó bevándorló érkezett a volt Szovjetunió országaiból. Őket – érthető módon – kevésbé a zene, a festészet vagy az építészet érdekelte, hanem hétköznapi gondok. Munkát kerestek, meg kellett tanulniuk németül, a gyereknek óvodára volt szüksége, stb. Az egyesület kénytelen volt tevékenységét módosítani és szociális feladatokat ellátni. Ételt osztottak, ideiglenes szállást biztosítottak, nyelvoktatást szerveztek, tanfolyamokat tartottak az állást keresőknek. „Végtelenül naiv voltam, ráadásul túlzottan magabiztos, ezért a kezdetektől fogva független akartam maradni. Egyetlen párttól, szervezettől sem fogadtam el egy centet sem. Mindent magam finanszíroztam. Egy idő után persze fogyni kezdett a pénzem. A másik probléma az volt, hogy mindig ugyanaz a néhány az ember jött el a kulturális rendezvényeinkre, nem bővült az érdeklődők köre.”

Az eseményeken általában volt egy kis fogadás is, amit mindig Dziuballáék készítettek elő, házilag. „Ha meg tudjuk szervezni a vendéglátást kicsiben, miért ne sikerülne nagyban is?” – tette fel a kérdést a ma 79 éves édesanyjának és öccsének. Vagyis éttermet kellene nyitni. Ezzel több legyet üthetett egy csapásra: az étterem jövedelemforrás, és rendezvények megtartására is alkalmas. Ha a betérő nem zsidó vendégek megismerik a kóser konyhát, és ráadásul még ízlik is nekik, azzal a kultúrát is közelebb lehet vinni hozzájuk. Nem akármilyen, hanem szabályos kóser vendéglőre gondolt, egy tejes és egy húsos konyhával, a kettő között párvéval. Öccse, Lars Ariel beiratkozott egy jeruzsálemi jesivába, hogy ott megtanulja a kóserség minden apró részletét.

Bárányragú kuszkusz ágyon

2000. március 15-én nyílt meg a Schalom étterem. Az első este rögtön káoszba torkollott! Semmi sem sikerült, alig néhányan kapták meg időben a megrendelt ételt. Kénytelenek voltak bezárni. Majd néhány nappal később újra kinyitottak, de akkor már az egészet jobban átgondolva, sokkal szervezettebben. Attól kezdve minden remekül működött, és ahogy fokozatosan nőtt az étterem hírneve, úgy a vendégek száma is.

Tíz évvel később, az immáron tapasztalt gasztronómus újított: ettől fogva csak húsos és párve ételek szerepeltek az étlapon, a jobb kiszolgálás érdekében csökkentették az asztalok számat, átalakították a berendezést. „A menü kelet-közép-európai, valamint közel-keleti zsidó ételeket tartalmaz, olyanokat is, melyek talán nem tipikusak, mégis kiválóan illenek a kóser konyhába” – veszi át a szót Vass István nyugalmazott magyar mesterszakács, aki évek óta tagja a Schalom csapatának. Nyilván megérte a változtatás, ugyanis azóta mindig telt ház van. Híres személyiségek és hétköznapi emberek, helybéliek és külföldiek, zsidók, keresztények vagy éppenséggel muszlimok mind megfordultak itt. Rengeteg a törzsvendég.

Az elismerés különleges formája volt, amikor egy vendég – jobboldali helyi politikus – kijelentette, hogy változatlanul utálja a zsidókat, de a felszolgált étel tökéletes volt. Ennél sokkal elegánsabb méltatást kaptak a Guide Michelintől, tudniillik tavaly és tavalyelőtt feltette az ajánlott éttermek listájára a Schalomot.

Merkel kancellár asszony is járt a Schalomban

Néha előfordul, hogy valaki óvatosan érdeklődik, hogyan illik viselkedni egy kóser étteremben, mire kell ügyelni. „Ha Ön képes késsel és villával enni, és azt is tudja, mire való a kanál, akkor máris remekül felkészült!” – hangzik ilyenkor a kissé szarkasztikus válasz. „Az összes többi kóser dolgot mi már megszerveztük Önnek, mire ideér!” Más az iránt érdeklődik, hogy nem zsidó léte ellenére is foglalhat-e asztalt?

Nyilván nem mindenkinek ízlik a Schalom főztje. Néhány éve egy középkorú férfin látszott, hogy nem igazán kedvére való a zsidó paradicsomleves, melynek közepén egy kis rizskupac van, a felső rétege méztől édes, lejjebb viszont csípős. Válasza arra, hogy miért nem szólt: „Nem mertem kritizálni, nehogy antiszemitának tűnjek.” „Ebből is látszik, mennyi még a tennivalónk!” – mérgelődik a tagbaszakadt fogadós. „De talán ez a kis étterem, ha szerény mértékben is, de hozzájárulhat, hogy megtörjön a jég és az emberek rájönnek arra, hogy alapjában véve mi sem vagyunk sokkal különbözőek.

A diákokkal való foglalkozást különösen a szívén viseli Dziuballa úr. Gyakran tart iskolák felkérésére előadást a zsidó kultúráról, a chemnitzi zsidóság történetéről. A tanárok elviszik az osztályt a városi zsinagógába, utána pedig egy egyszerű, néhány eurós ebédre a Schalomba. Itt a tanulók további tájékoztatást kapnak a zsidó hagyományokról. Egyes csoportok annyira felkészültek, hogy alig győzi a kérdéseket megválaszolni.

Schalom enteriőr

Sajnos nem mindenki jóindulatú. Például aki tojással dobálja meg a bejáratot, vagy összemázolja a homlokzatot. Nem is beszélve a gyűlölködő telefonokról és e-mailekről. Vagy azokról a járókelőkről, akik beszólnak a teraszon ülőkhöz, hogy minek zabálnak egy mocskos zsidónál, feltartva a középső ujjukat. Egy alkalommal egy fiatal biciklista pisztolyt formálva a kezéből az ott ülő vendégekre célzott. 2018 augusztusában egy tucat álarcos neonáci huligán palackokat és köveket dobált a helyiség ablakába, majd vasrúddal támadtak a vendéglősre, súlyosan megsebesítve őt. A tetteseket nem sikerült megtalálni, a nyomozást egy idő után leállították. Bár lenne rá lehetőség, Dziuballáék a rendőri védelemtől határozottan elzárkóznak.

Feladni? Eszük ágában sincs! Egyrészt, mert roppant büszkék arra, amit létrehoztak. Az étterem közösségén belüli családias hangulatra ugyanúgy, mint a város határain messze túlmenő hírnévre, a zsidó kultúra terjesztésére.

Például, amikor valaki azért tér be hozzájuk, mert a szomszédjától hallotta, milyen jól érezték itt magukat. Vagy amikor egy idős New York-i úr könnyes szemekkel jelenti ki, hogy a maceszgombócos húsleves szakasztott olyan, amilyet az édesanyja készített.

„A rengeteg pozitív visszajelzés, a vendégek látható öröme hatalmas energiát ad. Ezek mellett az a néhány kellemetlen élmény eltörpül” –  hangzik a magyarázat.

„Tudja,” – fejezi be Dziuballa úr – „nem kevés embert ismerek, aki szörnyű körülmények között túlélte a koncentrációs tábort, kiirtották a családját. Mégis visszatértek a városba, amit a történtek ellenére változatlanul hazájuknak tekintettek, és ahol újra élni kezdtek. Ahhoz képest az pár buta megjegyzés és a néhány ablakba dobott kő egy kis semmiség. Hát ezért is!”

támogatás
Pop up banner

Címkék:Chemnitz, gasztronómia, kóser étterem, német zsidó

[popup][/popup]