Német futballklub a Holokauszt emlékezetét ápolja

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: Politika, Sport

Németországban nem csak az antiszemitizmus és holokauszt-tagadás növekedése tapasztalható szinte nap, mint nap, hanem az ezek megállítását célzó törekvések is.

Utóbbi legfrissebb példája a Bundesliga tabelláján második helyen álló Borussia Dortmund (röviden BVB) futballklub akciója: Az 1997-ben alapított Jad Vasém Barátai Egyesület kezdeményezésére a Volkswagennel, a Daimlerrel, a Deutsche Bankkal és a Deutsche Bahn-nal (Német Vasút) közösen egy-egy millió eurót adományoznak a Jad Vasém keretében létesítendő Gyűjtemények Háza megépítéséhez. Ez az új részleg a Soá után megmaradt tárgyi emlékek felkutatására, bemutatására és restaurálására lesz hivatott.

„A labdarúgás nem csak arról szól, hogy minél több gólt rúgjunk és lehetőleg minél kevesebbet kapjunk, hanem arról is, hogy mi a társadalom középpontjában állunk. 155 ezer hivatalos tag és tízmillió szurkoló önmagában is kötelez minket arra, hogy az antiszemita és rasszista tendenciák ellen dolgozzunk” – fejtette ki álláspontját Hans-Joachim Watzke, a BVB ügyvezetőségének elnöke a témában tartott sajtótájékoztatón. „Egy nagyon is egyértelmű ’Megállj!’ jelet kell küldenünk az embereknek.”

Az élmezőnybeli klubnak, mely maga is profit-orientált vállalkozás, nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezése. Már mintegy tíz éve foglalkozik drukkerek körében a Soával kapcsolatos ismeretterjesztéssel és a rasszizmus elleni küzdelemmel. Rendszeresen szerveznek nekik látogatásokat Auschwitz-Birkenauba, illetve a Jad Vasémbe, ahová a vezetőség tagjai is elkísérik őket. A fentiek fényében szinte természetesnek tűnik a napokban bejelentett adományozás.

A költségekben való német részvétel gondolata egy évvel ezelőtt merült fel Kai Diekmann, a Jad Vasém Barátai elnökének a fejében, amit tett követett. Végül öt cég vállalta a költségek körülbelül egy hatodának fedezését. Bár a BVB-nek is voltak bőven nemzetiszocialista tagjai, a klubnak nincs közvetlen történelmi kapcsolata a holokauszttal. A másik négy cégnek viszont annál inkább. Elsősorban a Deutsche Bahn kíván szembenézni a dicstelen múlttal. „Jogelődünk, a Deutsche Reichsbahn jelentős szerepet vállalt a deportálásokban. Ezt mind a mai napig szégyelljük.” Ezzel magyarázza Ronald Pofalla, a vasút egyik magas rangú vezetője, miért vesznek részt a projektben. „A nemzeti szocialisták nemcsak a zsidók teljes megsemmisítését tervezték, hanem minden rájuk vonatkozó emléket is el akartak törölni. A Gyűjtemények Háza ennek az ellenkezőjét fogja megvalósítani.”

A Volkswagen-csoport, amelynek alapítása szorosan összefonódott a hitleri Németországgal, a Gyűjtemények Házának támogatását állásfoglalásnak tekinti a felejtés ellen – hangsúlyozta Gunnar Kilian igazgatósági tag.

A világ legnagyobb holokauszt-emlékhelyének évente egymillió látogatója van. A harminc millió eurós költségvetésű, 4200 négyzetméter alapterületű épületkomplexum lesz a ma is folyamatosan növekvő tárgyi gyűjtemény új központja. Az alapkő-letétel május másodikán, az idei Jom Hasoá emléknapján lesz, míg maga az építkezés augusztusban kezdődik.

[popup][/popup]