Nemes cédrus dőlt ki – Búcsú Dr. Schweitzer Gábortól       

Féléves súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Dr. Schweitzer Gábor egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékének oktatója.

Az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végzett, a Debreceni Tudományegyetemen habilitált.

Kutatási területe az alkotmányjog (vallásszabadság, állam és egyház, közjog és szimbolika), a közigazgatás- és alkotmányjog-tudomány története és a jogi felsőoktatás története volt.

2020-ban a Magyar Éremrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.

A Szombat folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Szombat Alapítvány kurátora volt.

­*

Eddig a száraz, hivatalos hír, mely egy klasszikus tudományos életpálya grádicsait foglalja össze, de Schweitzer Gábor tudományos munkáiban, egyetemi pályafutása során is megtalálta a módját, hogy a zsidóság jogegyenlősége és alapvető alkotmányos elvek betartása mellett szólaljon fel.

Nem olyan régi írása világosan leszögezte, hogy Horthy Miklós szobrának felállítása a Parlamentben alkotmányellenes. Legutóbbi írása pedig, mely lapunkban megjelent, Szálasi Ferenc poloskázó beszédére emlékeztetett, jelezve, hogy a mai politikai közbeszédben nincs helye ennek az ellenfeleket dehumanizáló, állatként megbélyegző beszédmódnak.

Békés, szeretetreméltó ember volt, de ha kellett, kiállt eszméiért és az igazságért.

*

A magyarországi zsidó közösség olyan értelmiségit veszített el, aki a pécsi neológ rabbiház és az Országos Rabbiképző Intézet hagyományait, Schweitzer József főrabbi örökét vitte tovább gondolkodásában. A korhoz és a kihívásokhoz alkalmazkodó, de a hitéhez hű neológia szellemét, melyet édesapja saját anyai nagyapjától, Hoffer Ármin veszprémi rabbitól tanult.

Pécsi gyermekkora után Gábor, családjával Pestre költözve, ott volt az 1980-as évektől a Rabbiképző péntek esti kiddusain, az évtized vége felé, a rendszerváltás szelében a Bethlen téri Oneg Sabbat Klubban. Majdani feleségével, a Lesznai Anna életművét kutató Török Petrával és másokkal karöltve szervezte a Yahalom Zsidó Szabadegyetem előadásait, konferenciáit az 1990-es években, rövid ideig óraadóként tanított az OR-ZSÉ-n is. Bár újra és újra visszatért a neológia történetének és korszerű újjászervezésének témáihoz, az intézményes neológia és ő végül nem találtak egymásra, hogy hivatalos irányító szerepet kapjon vagy vállaljon, de tanulmányaiban, cikkeiben, beszélgetésekben mindig világosan jelezte azokat az irányokat, amelyeket a fontolva haladó konzervatív zsidóság számára elengedhetetlennek érzett. Tudományos közleményei bár a múltról szóltak, gyakran kikacsintott a jelenre, hogy napjaink intellektuális kihívásai közepette is szellemi iránytűt jelentsenek.

A kisujjában volt a magyar zsidó neológia immár több mint másfél évszázados története. Rabbik könyvei, tanulmányai, életrajzai, kiadatlan munkái, a vidéki közösségek históriája, az egykori viták, levelezések, az intézménytörténet, és persze Pécs, Pécs, Pécs – a szülőváros iránti elkötelezett szeretet, ahová újra és újra elvitte családját, fiait: Andrist, Petit és Marcit, akikre sokszínű érdeklődésükben büszkén tekintett – akár a judaisztika, akár a várostörténet, a műszaki tudományok, az egészségügy, vagy a közösségi rendezvények szolgálata felé vitte őket az élet.

Kiállt a neológia zsinagógai gyakorlatának halachát tisztelő, de korszerű megújítása mellett, támogatta a konzervatív világmozgalom szellemében a hazai egalitariánus törekvéseket: a nők egyenjogú integrálását, és minden olyan lépést, amely a neológ közösség fennmaradása és gyarapodása érdekében a tradíció és a modernitás összehangolását szolgálta.

Jó két évtizede nem volt olyan találkozásunk vagy telefonbeszélgetésünk, amikor a fentieken ne rágódott volna, amikor ne tette volna szóvá, ha úgy látta, hogy a kívánatos elvek nem teljesülnek, vagy ha úgy látta, hogy a jogszerű és demokratikus hatalomgyakorlás csorbát szenved akár az ország, akár a zsidó közösség vezetésében. Ebben is hű maradt a klasszikus neológiához: egyszerre tudott figyelni szűkebb és tágabb környezetére, és valódi értelmiségiként felelősséget érzett ezek iránt. Kapcsolatban állt a zsidó közösséget kutató társadalomtudósokkal, figyelt mindenkire és tudott minden fontos publikációról, meghallgatta mások véleményét, és sokan adtak az ő véleményére is.

Tájékozott volt a világ híreiben, amit gyakran történelmi perspektívában szemlélt. Az utóbbi két évben a Hamasszal viselt izraeli háború híreit is követte. Jogász volt, tehát világosan fejezte ki álláspontját: a tömeggyilkos terroristákkal szemben, akik alattomosan támadnak, civileket gyilkolnak, ejtenek túszul, és civileket használnak pajzsként, jogos a háború, s a terroristákat nem illeti meg a hadijog.

Jogtudós volt és történész, de kíváncsisága és érdeklődése olykor az irodalomtörténet vizeire vonzotta. Így közölt tanulmányt Benamy Sándor névváltozatairól, vagy éppen izgalmas leletként Benedek Marcell kiadatlan regényéből közölt részletet, értő, korfestő tanulmánnyal keretezve.

*

Bár a forrásokkal megalapozott, analitikus, tudományos gondolkodás jellemezte, nem volt száraz szobatudós: a valóság érdekelte, és az emberszeretet vezette. Becsülte az élet sokszínűségét, szeretett élni, jó kedvvel, energikusan végezte sokrétű munkáját. Akik közelről ismerték, tudhatták: Schweitzer Gábor nem egyszerűen jó ember volt, hanem igaz, gáláns és önzetlen ember. Örülni tudott egy eredményes konferenciának, jogtudós- vagy történész kollégái új tanulmányának, rabbik jól sikerült sabeszi vagy nagyünnepi tóramagyarázatainak, egy jó hangulatú péntek esti kiddusnak, egy teli zsinagógának, vagy egy olyan istentiszteletnek, ahol sok fiatal arcot látott. Tudott lelkesedni kutatóként, ha addig nem ismert dokumentumra, vagy összefüggésre bukkant, és minden apróság felkeltette a figyelmét, ami Pécs városa, vagy a zsidó közösség fejlődésének jele volt. Kóser háztartásban élve, ugyanígy képes volt értékelni mindazt, amit a vallásos élet keretein belül kulináris örömként megengedhetett magának.

Emlékképek villannak fel bennem: a jogi kar nagyelőadója, ahol az 1980-as évek közepén jogtörténeti tudományos diákkörbe invitálta a hallgatóságot. Bonnie Tyler egy kazettája, amit sokat hallgattunk akkoriban Tanács körúti lakásukban. 1987-es párizsi nyaralásunk, ahol a világváros turisztikai nevezetességeit közelebbről, mondén éjszakai életét távolabbról csodáltuk. Önkéntességünk 1991-ben, az Öböl-háború idején Izraelben, amikor mások mellett Feldmájer Sándor, Péter és Kovács György barátunkkal dolgoztunk. 1993-as prágai utunk, ahol Bohumil Hraballal dedikáltattak könyvet számomra az író törzshelyén, az Aranytigris sörözőben. A mi életünkben is volt mosolyszünet, de áldásos segítséggel visszataláltunk egymáshoz, és nehéz napjainkban egymás mellett álltunk. Emlékszem dömsödi, agárdi és taliándörögdi nyaraink örömteli pillanataira: amikor éjszakába hajló estéken ültünk a teraszon, pohár bor mellett családjaink, gyerekeink társaságában; az együtt töltött péntek estékre otthonukban vagy nálunk; a covid alatti zoom-beszélgetésekre és kirándulásokra, amikor ez volt az együttlét egyetlen lehetséges formája; félórás telefonjainkra, amikor untig rágtuk ugyanazt a gittet, de kitartottunk, és végül a beteglátogatásokra, amikor bíztunk az orvostudományban, és reménykedtünk a csodában. Végig hitt a gyógyulásban, tudott fohászkodni és tudott bízni a segítségben, jöjjön bár a tudománytól vagy a Fennvalótól. A maga részéről mindenesetre teljesítette azt, ami egy ember számára földi pályája során teljesíthető.

93 éves édesanyja, aki tudott fia tragikusan gyors lefolyású, súlyos betegségéről, mindössze néhány nappal előtte hunyt el, mint aki ezzel is meg akarja őrizni a szokás és a természet rendjét: a szülőnek előbb kell meghalnia, mint a fájdalmasan fiatalon távozó gyermeknek. És mintha jó fiaként, utolsó erejével, Gábor is kitartott volna, hogy édesanyjának ne kelljen megsiratnia őt.

Schweitzer Gáborral, héber nevén Avraham Smuel ben Jehudóval nemes cédrus nőtt – és dőlt most ki a magyar zsidóság soraiból.

A barátomat gyászolom.

*

Dr. Schweitzer Gábor búcsúztatására vasárnap 10.00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.