Nem ment a falnak

A Dr. Schweitzer József egykori országos főrabbiról, a Rabbiképző Intézet igazgatójáról készült, a minap, a pesti gettó felszabadulásának emléknapján a Bálint Házban bemutatott dokumentumfilm egy házi-videóból indult, amelyet veje, a HVG egykori alapító főszerkesztője, Vince Mátyás rögzített, de kerek egész dokumentum-portréfilmmé vált, melyben egyenrangú alkotótársakra talált.

2024-ben, egy véletlen találkozás után döntöttek úgy Jávor István filmrendezővel és Szaller Károly vágóval, hogy az összesen több mint hétórányi nyersanyagból dokumentumfilmet készítenek, amelyben nemcsak a főrabbi pályája, hanem annak háttere és meghatározó kerete, a 20. századi Magyarország is megjelenik.

Ki is hozták belőle, amit lehet. A másfél órás film nem válik sem unalmassá, sem parókiálissá. Ebben nemcsak annak van szerepe, hogy Vince kitartóan kérdez, és a főrabbi színesen, élénken emlékezik. A remek archív kép- és filmanyag a főrabbi egykori gyerekkori városáról, Veszprémről, az 1930-as 40-es- évek Budapestjéről, egy deportált diáktárs kapcsán Kamenyec-Podolszkról, majd a munkaszolgálatról, az 1944-es menekülésről, az újjáépülő Magyarországról, Pécsről, az 1967-es arab–izraeli háborúról és az 1970-es 80-as évek Izraeléről, valamint a hangulatfestő zene: akár a ’30-as évek kávéházi dallamai kísérik a képsorokat, akár az ’50-es ’60-as évek komorabb hangzású zongorajátéka – mind hozzájárulnak, hogy valódi dokumentumfilm kerekedjen az anyagból. Mert ez a film magától értetődően nemcsak Schweitzer Józsefről szól, a személyről, a rabbiról, a történelem sodrásának 1944-ben éppúgy kiszolgáltatott diákról, mint a kommunista diktatúra idején, hitközségi vezetőkkel, rabbitársaival együtt nyomás alatt ténykedő lelkipásztorról, hanem a korabeli Magyarországnak is tükröt tart.

A 80 évesen emlékező főrabbi nyíltan beszél a már gyerekkorában megtapasztalt diszkriminációról, a zsidótörvények, a munkaszolgálat és az 1944-es félelemmel teli bujkálás idejéről. Nem tagadja le, hogy aggódva indult a felszabadulás után Pécsre, betölteni a rabbiszéket, félt elhagyni pesti társaságát, melyben jól érezte magát. Kedvtelve idézi fel, hogyan szigorított a kóserságon Pécsett, hogyan beszélték le a hitközség vezetői arról, hogy modern közösségépítési eszközként focizzon a fiatalokkal, és némi önkritikával emlékezik, hogy felesége, Ági miatta és a rebbecenlét miatt mondott le a jogi egyetemről. Beszél a küzdelmekről is a diktatúra idején, amikor például Vas Zoltánnál, a kommunista politikusnál kellett kilincselnie, hogy ne mozdítsák el a pécsi szeretetház lakóit, hogy komlói diákokat költöztessenek a helyükre. A prédikátori ravaszság nem tesz mást, mint a drámai tényeket ecseteli: az üldöztetést túlélt embereknek annyiszor kellett már költöznie, ne tegyék ki őket ilyen vegzatúrának még egyszer. És ezt a csatát meg is nyeri: az idősotthont nem veszik el a pécsi zsidóktól.

A kommunista hatalom négy évtizeden át erős ideológiai nyomás alatt tartotta az egyházakat, köztük a zsidó felekezetet is. A cionizmus tabu volt, az izraeli kapcsolatokat is igyekeztek kontrollálni, a felekezeti élet szűk keretei közötti mozgástér adatott meg csupán a zsidóságnak – ahogy a társegyházak is szigorú megfigyelés alatt álltak. Tragikomikus epizód, amikor keresztény papok gratulálnak neki 1967 nyarán Izrael Hatnapos háborúban aratott győzelméhez, és neki szabadkoznia kell, hogy ez nem a diaszpóra érdeme. Vince érezhetően többször is felkínálja a szembenézés és számvetés lehetőségét a beszélgetés során, és Schweitzer a 60-as, 70-es éveket felidézve, néhány helyzetet el is mesél, amely a nehézségekről tanúskodik, de úgy summázza szerepfelfogását: nem volt hős, ha a fal nem jött neki, ő nem ment neki a falnak.

„Nem születtem hősnek” – Dokumentumfilm-vetítés és utána beszélgetés Schweitzer József főrabbiról

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges, ezen a linken tudnak jelentkezni: https://f.balinthaz.hu/view.php?id=271841 A regisztráció egy főre szól, minden kedves érdeklődőnek külön kell jelentkeznie. A regisztrációt január 15.-én este zárjuk. A pontos kezdés érdekében kérjük, hogy ülőhelyét 18 óra előtt szíveskedjen elfoglalni. Dátum: 2026.01.18. – 18:00 Helyszín: Bálint Ház, nagyterem (1068 Révay utca 16.)

Talán az őt is nyomasztó emlékek, talán az elegancia és a zsidó vallási gondolkodásból eredő, a zsidóság méltóságát megőrizni vágyó felfogás képezi korlátját, hogy Schweitzer élesebb véleményt mondjon a felekezet korabeli vezetéséről, bár sem az idősotthonnal kapcsolatos felszámolási törekvésekkel szemben, sem 1956-ban nem kapott érdemi budapesti segítséget. Nem kerül szóba a szigorú megfigyeléstől, és alig az Állami Egyházügyi Hivatal nyomásától sújtott légkör, amiben a rabbikar és általában a vallásos közösség tevékenykedett, bár a főrabbi felidézi, hogy megfordult a fejükben a kivándorlás. 1956-ban Scheiber Sándor beszélte le erről: nekünk itt van dolgunk, mondta, és maradtak, igaz, Schweitzer azzal is józanul vetett számot, hogy Izraelben a pesti rabbinikus végzettséggel nem lett volna könnyű megkapaszkodni. A pasztorális munka, a hívek szeretete, az emberekkel való törődés és a vallás fenntartása, a tanítás töltötte ki életét, melyet a Rabbiképző Intézet igazgatói megbízatása koronázott 1985-ben.

A beszélgetés otthonos közvetlenségéhez hozzájárult a közeli kapcsolat a riporter és a riportalany között. Tabukat nem döntött, titkokat nem árult el a film hőse, aki mint tárgyilagosan és rezignáltan fogalmazott magáról: nem született hősnek, de mértéktartó fogalmazása és pályája mérlege így is példaként szolgálhat utódainak.