“Nálunk Holokauszt tagadó is tarthat előadást, de a zsidó diákokra is tekintettel kell lenni”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Times Radio munkatársa a következő kérdéseket tette föl Dr. Michael Spence-nek, a University College London (UCL) elnökének egy interjújában: „Van olyan személy, akit Ön nem látna szívesen előadóként az UCL-en? Hol van az a vonal, amelyen túl azt mondaná: Önt nem szívesen látjuk egyetemünkön?”

„Nálunk akárki tarthatna előadást, akit az egyetem tanárai vagy hallgatói meghívnak, illetve nem ütközik jogi akadályokba, amit mond, és nem váltana ki olyan közrendi problémákat, amiket képtelenek lennénk kezelni. Számunkra a szólásszabadság igen fontos” – nyilatkozta az elnök.

Abell azután azt kérdezte, vajon Holokauszt tagadó személy is szót kaphatna-e. (Az Egyesült Királyságban nincs törvény a holokauszt tagadás ellen.) Van-e olyan szempont, a törvényességen túl, ami problémát jelenthet?” – érdeklődött.

„Úgy vélem, hogy ha egy Holokauszt tagadót meghívnának az egyetemre, az UCL köteles lenne gondoskodni arról, hogy a zsidó diákok és tanárok szempontjai is érvényre jussanak, azaz hogy mellette mások is kifejthessék nézeteiket. De valóban, mélyen elkötelezettek vagyunk a szólásszabadság irányában” – válaszolta Spence.

Spence, akinek szakterülete a szellemi tulajdon elmélet, idén januártól az UCL elnöke. A campuson működő zsidó csoportok részéről bírálat érte az intézményt, mivel a tudományos tanács javasolta a Nemzetközi Holokauszt Emlékezeti Szövetség (IHRA) antiszemitizmus definíciójától történő elhatárolódást, amit az UCL 2019-ben fogadott el.

Algemeiner – Bassa László

Címkék:Holokauszt-tagadás, University College London

[popup][/popup]