Mérsékelt izraeli kormánytagok bírálják a telepes-párti konferenciát

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A háborús kabinet tagja, Gadi Eisenkot (Nemzeti Egység) – csatlakozva az ellenzéki és koalíciós törvényhozók kórusához – éles bírálatot fogalmazott meg azon miniszterek és Kneszet-tagok ellenében, akik vasárnap este részt vettek egy jobboldali konferencián, amely a Hamász elleni háború végén a Gázai övezet betelepítésére szólította fel Izraelt.

A háborús kabinet tagja, Benny Gantz, a Nemzeti Egység párt vezetője, a rendezvényről való nyilvános hallgatása miatt kikelt Netanjahu ellen. Más miniszterek, ellenzéki törvényhozók és a Gázai övezetben fogva tartott túszok családtagjai szintén bírálták az összejövetelt.

A vasárnap Jeruzsálemben tartott „A telepek biztonságot teremtenek” elnevezésű konferencián – a Telex összefoglalója szerint – a zsidó telepesek Gázába való visszatéréséről tanácskoztak. Az övezetből 2005-ben vonult ki Izrael, a kivonulás részeként 21 településről összesen 8000 telepest evakuáltak, részben erőszakkal.

A Ciszjordánia átfogó betelepítésén dolgozó Nahala mozgalom által szervezett konferencián izraeli hírügynökségi tudósítások szerint a legnagyobb kormánypárt, a Likud nem kevesebb, mint 12 minisztere vett részt a telepes-mozgalom legbefolyásosabb támogatói, Becalel Szmotrics pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir belbiztonsági miniszter mellett.

A konferencia a Times of Israel tudósítása szerint „karneváli” hangulatban zajlott, a résztvevők óriási lehetőségként ünnepelték a gázai háborút, a nézők és a politikusok táncolva skandálták: „Isten akaratából letelepedünk és győzni fogunk!” A felszólalók az október 7-i terrortámadásért a 2005-ös kivonulást tették felelőssé. Slomó Karhi kommunikációs miniszter azt fejtegette, hogy a Hamász támadása jogalapot teremtett a palesztin civilek Gázából való távozásának kikényszerítésére, a korábban terrorista szervezet támogatásáért jogerősen is elítélt Ben-Gvir pedig hangos ováció közepette kijelentette,

Ha nem akartok egy újabb október 7-ét, akkor haza kell térnünk, és ellenőrzésünk alá kell vonnunk Gázát!

Telex.hu

 

[popup][/popup]