“Marginális, köldöknézős és gyáva” vagy “sorsközösséget vállaló és aggódó” – vita a petícióról

Írta: Szombat - 2025-09-08 Rovat: Politika

Múlt hét csütörtökön a Hunyadi téri Ohel Ávráhám zsinagógában Megyeri Jonatán, az EMIH rabbija, és Németh Zoltán pszichológus beszélgetett Izrael gázai háborújáról és annak a diaszpórára gyakorolt hatásáról. Az esemény apropója az a petíció volt, amely az utóbbi hetekben élénk vitát váltott ki a magyarországi zsidó közösségen belül. A beszélgetés erre vonatkozó részeit szerkesztett változatban közöljük.

Megyeri Jonatán: Mi egy olyan helyen és időben élünk Magyarországon, egy olyan kegyelmi állapotban, amikor szabadon és biztonságban beszélgethetünk egy zsinagógában. Én kipában, ciceszben, sábátkor kaftánban járok az utcán, és még csak verbális atrocitás sem ért soha, fizikairól nem is beszélve – Isten ments. Hogyha azonban Izrael államára tekintünk, akkor nekem sokkal inkább az 1940-es évek elejének időszaka jut az eszembe. A világban erősödő antiszemitizmus, Izrael-ellenesség, a hazugságáradat, a mindent elsöprő propaganda, a féligazságokkal való operáció, a 160 karakteresre leszűkített információigény uralja a világot. Ezért azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nekünk nincs jogunk egy ilyen petíciót megfogalmazni.

Mindez nyilvánvalóan nem Izrael feltétel nélküli vagy kritikátlan megközelítését jelenti. Az izraeli kormányt lehet kritizálni. Nekem is megvan a magam véleménye, és kritizálom is a megfelelő helyen és időben, hogyha a meggyőződésem szerint olyan dolog történik, amely nem a zsidó nép vagy a Szentföld hosszú távú érdekeit szolgálja.

Azok az emberek azonban, akik a petíciót aláírták, akik eltávolítják magukat a zsidó sorstól, akik nem vállalnak sorsközösséget a zsidó néppel, hanem elárulják azt, azok a zsidógyűlölők hasznos hülyéiként, azoknak a szekerét tolják, akik ellenünk vannak.

Mi, a Neokohnon a petíciót szinte teljesen ignoráltuk, csupán egyetlen cikk jelent meg erről a szennyiratról. Én ezt egy marginális, köldöknézős, diaszpórai, gyáva, a zsidóságuktól elforduló emberek úri hobbijának tekintem, ami szóra sem érdemes. Nagyjából a bulvársajtó alját kellene, hogy súrolja. Sajnálom, hogy ebből ekkora hajcihő lett, és ha más nem, akkor legyen intő jel az, hogy a kurucinfó minden szavával egyetért – kivéve persze az izraeli áldozatokról és túszokról szóló részt. Ez pedig el kéne, hogy gondolkoztassa a petíció aláíróit, hogy kik azok, akik egyetértenek az ott megfogalmazott állításokkal.

Németh Zoltán: Én nem gondolom, hogy akik Izraelt kritizálják, azok ki akarnák vonni magukat a zsidó sorsközösségből. A petíció megfogalmazói és aláírói éppen azt fejezik ki, hogy ők is részei a magyarországi és globális zsidóságnak, csak úgy érzik, hogy a hazai zsidó közbeszédben nincsenek reprezentálva. Nem azt mondják, hogy ami Izraelben történik, az őket nem érinti. Épp ellenkezőleg, mivel sorsközösséget vállalnak, és aggodalommal figyelik, ami Izraelben és ennek nyomán a világ zsidóságával és magával a judaizmussal történik, ezért fogalmaznak meg kritikát.

Van-e joga a diaszpóra zsidóságának kritizálni Izraelt a jelenlegi helyzetben?

Ezzel kapcsolatban két izraeli szerzőt szeretnék idézni. Az egyik Avraham Burg, a Kneszet, a Szochnut és a Cionista Világszövetség egykori elnöke, aki augusztusban megjelent „Zsidók, lázadjatok!” című írásában így fogalmaz: „Ha te egyénként, közösségként vagy zsidó szervezetként, bárhol a világon megrendültél attól, amit Izrael tesz, ha azonosulsz a humanista zsidóság értékeivel, az alapvető erkölcsi tisztességgel és a kollektív felelősséggel, csatlakozz ehhez a felhíváshoz. Nem engedjük, hogy Izrael, amely szisztematikusan erőszakot alkalmaz a civil lakosság ellen, a mi nevünkben szóljon. Nem engedjük, hogy a zsidóságot ürügyként használják a bűnök elfedéséhez. Ez nem népünk elutasítása, hanem a lelkének a védelme. Nem rombolás, hanem helyreállítás.”

A másik Daniel Goldman, az Institute for Jewish and Zionist Research elnöke, és a World Bnei Akiva korábbi elnöke, aki a közelmúltban megjelent cikkében ezt írja: „A jelenlegi kormány irányvonala nemcsak Izrael demokráciáját fenyegeti, hanem a judaizmus jövőjét is. A diaszpóra zsidóságának minden joga megvan, sőt talán kötelessége is, hogy ellenálljon ennek az iránynak. A zsidó szuverenitás a modern cionizmus történelmi vívmánya. A diaszpórában kisebbségként élő zsidók ehhez egyedülálló nézőpontot tudnak hozzátenni. Kollektív emlékezetük eltér az izraeli zsidókétól, amit Izrael és a judaizmus jövőjének szolgálatába kell állítani. A zsidóság jövője a szemünk előtt íródik, melynek nagy részét Izrael döntései formálják. Azoknak, akiket ez a jövő érint, joguk és felelősségük alakítani azt.”

Abban teljesen igazad van, hogy természetesen az izraeli állampolgároknak van elsődlegesen joguk meghozni azokat a döntéseket, amelyeknek a következményeit ők fogják közvetlenül viselni. De ellentétben az itthoni kegyelmi állapottal, Nyugat-Európában és Amerikában a diaszpóra zsidóságára már sokkal nagyobb hatással van az, amit Izrael tesz. Ezért nem lehet azt mondani, hogy az izraeli cselekedetek csak az izraeliekre vonatkoznak.

Ezenkívül, ha az ember a saját morális értékrendje alapján nem ért egyet valamivel, ráadásul úgy gondolja, hogy amit ellenez, az Izrael hosszú távú érdekeit sem szolgálja, akkor kötelessége felszólalni. Tehát nem úgy néz ki a két oldal, hogy van az Izrael-párti zsidóság, aki egyetért az izraeli kormány és az IDF döntéseivel, és ezzel szemben van a másik oldal, aki a morális szempontjai miatt el akar távolodni Izraeltől, hanem a másik oldal is Izraelnek akar segíteni a kritikai észrevételeivel.

MJ.: Én nem állítom, hogy azok, akik bírálják Izraelt, azoknak a céljai nem nemesek. Egyébként van egy jó részük, akinek a célja egyáltalán nem nemes. Attól, hogy valaki izraeli vagy zsidó, egyáltalán nem biztos, hogy Izrael és a zsidóság javát akarja. Ne essünk bele ebbe a csapdába! Nagyon sok zsidó bizony Izrael-ellenes. Ez sajnos ténykérdés.

Az szerintem is egy jogos kritika, hogy a diaszpóra zsidóságának nagyobb hangot kell kapnia az izraeli kormány döntéseiben, pont az említett sorsközösség miatt. A zsidóság fele a diaszpórában él, és sajnos elszenvedője az Izrael-ellenes hangulatnak. Zsidók elleni atrocitások történnek szerte a világon. Megjegyzem, hogy mindez artikulálásra is került Amichai Chikli, a diaszpóráért és az antiszemitizmus elleni fellépésért felelős izraeli miniszter részéről.

Ebben a konkrét szituációban azonban úgy gondolom, hogy házon belül érdemes megbeszélni a kritikákat, például ilyen fórumokon, vagy a magyarországi zsidó közösség vezetőivel, akiknek van csatornázottságuk az izraeli döntéshozókhoz, és tudják hallatni a hangjukat, esetleg a követségen keresztül. De közzétenni egy ilyen írást, és rögtön a nyilvánossághoz fordulni, ezt én elhibázottnak tartom. Csak mi vagyunk képesek ilyen szívességet tenni a Hamász-simogatóknak.

És miért pont most? Mi történt most, ami nem történt meg a háború elmúlt két évében?

NZ.: Az időzítés talán ahhoz kapcsolódik, hogy egyre több nagy tekintélyű személy és szervezet fogalmazott meg hasonló aggályokat.

Júliusban több mint 1000 konzervatív és reform rabbi küldött nyílt levelet Izrael kormányának, kérve, hogy tegyen meg mindent a gázai humanitárius válság megszüntetéséért, kössön megállapodást a Hamasszal a túszok kiszabadulása érdekében, és szorítsa vissza a Ciszjordániában eluralkodó zsidó erőszakot. Augusztusban 80 ortodox rabbi írt nyílt levelet, amiben kérik, hogy Izrael biztosítson elegendő élelmiszert a gázaiaknak, és akadályozza meg a Judeában és Szamáriában történő arabok elleni atrocitásokat. A London Initiative ugyanebben a hónapban írt nyílt levelét több mint 6000 zsidó írta alá a világ 20 országából, melyben ugyanezeket kérték a zsidó államtól.

Tehát, ami most Magyarországon történik, az egy világméretű trendbe illeszkedik. Nem tudom, hogy akik a nyilatkozatot megfogalmazták, tudatában voltak-e mindennek, de azt érezni, hogy jelenleg a zsidó világban van egy olyan belső morális felháborodás, egy olyan kényszerítő erő, ami cselekvésre készteti az embert, mivel úgy érzi, hogy Izrael elveszítette a kontrollt, és nem érdekli már a saját állampolgárainak a véleménye sem.

A diaszpóra zsidó közösségeinek a vezetői pedig semmi mást nem tesznek, csak az izraeli politikai döntéseket akarják folyamatosan és kritikátlanul megindokolni és elfogadtatni a saját közösségeikben. És nincs olyan tér, ahol azok az emberek, akik máshogy gondolkodnak, de szintén Izrael javát akarják, felszínre tudnák hozni az aggályaikat.

Mindeközben Izraelben a közvélemény-kutatások szerint, júniusban az emberek 67%-a támogatta a háború befejezését a túszok szabadon engedéséért cserébe, júliusban pedig már 74%. Tehát akik a háború és egyben a humanitárius válság befejezéséért emelnek szót, valójában az izraeli embereket támogatják.

MJ.: De miért nem szólítja fel ez a 300 ember a Hamászt, hogy adja vissza a túszokat, miért nem emel szót azért, hogy Egyiptom engedje be a Gázából menekülni vágyókat? Miért csak Izraelt illeti kritikával?

NZ.: Ez a nyílt levél Izraelt sem szólítja fel semmire. Ez az írás elsősorban a magyar zsidó közbeszédre reagál. Az aláírók úgy érzik, hogy a zsidó közösségben nagyon szélsőséges és egyoldalú az Izraellel kapcsolatos kommunikáció. Szeretnék kifejezésre juttatni, hogy a magyarországi zsidó közösségnek létezik egy olyan csoportja is, aki nem így gondolkodik, és más szempontokat, elsősorban erkölcsi, humanitárius szempontokat tart fontosnak. A petíciót nem Izraellel szemben, hanem az itthoni jelenségre reagálva fogalmazták meg. Természetesen sok mindent bele lehetett volna még írni, de a levél megfogalmazói számára ez volt a fontos.

MJ.: Hogy ne tessék minket gyűlölni! Mi is zsidók vagyunk, de mi nem olyan zsidók vagyunk, mi jó zsidók vagyunk.

NZ.: Én úgy gondolom, hogy ez a levél elsősorban nem a külvilágnak, hanem a zsidó közösségnek szólt. Az egyik célja pedig épp az volt, amit mi most csinálunk.

MJ.: Akkor miért nem egy zsidó laphoz juttatták el a petíciót, vagy miért nem az EMIH-hez, miért nem szerveztek vitát a zsidó közösségen belül? Miért kellett rögtön a nyilvánossághoz fordulni?

NZ.: Mivel pont ezeken a helyeken érzékelték a túl egyoldalú kommunikációt. Talán úgy gondolták, hogy a kezdeményezés végül elhalt volna. De egyébként, ha létrejött volna egy ilyen beszélgetés, annak ugyanúgy híre ment volna, és egy idő után épp úgy eljutott volna a szélesebb nyilvánossághoz is.

MJ.: Az én zárógondolatom az, hogy ezt a petíciót butaság volt aláírni. Szerintem ez egy rossz irányú ötlet volt. A célt nem érték el, cserébe hasznos hülyéivé váltak az Izrael-ellenes oldalnak. Az egész szóra sem érdemes, már így is túl sokat beszéltünk róla.

NZ.: Én azt gondolom, hogy a petíció segített abban, hogy nagyobb eséllyel jöjjenek létre ilyen beszélgetések, illetve újságcikkeken keresztüli eszmecserék ebben a fontos témában, ezért én örülök, hogy megszületett.

A beszélgetésben szó esik még az izraeli-palesztin konfliktusról, az október 7-éhez vezető eseményekről, a Gázában dúló humanitárius válságról, és Izrael általános megítéléséről a világban.

A teljes beszélgetés megtekinthető a következő linken: