Kétszáz ember sebesült meg, 11 súlyosan Dimona és Arad városában, két iráni rakéta becsapódása után

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Iráni ballisztikus rakéta csapódott be szombaton az izraeli Dimóna és Arad városban, közel 200 ember, köztük 11 súlyosan megsebesült.

Mentőegységek egy iráni ballisztikus rakétacsapás helyszínén a déli Arad városában, 2026. március 21-én. (Fotó: IDF)

200 ember megsérült, köztük 11 súlyosan Dimónában és Arad városában, valamint jelentős anyagi károk keletkeztek két ballisztikus rakéta becsapódása nyomán. Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy a légvédelem megkísérelte elfogni az iráni rakétákat, de az elfogórendszerek nem tudták azokat megsemmisíteni.

“Az esetet kivizsgáljuk” – közölte a mentőszolgálat.

A déli térséget ért csapások súlyos sérültjei között volt egy 12 éves fiú, aki repeszsérüléseket szenvedett Dimonában, valamint egy 5 éves kislány, aki az ezt követő aradi támadásban sérült meg. A rakétatámadásra azután került sor, hogy Irán szombaton ismételten támadásokat hajtott végre a dimonai térség ellen. Sok embert pánikroham következtében láttak el.

Szombaton is támadta Izrael különböző részeit a libanoni Hezbollah milícia és Irán, s az izraeli légierő is csapást mért egy iráni nukleáris kutatási és fejlesztési létesítményre Teheránban – jelentette a katonai szóvivő.

Az IDF szerint a célba vett intézmény az iráni védelmi minisztérium alá tartozó Malek Astar Egyetemen található stratégiai létesítmény volt, amely Irán hadiiparát szolgálta, s a nukleáris fegyverekhez szükséges alkatrészek fejlesztésére használták. A Malek Astar Egyetem nyugati szankciók alatt áll az iráni nukleáris és ballisztikus rakétaprogramokhoz kapcsolódó tevékenysége miatt.

Szombat este nyilatkozott az izraeli televízióknak Éjál Zamír, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke. Közlése szerint a hadsereg nagyjából félúton tart az Irán elleni hadjáratban.

„Félidőnél járunk, de az irány világos. Körülbelül egy hét múlva, pészahkor, a szabadság ünnepén tovább harcolunk a szabadságunkért és a jövőnkért” – mondta videóüzenetében. „Az elmúlt három hétben az iráni rezsimnek okozott kiterjedt kár kezd összeadódni egy rendszerszintű stratégiai, katonai, gazdasági és kormányzati eredménnyé” – tette hozzá Zamír.

Ennek következtében a gonosz rezsim gyengébb, Irán pedig védtelenebb és jelentős védelmi képességek nélkül maradt. A rezsim vezetői, akik a mi elpusztításunk céljából fejlesztettek képességeket, meggyengültek és zavarodottak – mondta.

Zamír megemlítette Iránnak a Diego Garcia brit–amerikai, az Indiai-óceánon található katonai bázis ellen indított nagy hatótávolságú ballisztikus rakétatámadását is.

„Irán egy kétfokozatú interkontinentális ballisztikus rakétát indított négyezer kilométeres hatótávolsággal egy amerikai célpont ellen Diego Garcia szigetén. Ezeket a rakétákat nem Izrael ellen szánták. Hatótávolságuk eléri Európa fővárosait — Berlin, Párizs és Róma is közvetlen fenyegetési zónában van” – közölte az izraeli vezérkari főnök. (MTI, Times Of Israel)