David Gur, a budapesti cionista ellenállás egykori harcosa 100 éves lett

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

David Gur 1926-ban született a délkelet-magyarországi Okány településen, egy négytagú családban. 1938-ban a zsidótörvények miatt apja elveszítette a vállalkozói engedélyét, Dávid pedig Budapestre költözött. Itt csatlakozott a Hasomer Hacair földalatti cionista ellenállási mozgalomhoz, majd Magyarország 1944. márciusi német megszállása után aktivistaként vett részt a hamis iratok gyártásában.

David Gur (Grosz Endre) 1944-ben

Ezek az iratok több ezer zsidó életét mentették meg. Sokan ezek segítségével vándoroltak ki Románián keresztül a brit fennhatóság alatt álló Palesztinába. Ez az útvonal 1944. augusztusa végén, a Magyarország és Románia közötti hadiállapot miatt lezárult – írja a Holokauszt Emlékközpont Gurról szóló szócikke.

A nyilasok 1944 decemberében rajtaütöttek Gur Dávidék illegalitásban működő nyomdáján. Az elhurcolásukat követő kínzásokba egyik társa belehalt, őt viszont néhány nap múlva bajtársai egy merész akcióval kiszabadították.

A háború után Dávid arról értesült, hogy apja Auschwitzban meghalt, ám édesanyja és nővére túlélte a holokausztot.

Ezt követően részt vett a zsidó földalatti hadsereg, a Hagana tevékenységében, és a kommunista hatalomátvétel után is segített embereket csempészni Csehszlovákián és Ausztrián keresztül Izraelbe. 1949-ben ő is kivándorolt az ígéret földjére, ahol épületgépészként diplomázott, és családot alapított.

Visszaemlékezése az 1944-es embermentésre

1985-ben többedmagával a magyarországi ifjúsági cionista mozgalom történetének kutatása céljából egyesületet hozott létre, amelynek a vezetőjeként tevékenykedett.

2016-ban megjelent, az Együtt az ár ellen című könyvében írta le azokat az eseményeket, amelyekben személyesen is részt vett, vagy amelyekről kutatásai során szerzett tudomást.

Bis 120, עַד מֵאָה וְעֶשְׂרִים David Gur!