London: elkapták a terhes zsidó nőre támadó férfit

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A londoni rendőrség egy középkorú férfit vett őrizetbe a terhes zsidó asszony elleni brutális támadás kapcsán.

A Somrim felvétele az elkövetőről

Az ortodox zsidó asszonyt március 18-án támadták meg a kelet-londoni Stamford Hill negyedben. Feltételezett támadóját, egy ötvenes férfit súlyos testi sértés gyanújával vettek őrizetbe és jelenleg is a rendőrségen tartják őrizetben.

A jelentés szerint a rendőrség fél órával a tett elkövetése után érkezett a helyszínre. A biztonsági kamera videóján fekete kabátos, fehér edzőcipős középkorú férfi látszik, amint a húszéves, hetedik hónapos terhes nő mögött fut, aki a sétányon haladt édesapja háza felé. Ezután egy párnahuzattal fojtogatni kezdte és a hasát ütlegelte.

A jelentésben az áll, hogy „igyekeznek kideríteni a cselekmény motivációját. A nyomozásnak ebben a korai stádiumában a támadás nem köthető más esetekhez. A Stamford Hillen, a helyi közösségben további tanúkat keresnek.”

Az áldozat 19 éves öccse a Jewish Chronicle-nek azt nyilatkozta, hogy kétség sem lehet a támadás antiszemita jellege felől. „Azért támadta meg, mert zsidó. Az elkövetéskor nővérem zsidó fejkendőt viselt” – mondta Solomo Reis. Ugyanő úgy tájékoztatott, hogy a magzat sértetlen maradt, és a kismamát kórházban ápolták kisebb sérülésekkel, de már teljesen rendbejött, és jelenleg Izraelben van.

Herschel Gluck rabbi, a Stamford Hill-i Shomrim önkéntes biztonsági szolgálat elnöke a Sky News-nak nyilatkozva elmondta, hogy a fiatal nőt traumaként érte az eset. A videót ők tették közzé; a negyedben népes haredi közösség él. Gluck mindenkit kért, hogy tegyenek az asszonyok és lányok biztonságáért.

algemeiner – Bassa László

 

Címkék:antiszemita támadás, London

[popup][/popup]