Jesiva épül Nagyváradon?

Írta: Simon Judit - Rovat: Hagyomány, Politika

Komoly sajtóvisszhangot keltett, hogy zsidó vallási iskola épül, illetve létesül Nagyváradon. Ráadásul ortodox rítusú, ami – a szervezők szerint – egyetlen lenne ezer kilométeres körzetben, és az első a II. világháború után a térségben. A főiskolának megfelelő oktatási intézmény diplomát bocsát ki, amit a világon mindenhol elismernek – legalábbis ezt állítja a Körös parti város zsidó hitközségének az elnöke. A közel 1,2 millió euróba kerülő álom megvalósítása felé az első lépést már megtették.

Nagyvárad, ortodox zsinagóga

Jesivát – ortodox rítusú vallási iskolát – alapítana a nagyváradi zsidó hitközség. A nagyszabású terv már rég megfogant, de – amint Felix Koppelman elnök fogalmazott – most történt meg az első lépés: a polgármesteri hivatal területrendezési bizottság elvben jóváhagyta az építkezést.

Ez még nem jelenti azt, hogy máris jöhetnek az építők. A munkálatok csak azután kezdődhetnek, hogy a hitközség a városházán bemutatja a városrendezési tervezetet, amit a szakbizottság véleményez, és jó esetben elfogad, valamint megkapta az Országos Műemlékvédelmi Bizottság engedélyét, mivel az új komplexumot a műemléknek nyilvánított ortodox zsinagóga közelében levő telekre tervezik. Van még egy megoldandó kérdés: a romániai Művelődés És Vallásügyi Minisztérium akadékoskodik, mivel egyik lebontandó létesítménynek ugyanaz a bejegyzési száma, mint a zsinagógáé. Nem lesz könnyű erre gombot varrni, de az elnök nagyon bizakodó, és reméli, hogy egy év alatt megvalósul a terv és Nagyváradon működni kezd a jesiva.

Felix Koppelman

A telek a hitközség tulajdona, néhány kisebb házat lebontanak, hogy felépítsék a kétemeletes épültet, amely helyet adna az iskolának, kóser kantinnak, könyvtárnak, valamint vendégszobáknak.

A jesivát magán-tanintézményként működtetnék, nem kapcsolódnának az oktatási minisztériumhoz.

A helyi sajtó szalagcímekben hozta, hogy ortodox rabbiképző létesül a Körös partján, de ez nem egészen van így. Koppelman a Szombatnak elmagyarázta, hogy ez lényegében egy főiskola-szerűség, ahol zsidó vallást oktatnak.

„Az izraeli Bnei Brakból hozzánk érkező rabbik és tanítók foglalkoznának mindazokkal, akik Nagyváradon szeretnének ilyen jellegű tanulmányokat folytatni” – mondta, és hozzáfűzte, hogy a hitközség szinte állandó kapcsolatban van velük, már csak azért is, mert a jelenlegi rabbi is onnan érkezett. Az elnök szerint ezer kilométeren belül ez volna az egyetlen ortodox rítusú jesiva, ugyanis a Magyarországon működő intézmények neológok.

A nagyváradi iskola tíz-tizenkét hallgatót fogadna, és az itt kibocsátott diploma feljogosítja a tulajdonosát, hogy rabbiként tevékenykedjen bárhol a világon – állítja az elnök.

Lapunk kérdésére Koppelman azt is elmondta, hogy Izraelben a Nagyváradról elszármazott zsidók közössége, valamint a Bnei Brakban élő erdélyi zsidók jelezték, hogy szívesen hozzájárulnak a jesiva felépítéséhez.

Nagyváradi neológ zsinagóga

A létesítmény felépítése, berendezése mintegy 1,2 millió euróba kerül. Nagyváradon jelenleg 800-900 zsidó él, túlnyomó részük idős vagy középkorú, és nem a vagyonukról híresek.

Az elnök szerint a szükséges összeg 60 százalékával rendelkeznek, és reménykednek némi román és magyar állami támogatásban, de minden felajánlást szívesen fogadnak, akár ortodox, akár neológ közösségtől érkezik.

Koppelman nem olyan ember, aki a véletlenre bízza tervei megvalósítását. Évtizedek óta jó viszonyban van Horovitz Tamással, a debreceni zsidó hitközség elnökével, akivel közös, határokon átívelő európai projekt keretében újították fel a nagyváradi neológ zsinagógát. A zsidó vallási iskola tervét is közös, határon átívelő projektként küldték el az Európai Unió illetékes bizottságához, de a világjárvány ezt is leállította. Az elnök mosolyogva megjegyezte, hogy valahogy elő kell kerestetni a fiókból, ahová került és feléleszteni.

A nagyváradi zsidó közösség vezetője lapunknak elárulta, az Európai Zsidó Kongresszus ötlete volt, hogy jesivát létesítsen Nagyváradon. Nevéhez fűződik három nagyváradi zsinagóga pompás felújítása, és elmondása szerint ment volna már nyugdíjba, költözött volna Izraelbe a lányához és unokáihoz, de „mindenhonnan, mindenki azt kérte, hogy folytassam a munkát. Akkor most iskolát építtetek.”

Címkék:Felix Koppelman, Jesiva, Nagyvárad

[popup][/popup]