Izrael háborúi az értékek és érdekek mentén

Amikor kitört a gázai háború, vagyis azután, amikor Izrael magához tért a sokkból és támadásba lendült, mint a földrengések, úgy pattantak ki az Izrael Államot rasszizmussal és népirtással vádoló tüntetések Amerika leghíresebb egyetemein. A nyugati világ döbbenten figyelte, ahogy diákok tömegei dühödten skandálják a „folyótól a tengerig szabad Palesztina” szlogent, melynek lényege a „rasszista Izrael” elpusztítása. Harsogva felkínálták bűnbaknak, ráadásként megvádolva a genocídium (népirtás) vádjával, hogy még teljesebb legyen az ördögi paletta.

Az Egyesült Államok egyetemeinek világában ritkán volt látható ennyi, arcukat diszkréten eltakaró, dizájnfejkendős, tudásra vágyó fiatal. A különböző politikai beállítottságú televíziók hírcsatornáin egyöntetűen jól megfigyelhető volt, hogy a helyszíneken ők irányítottak.

Az egyetemek zsidó diákjai és oktatói ellen irányuló összehangolt támadások megmutatták, hogy nem a békevágy hajtotta az erőszakos demonstrálókat, és a kialakult „forradalmi hevületnek” semmi köze a gázai háborúhoz.

Amerika egyetemein, az „iszlám forradalom” töredező cserépedényébe átültetve egyesült az antijudaizmus, az antiszemitizmus és az anticionizmus. Erre ébredt a világ, erre ébredt Amerika. Különös ébredés volt ez. Amerika különös ébredése. Az egyetemek vezetői hogy-hogy nem érzékeltek ebből semmit? A válaszom az, hogy a vezetők pontosan tudták, hogy bizonyos elemek szisztematikusan mérgezik az egyetemek légkörét. Tettek valamit? Ki kell mondani, hogy semmit. Szemet hunytak, sőt egyes vezetők hallgatólagosan is támogatták őket.

És a hatóságok? Amerika 2001 szeptembere óta figyel, nagyon figyel. Az illetékes hatóságok pontos információkkal rendelkeztek arról, hogy honnan kerültek ezek az emberek az egyetemek világába, és kik azok, akik az arcukat kendők mögé rejtik.

Mivel nem fegyverrel támadtak, csak szavakkal uszítottak, nem tartották őket veszélyesnek. Hatalmasat tévedtek, mert fogalmuk sem volt arról, hogy Amerikát ismét megtámadták. Nem repülőgépeket térítettek el fegyverekkel, látványosan a világ szeme láttára. Nem eszeveszett kamikázeként robbantották bele magukat New-York ikertornyaiba, ártatlan embertársaik ezreit rántva magukkal a halálba.

Nem, ők már másként operálnak. Az egyetemek szabad világa befogadta őket, tanultakká váltak, kirafinálódtak, és már többet akarnak.

 

Már Amerikát akarják,

méghozzá szőröstől-bőröstől. Éppúgy támadnak, mint ahogyan a vírusok: egy ponton behatolni, először szétbomlasztani, aztán majd tovább, és mindig tovább, és végül eltaposni mindenkit a demokrácia álarca mögé bújva.

Megnyugtatásként, azért Amerika nagyon nagy falat, nem megy ez olyan könnyen. Ahogy a woke-mozgalom is, amely pár évig – ahogy mondani szokás – hasított, lám, szép lassan lecsengőben van, és divatját vesztve, békés mederben terelődött, úgy Amerika is rendet fog tenni az egyetemein. Nem egyik napról a másikra, hűbele Balázs módra, hanem szépen csendesen, és főleg demokratikusan.

Visszatérve a történtekre, azért mégis csak ideje lenne megérteni, hogyan tudták meglovagolni a gázai háborút a tüntetések szervezői. Hogyan valósulhatott meg az amerikai egyetemeken támadt fékezhetetlen antiszemita cunami, ami ragályként terjedt át a nagy európai városokra, természetesen azokra, ahol a legnagyobb muszlim közösségek élnek? Hogyan lehetett a világ leghíresebb egyetemein tanuló diákokat szemenszedett hazugságokkal manipulálni? És végül, hogyan lehetett egy megtámadott, megalázott nemzetből tömeggyilkos agresszort faragni? Kérdések, kérdések halmaza.

Az iskolaiéveim alatt azt tanították nekem, hogy az igazság végül mindig győz, meg azt is, hogy minél több a kiművelt fő egy társadalomban, annál erősebb a társadalom értékmegőrző képessége. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a nyugati világ meghatározó vezetői reggeltől napestig értékek megőrzéséről beszélnek a választóik szájíze szerint, és közben szinte kivétel nélkül, érdekek által vezérelve cselekednek. A végeredménnyel nap, mint nap szembesülünk, mert az értékek és az érdekek szétszálazhatatlan zűrzavara uralkodott el az elmékben. Régóta tartó folyamat ez a nyugati társadalmakban, az érdekek érvényesítésének egyre rafináltabb és erőszakosabb térhódítása, akár egymás kárára is. A nyugati demokráciák, a késhegyig menő parttalan vitáik, sőt veszekedéseik miatt, szemmel láthatóan sebezhetővé váltak.

A nyugat világának gyengeségét érzékelve, az „iszlám forradalom” fanatikus irányítói, félretéve minden előítéletüket, összefogtak a diktatórikus rezsimek legagresszívebb vezetőivel, elérkezettnek látták az időt, hogy a legnagyobb ellenségükkel, a konszenzusos demokráciákkal leszámoljanak. Számukra minden eszköz megengedett e „szent cél” érdekében.

Nem Izrael az igazi ellenségük, ez csak a látszat. Amitől igazából rettegnek, hogy védtelenné válnak, mert zárt világuk mindenki számára láthatóvá lesz, és végleg alulmaradnak a világra rászabadult technológiai és digitális versenyben. Ezért csak egyetlen lehetőséget látnak, az pedig a háború, méghozzá a totális háború, a véget nem érő konfrontáció a nyugattal.

Mindenkinek szembe kell néznie a fájdalmas valósággal, hogy 2023. október hetedikén nemcsak Izraelt támadták meg, hanem a világ zsidóságán keresztül az egész nyugati civilizációt. Ezzel a nyilvánvaló ténnyel a nyugat nem hajlandó szembenézni. Lokális problémaként próbálják értelmezni, hogy a gázai Hamasz terrorszervezet rátört Izraelre, ezerkétszáz civil embert válogatás nélkül, bestiálisan legyilkolt. Gyerekeket lefejezett, leírhatatlan módon nőket alázott meg és több mint kétszázötven embert barbár módon elhurcolva túszul ejtett. Mi ez, ha nem intő figyelmeztetés? Ez lokális probléma? Ugyan!

 

A demokráciák egyetlen helyes válasza

az lett volna, hogy teljes mellszélességgel odaállnak a megtámadott mellé, és minden eszközzel segítik kiirtani a terrorizmust gyökerestől. Tették, legfőképp szavakkal. A valóság az, hogy a megtámadott Izraelt Amerikán kívül mindannyian magára hagyták, és evvel felbátorították Iránt, aki szép lassan északról ráküldte Izraelre az állig felfegyverzett Hezbollah hadsereget.

A Hamasz támadás brutalitására nincs újkori példa, aki ilyet tesz, annak vesznie kell. A nyugati világ elismeri Izrael önvédelemhez való jogát, de közben látványosan aggódva figyeli a gázai civilek szenvedését, és időnként álszent módon meg-megdorgálják Izraelt a túlzott erő használatáért.

Beszéljünk világosan. Mi a nyugat munkamegosztása? Izrael elvégzi a piszkos munkát, a zsidók úgyis megszokták, hogy utálják őket, nem probléma. A nyugati szövetségesek közben szomorkodva a fejüket csóválják, és a hazai muszlimjaikat csitítgatják kis irgum-burgumokkal, közben csendesen rebesgetik, hogy nem szép dolog az a csúnya antiszemitizmus. Kettős beszéd ez a javából.

Minden józan gondolkodású politikusnak tudnia kell, hogy a Hamaszt, a Hezbollahot, csak kegyetlen fegyveres harcban lehet megsemmisíteni. Igen, meg kell semmisíteni, mert különben se vége, se hossza nem lesz a világon a terrorizmusnak, sőt pestisként fog terjedni. Pontosabban nem fog, már terjed.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetéről (ENSZ) kár szót ejteni, mert hogyha a világ valóban szolidáris lett volna Gáza népével, már hosszú évekkel korábban elérhette volna, hogy az odaömlő dollármilliárdokat ne egy terrorszervezet kaparintsa meg, megcsúfolva ezzel az eredeti szándékokat. Nem ezt tették, hanem álszent módon, évtizedeken keresztül szemet hunyva tudomásul vették, hogy Irán és csendestársai Gázában és Libanonban kiképezik és felfegyverzik a terrorszervezeteket. És tették mindezt a többezer ENSZ alkalmazott szeme láttára, sőt, sok esetben bizonyíthatóan azok hathatós közreműködésével.

A nyugati demokráciák vezetői kész tényként csendesen tudomásul vették, hogy Libanon már régen nem a libanoniaké. Irán a szemük láttára felszerelt egy terrorhadsereget, fittyet hányva a világra, csatatérré alakította át az egész országot. Közben a nyugati demokráciák csendesen bizniszeltek Iránnal, és kifele hangosan mondogatták, hogy ejnye-bejnye, csúnya dolog terrorszervezeteket működtetni. Valahogy így történt, ugye kedves franciák, angolok, németek és a többiek. Pontosan tudtátok, hogy csak idő kérdése, és az Irán által felfegyverzett terrorszervezetek támadni fognak.

A Hamasz nem véletlenül akkor támadt, amikor a környező arab országok el akarták ásni a csatabárdot, és maguk közé befogadni a régi ellenséget, Izraelt. Ezek az államok látták és látják, hogy az elkövetkező idők beláthatatlan technológiai kihívásaival, Izraellel közösen kell szembenézniük, mert csak ez lehet a jövő. Felmérték, hogy nem lehet más út, mint valamiféle hibrid szövetséget kötni a nyugat világával.

 

2023. október 7-én minden megváltozott.

A barbárok átléptek egy határt, ahonnan nincs visszaút. A nyugati világ még nem akarja tudomásul venni, hogy új időszámítás vette kezdetét, pedig a valóság ezt le fogja tolni a torkukon.

Izrael nem tehetett mást, válaszként megtámadta Gázát, és ki kellett jelölnie a célt: addig harcol, amíg a túszokat vissza nem szerzi, és a Hamasz terrorszervezetet gyökerestől el nem pusztítja.

Ha valaki azt gondolja, hogy Izrael revansot akar venni, az nagyon téved. Nem, nem revansról van itt szó, hanem egy nemzet életben maradásáról. Izrael soha nem akart elpusztítani más népet. Élni akart és akar, mint bármely más nemzet, békességben szomszédjaival. Egyetlen mártír katonát sem akar, mert mindenki fontos, aki a nemzet része.

Ezzel szemben a terrorszervezetek arról ismerszenek meg, hogy a saját népük élete nem számít, egyetlen céljuk az ellenség megsemmisítése. Régről tudott az is, hogy a harcos iszlám világa nem ismer békét, csak fegyverszünetet. A hangsúly hosszú évszázadok óta a szüneten van, a győzelem mindig ideiglenes. Ezért Izraelnek nincs más választása, ha békében akar élni, el kell űzni őket bármi áron. Igen, ki kell mondani, hogy most már bármi áron, mert terroristákkal együtt élni lehetetlen.

Az akrobatákat meghazudtoló nyugati politikacsinálók valamiféle békéről papolnak. Nem akarják tudomásul venni, hogy senki sem akar békét kötni velük. Először fegyverszünet kell mindenáron, harsogják hamiskásan. Tárgyalni, tárgyalni, de kivel? Kivel szeretnének kedves békességkedvelő „Bagarja uramék” tárgyalni? Jól tudják önök, hogy nincs kivel. Tökéletesen tisztában vannak, hogy gyilkosokkal, túszejtő terroristákkal csak mocskos, időhúzó alkut lehet kötni.

Nem számít, a cél szentesíti az eszközt. A napnál is világosabb, hogy hazabeszélnek, méghozzá a legálszentebb módon. A békességvágy álarca mögé bújva, kényszeríteni próbálják Izraelt, hogy alkudjon. Hogy miért? Időt akarnak nyerni, mert érdekeik ezt kívánják, és menteni próbálják az odaöntött pénzüket, melyek nagy részéből a terrorizmus virágzik. Na meg nem elhanyagolható szempont a választóik tömege.

A kedves franciákról tudja mindenki, hogy nekik különösen vigyázni kell a muszlim választópolgáraik érzékenységére, mert ha azoknak nem tetszik valami, akkor lesz igazi felfordulás. Ezért aztán, hogy miről és kivel kell megegyezni, az teljesen mindegy. Az európai értékek melletti hangzatos kiállás az nem más, mint parole, parole, parole (szavak, szavak, szavak, ahogy az olasz slágerből ismert), amelyek csak arra jók, hogy eltakarják az érdekeket, miközben a háttérben kitartóan alkudoznak, mint ahogy a régi szép időkben is tették a nagy elődök.

A végeredmény borítékolható lenne: Te lenni visszaadod a túszokat élve, vagy lehet halva is, és akkor helyette én lenni neked adok vissza sok, sok bátor terroristát, és akkor most megnyugodnak a fegyverek. Na látod, megegyeztünk, máris békét teremtettünk. A biznisz mehet tovább.

Jó, jó hát legyen biznisz, és akkor mit kapna Izrael? Megmondom én. Kaphatna megint pár év viszonylagos nyugalmat, úgysem érdekel senkit, hogy milyen áron. Különben is, mindenki tudja, hogy a zsidók „ügyesek”, majd megoldják.

És Gáza? Na, erről halvány dunsztja sincs senkinek, de garantáltan lesz megoldás, ha más nem, félmegoldás. Majd az okosok valamit előhúznak a varázs-zsákból, jó lesz az nekik.

Na és Libanon, Szíria? Ugyan már jobb, ha azok befogják a szájukat, örüljenek, hogy egyáltalán létezhetnek. Ha egykoron a franciák és az angolok, a Nagy Háború győztesei nem rajzolták volna meg gondosan a határaikat –természetesen akkor is minden gazdasági érdek mellőzésével –, akkor nem is léteznének. Különben is, miért nincs olajuk? Tessenek találni, akkor majd meglátjuk, hogy mit tudunk tenni az érdekükben.

A hútiknak meg már gyártják az üveggyöngyöket. Ez már az indiánoknál is bejött. A szállítás megoldott, az ENSZ felügyeli.

Rendjén van ez?

*

Benda Iván írása eredetileg a Szombat 2025. júniusi számában jelent meg, az Izrael, Gáza: Háború antiszemitizmus összeállítás keretében.