„Itt sokkal inkább van béke, mint a másik hazámban, Magyarországon”

Írta: Sós Csaba - Rovat: Hagyomány, Kultúra-Művészetek, Politika

Embermesék: Fenyves Gabriella, festőművész.

Fenyves Gabriella

Hány fok van Tel-Avivban?

Ma 19 fok körüli a csúcshőmérséklet, úgyhogy kellemes idő van.

Rálát a lakásból a tengerre? Kék, vagy zöld ma délelőtt?

Nem, sajnos nem lakunk a tengerparti sávban. A vicc az, hogy a tel-aviviak jó része úgy él, mintha nem is tengerparti városban élne, és ritkán látja a tengert, mint ahogy mi is. Egyébként épp most, nagyon komoly, évtizedek óta nem tapasztalt olajszennyeződés érte el Izrael partjait. Azóta kiderült, hogy, egy szíriai és iráni olajszállító, titkos, a nyílt tengeren végrehajtott áttankolása okozta ezt az ökológiai katasztrófát.

Mióta él Izraelben?

Januárban múlt 26 éve, hogy a férjemmel kiköltöztünk.

Milyen messze van “Makó Jeruzsálemtől”?

Amennyiben a kérdés arra utal, hogy mennyire volt nehéz megszokni, először megrázó élmény volt. Tény, hogy Izrael egészen más, mint az, amit addig ismertünk, hisz ez egy közel-keleti ország. Akkor még nem volt olyan gyakori, mint most, hogy fű-fa utazik, így a lakosság többsége eléggé el volt zárva a külvilágtól. Volt egyfajta szubkultúra, vagy lehet mondani kulturálatlanság, de ez azóta nagyban megváltozott. Lehetséges, hogy a ma kitelepülőknek kevésbé megrázó ez a helyzet. Abban az időben még teljesen el voltunk vágva az otthoni hírektől, újságoktól, televíziótól, hisz nem volt még internet ’95-ben és külföldre telefonálni is olyan drága volt, hogy csak nagyon ritkán engedhettük meg magunknak. A kitelepülés lényegesen megrendítőbb volt akkor. Nagyobb szakadék volt a két világ közt, mint ahol addig éltünk és ahol új életünket kezdtük. Nekem semmilyen elvárásom nem volt. Azért érkeztem Izraelbe a férjemmel, mert el akartam költözni Magyarországról és úgy gondoltam, ez számomra Izraelben a legegyszerűbb zsidó gyökereimnél fogva. Így történt, hogy ” ideiglenesen” már 26 éve itt élünk.

Az interjút illusztráló képek Fenyves Gabriella festményei

Beszélhetünk a gyermekkoráról, a magyar gyökereiről?

Budapesten születtem. 12 éves koromban tudtam csak meg, hogy zsidó vagyok, mert a szüleim titkolták előttünk, gyerekek előtt. Apám úgy magyarázta nekem, hogy ha nem tudok származásomról, akkor talán kevésbé kerülhetek a jövőben olyan fajta veszélybe, mint amilyet ők átéltek a II. világháborúban. Az Óbudai lakótelepen nőttem fel. Anyukám gyermekorvos, apukám pedig ügyvéd volt. Anyukám szerencsére még mai napig is él. Az általános iskola után a József Attila Gimnázium rajztagozatán tanultam tovább, majd az Óbudai Festőiskola következett. Még tanultam faszobrászatot is, de az csak egy kitérő volt. Az Óbudai Festőiskolában Gyémánt László és Urbán György festőművészek voltak mestereim. Később, amikor Izraelbe kerültem még két éven át komputeres grafikát tanultam a Mahon Avnin Képzőművészeti Egyetemen.

Ha már a tanulmányokról esett szó, milyen az izraeli oktatás?

Nagyon sokszínű, bár teljes joggal itt is nagyon sokat ostorozzák. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt azt gondolom, hogy a fiamnak – aki diszlexiás – olyan országban, mint például Magyarország, egyszerűen esélye se lett volna, hogy egyetemre menjen.

Izraelben minden családban legalább három gyerek van, de a vallásosoknál még ennél is több. A szülési szabadság csak három hónap, ami jó is, meg rossz is. Jó, mert nem várják el a nőktől, hogy három évig otthon maradjanak, és így nem válnak rossz anyákká a köz szemében, akik nem kívánják kihasználni ezt a lehetőséget. Igaz, nehéz három hónap után kitalálni, hogy mi legyen a babákkal, de ezzel a nehézséggel mégis sikeresen küzdenek meg az izraeli családok, és ennek bizonyítéka a változatlanul magas születések száma. Ma már a bölcsőde második éve is ingyenes, de az oktatás hiányosságai miatt egy átlag gimnáziumban azért biztosan kell a gyerekekhez magántanárt fogadni, és ez nem olcsó mulatság. Az egyetem is pénzbe kerül, de a katonai szolgálat után az első évet fizetik.

Az izraeli beilleszkedés kapcsán Saint-Exupéry Kishercegéből idézi azt, amikor a Kisherceg a rókát úgy szelídíti meg, hogy megszereti. “Ha sikerül megszelídítened a környezetedet, – teszi hozzá ön – akkor megesik a befogadás csodája. Ha sikerül megszeretned valakit, ő az esetek nagyon nagy százalékában “visszaszeret”. Ez sikerült?

Igen. Nem is tudtam volna másként leírni ezeket a mondatokat, ha nem… Az izraeliek megszelídítettek engem és én is őket magam számára.

 

Ön írt Vízvári Mariskáról és a szakácskönyvéről. Szeret főzni? Magyarosan főz?

Amikor ide kiköltöztünk, volt egyfajta rátalálásom a magyar konyhára, amit gyerekként kevésbé kedveltem. Manapság azt hiszem mindenféle stílusban főzök. Japán ételektől kezdve az olaszig. Viszont Izraelben is igaz, hogy „Rómában élj úgy, mint a rómaiak.” Itt Izraelben a legpompásabb a thina, a humusz és az olajbogyó. A helyi fűszerek, a római kömény, a kurkuma. Nincs jobb egy izraeli reggelinél. Szombatonként tizenegy fele ülünk asztalhoz. Ha véletlen elmaradna, lányom már panaszkodik. Mindenféle tányérkák, amikbe minél többfajta, főleg zöldséggel készült étkek kerülnek. Eszünkbe sem jut már – mint amikor ideérkeztünk – a felvágottakat hiányolni. Izrael gasztronómiája különlegesen színes, miután a bevándorlók magukkal hozták a saját receptjeiket. A francia, az olasz, a helyi közel-keleti konyha keveredik a jemenivel.

Láttam az interneten egy könyvet, „#Izrael 70 magyar” a címe, melynek Ön az egyik szerzője.

A Corvina kiadónál jelent meg a könyvünk, melyet mi, az Izraelinfó online újság szerzői, mára baráti társasággá kovácsolódott közössége, hozott létre. Frank Péter főszerkesztővel az élén, aki egyben az alapító is. Közös ötletünk volt Izrael állam megalakulásának 70. évfordulójára létrehozni egy kötetet, ami Izrael hetven magyar vonatkozását mutatja be. Minden olyan dolgot, amit Izrael a magyaroktól és a magyar zsidó bevándorlóktól kapott, kezdve a Budapesten született Herzl Tivadartól, a modern Izrael államának megálmodójától Jair Lapidig, aki reményeim szerint a következő lesz Izrael miniszterelnökeinek sorában. Egyébként a fülszövegben könyvünk ajánlását is ő írta.

Az Izraelinfón, összeszámoltam, 96 írása jelent meg. Ön akkor most festőművész, vagy író?

Nem nevezhetem magamat írónak. Igazi, mesterségbeli tudással csak, mint festőművész rendelkezem. De ez nem zavar abban, hogy beteljesítve vágyaimat, grafikákat vagy videóblogot készítsek, és persze írjak is. Írásaimmal kapcsolatban, sokszor megdöbbenve tapasztalom, hogy azok, amikről azt gondolnám, hogy mindenkinek oly természetesek, mégis megbotránkoztatják az embereket.

Egyik írásából idézek: ”Nagyszerű időket élünk! És én izgatottan és magabiztos optimizmussal várom az elkövetkezendőket… A harcot, megvédendő országunkat a korrupciótól, a törvényi rend lerombolásától, a pusztulástól, mely az értékrend devalvációját szükségszerűen követi.”

Lehet, hogy “nagyszerű időket” írtam, de nyilván el voltam keseredve, mint ahogy azóta is oly gyakran. Nagyon nem szeretem sem kiszolgáltatottnak, sem tehetetlennek érezni magamat. Ha mást nem, akkor legalább megpróbálom megtalálni a dolgok pozitív oldalát. A pontot, ahonnét visszaráncigálhatom magamban a világot oda, ahonnét legalább ismét reménykedhetek.

Itt Izraelben is feltétlen szükségünk van valamilyen megújulásra, és a meglévő korrupciós perek végig vitelére, a közélet valamiféle megtisztulására. Izraelben az államalapítás, 1948 óta fejlődik a demokrácia, és annak intézményei. A mai populizmus itt is kikezdte a demokratikus intézményrendszert. Mélyen egyetértek azzal a gondolattal, hogy a populizmus a mai demokráciák legkomolyabb kihívása.

Láttam egy érdekes fotóját, a címe: szamaritánus szuka. Mit ábrázol ez a kép?

A szamaritánusok, ez a Bibliából is ismert nép, a mai Ciszjordánia területén élnek. Vallásuk nagyon közel áll a zsidókéhoz, és ünnepeik is megegyeznek. Ők szoktak gyümölcsökből font díszítést erősíteni a mennyezetre Szukkotkor, a sátoros ünnepen. Én egyébként nem fotósként fényképezek, hanem festőművészként. A fotókat képi jegyzeteknek használom.

A festészetéről is beszéljünk. Kezdjük talán az Óbudai Festőiskolával és Gyémánt László művész tanárával.

Az egész úgy kezdődött, hogy nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára. Fogalmam sem volt arról, – mint ahogy az akkor Magyarországra visszaköltöző Gyémánt Lászlónak sem – hogy az Képzőművészeti Főiskolára protekció nélkül gyakorlatilag lehetetlen bekerülni. Gyémánt Lászlót egy képzőművész szakkörben ismertem meg. Az ismételten sikertelen felvételim után megkérdeztem, nem lenne-e valamilyen módja, hogy festeni tanítson engem? Nagy örömömre azt a választ kaptam, hogy rajtam kívül még vannak a szakkörből páran, akik szintén megkeresték őt, és amennyiben tudnék helyet szerezni, szívesen vállalná a tanításunkat. Óbudán sikerült az Úttörő, később Művelődési Házban helyet kapnunk, és így alakult meg az Óbudai Festőiskola, ahol Gyémánt László és Urbán György festőművészek, több mint tíz éven át, teljesen ingyen és bérmentve tanítottak bennünket.

A képei nem akadémikus festészetről árulkodnak.

A festészet, a szó hagyományos értelmében, mint egy ló kimúlt alólam. A képiség, a vizuális alkotás már egyáltalán nem a táblakép festészetet jelenti. A komputerizáció olyan forradalmian új eszköz, olyan reveláció, mint hajdanán az olajfesték és az olajfestészet. Micsoda változás hajdani magamhoz képest, aki oly sokat küzdöttem azért, hogy mindenek ellenére, elsajátíthassam a klasszikus festészeti tudást, amire mára igazán nincs szükség. A net vált mára a vászonná és a komputer az ecsetté.

Nehéz ma Izraelben művészként megélni?

Amikor kijöttünk komputeres grafikát tanultam, mert attól tartottam,, hogy nem fogok tudni festészetből megélni. De mióta itt élünk. soha nem volt szükségem arra, hogy más kereset után nézzek.

Beszéljünk a grafikáiról.

Azokról a munkáimról, amelyeket Dettre Gábor versfordításaihoz készítettem, és amik kapcsán ön is rám talált? Ezeket nem igazán nevezném grafikáknak, mert szerintem közelebb állnak a festményekhez. A képeim különböző hordozóanyagokra nyomtathatóak, akár nagyon nagy méretben is. Két éve ennek kipróbálására rendeztem egy kiállítást fal méretűre kinagyított munkáimmal.

Gyakran állít ki?

2009 óta nem rendeztem kiállítást valódi galériában, mert jobban hiszek az online felületekben.

Kell ihlet a festéshez?

Nem nevezném ihletnek, inkább az alkotásra való képességnek. Hogy mikor vagyok igazán képes az alkotásra. Vannak olyan évszakok, amikor például kár erőltetni. A napszakok is számítanak. Nekem a hajnalok, a reggeli félálom a legjobb gondolkodni azokon a dolgokon, amik nem haladnak, vagy amikkel elakadok. Az „ihlet” egy elavult kifejezés, melyet érdemes a mai ember nyelvére fordítani. Inkább hívnám ráérzésnek. A kérdés tehát az, hogy az ember képes-e beleélni magát, ráérezni a dolgokra.

Vannak kedvenc színei?

Nincsenek, de egy idő óta felfedeztem, hogy a legizgalmasabbak az átmeneti színek. Például egy olyan kék, amiről már eldönthetetlen, hogy kék-e vagy zöld, és hogy minek látjuk azt a mellette álló színnel való viszonya dönti el.

Milyenek Izrael színei?

Ha Izrael színeire gondolok, akkor a nap szítta táj, a kék ég, a homok, a kövek fehérsége, amit magam előtt látok. Valahogy itt a szél, a nap, az elemek sokkal erőteljesebbek.

A vallási hagyományok tiltják az emberábrázolást. Milyen a modern képzőművészet Izraelben?

Itt két világ él egymás mellett. Az egyik a vallásosoké, a másik a nem vallásosoké, és kevés az átjárás. Az általam ismert Izraelben szó sincs arról, hogy ne lehetne embert ábrázolni. A művészet teljesen szekuláris, és épp olyan, mint bármely nyugatias berendezkedésű országban. Úgy látom, hogy az izraeli iparművészet, az itteni design legalább olyan sajátos, mint akár az olasz, vagy a svéd, és még arra vár, hogy a világ igazán felfedezze.

Szereti a színházat, irodalmat, zenét?

Szívesen jártam a kislányommal színházba, most a járvány miatt ez nem lehetséges. A héber olvasás írás elég nehéz annak, aki azt nem gyerekkorában sajátította el. Szerencsére van egy online internetes oldal, ahol az izraeli irodalom színe-java megtalálható, és felolvasásban hallgatható, havi 39 sékelért. (kb. 3700 forint). Azóta érzem magam igazából izraelinek, mióta ezeket a könyveket hallgatom, melyek itt játszódnak, azokon a helyeken, utcákon, ahol én is élek. A történetek az együtt megélt közös problémáinkról, örömeinkről szólnak. Így fedeztem fel nem is oly rég, hogy én is izraelivé lettem.

Milyenek az izraeliek?

Itt is változáson ment keresztül a társadalom. Jelentősen nyílik az olló a szegények és a gazdagok között. Az izraeliek azonban könnyedebbek, nem veszik annyira tragikusan a dolgokat. Rugalmasabban kezelik a nehéz helyzeteket is.

Izraelről a „Háború és béke” jut az ember eszébe.

Én ezt itt kevésbé érzem. Valóban volt, hogy Tel-Avivot rakétákkal lőtték és a kilencvenes évek közepétől, hosszú időszakon át, állandóak voltak a robbantásos merényletek. Furcsa módon, mégis itt nagyobb biztonságban éreztem magamat, mint előtte Magyarországon. Az, hogy az utcákon nem kellett a táskámat magamhoz szorítva járnom. Este későn sem követtek fura árnyak a házunkig. Mindig volt megélhetésünk. És ma azt gondolom, hogy a kiegyensúlyozott, és megbízható egészségügyi ellátás is fokozta ezt az érzetet. Összességében, az a- lehet szubjektív – érzés alakult ki bennem, hogy itt sokkal inkább van béke, mint a másik hazámban, Magyarországon.

 Önt idézem:” Ez az én hozományom. A másság makacs őrizete.” Hogyan kell ezt érteni?

Úgy gondolom, egy zsidónak Izraelben is kell tudnia vállalnia a másságát, és nem mindig megfelelni a többség elvárásainak. Kell tudnia kisebbséginek lenni ott is, ahol az ember esetleg a többséghez tartozik. A másság szerintem a tradicionális, zsidó létérzés része. A zsidóság fennmaradásának lényeges eleme, hogy mindig meg tudta őrizni a másságát.

támogatás
Pop up banner

Címkék:alija, életstílus, Fenyves Gabriella, festészet, Izrael

[popup][/popup]