Iráni ajatollah: „Akit beoltanak koronavírus ellen, homoszexuális lesz”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Becslések szerint az iráni rezsim 2008-ig már 4-6.000 meleg és leszbikus személyt végeztetett ki 1979, az iráni forradalom óta.

Abbas Tabrizian ajatollah a síiták szent városából Qomból intézett homofób kirohanást a Telegram közösségi platformon: „Ne közeledjetek olyanok felé, akiket beoltottak koronavírus ellen. Ők homoszexuálisok lettek.” A radikális iszlamistának 210.000 követője van ezen a csatornán.

Tabrizian a nyugati gyógyászatról hangoztatott lesújtó véleményéről ismert. Múlt évben videó készült róla, amint Harrison orvosi kézikönyvét égeti el. Kijelentette, hogy „az iszlám gyógyászatnak semmi szüksége az ilyen könyvekre” – amint arról a Radio Farba (Az USA által támogatott Szabadság rádió perzsa nyelvű híradása) honlapján közzétett cikkben áll.

„Más egyházi személyekhez hasonlóan Tabrizian is minden bajt a szexualitásra vezet vissza” – nyilatkozta vasárnap a The Jerusalem Postnak  Sheina Vojoudi, iráni ellenzéki, aki a megtorlások hatására menekült el az országból. „Az iráni vallási vezetőkre a tudatlanság és az emberiesség hiánya jellemző. A cél tulajdonképpen az, hogy a tömegeket elijesszék az oltástól, miközben a legfőbb vezető és magas rangú hivatalnokok megkapták a Pfizert, a népnek pedig azzal jönnek, hogy nem bíznak a Nyugatban” – mondta Vojoudi.

Peter Tatchell, LGBTQ+ és polgárjogi aktivista szerint „Tabrizian ajatollah egyesíti magában a teljes tudatlanságot és a dühödt homofóbiát”.

„A vakcinációs programot és a LGBT+ közösséget egyaránt minden alap nélkül démonizálja” – mondta a Postnak Tatchell. „Az oltástól való elijesztéssel a járvány terjedését segítik elő, és sokak életét kockáztatja. Számos iráni vallási és politikai vezetővel együtt bizarr, irracionális módon az LGBT+ közösséget teszik meg bűnbaknak, és a teológiai fanatizmust a tudomány fölé emelik.”

Egy 2008-as brit WikiLeaks anyag szerint az iráni rezsim 4.000-6.000 meleg és leszbikus személyt végeztetett ki 1979, az iráni forradalom óta.

Mohammad Javid Zarif külügyminiszter nyilatkozta a 2019. évi kivégzések védelmében: „Társadalmunk erkölcsi elvekre épül, és mi ezen elvek szerint élünk… Ezek az erkölcsi alapelvek szabályozzák a polgárok viselkedését, ezért léteznek, és azokat be is tartják.”

2019-ben egy 31 éves férfit nyilvánosan akasztottak föl, mert állítólag megsértette a melegek elleni törvényeket.

jpost.com – Bassa László

Címkék:ajatollah, homoszexualtás, Irán

[popup][/popup]