Irán terrortámadásokra készülhetett Németországban

Írta: Polgár György - Rovat: Politika

Egy férfi, feltehetően Irán megbízásából, berlini zsidó intézményeket és személyeket figyelt meg. A nyomozó szervek merényletek előkészítésével gyanúsítják.

Az afgán származású Ali S. dán állampolgár az év elején egy iráni titkosszolgálat megbízásából gyűjtött információkat berlini zsidó intézményekről és egyes zsidó személyekről – jelentette tegnap a dpa német hírügynökség. A német titkosszolgálat ekkor már megfigyelés alatt tartotta, aki később visszatért Dániába. A dán és német hatóságok együttműködésének eredményeként a múlt héten Aarhus dán város térségében letartóztatták Ali S.-t.

A megbízást Ali S. feltehetően az Al-Kudsz Brigádoktól kapta, amely Irán elit katonai szervezetének, a Forradalmi Gárdának külföldi akciókat végrehajtó egysége. Az Al Kudsz Brigádok Többek között Szíriában, Irakban és Libanonban harcoltak. Támogatják a Hamász palesztin terrorszervezetet és a libanoni Hezbollahot. Az Al-Kudsz Brigádok hírhedt parancsnokát, Qasem Soleimanit 2020-ban egy amerikai drón megölte. Utódját, Esmail Ghánit eredetileg halottnak hitték, miután Izrael júniusban megtámadta Iránt. A média azóta arról számolt be, hogy mégis életben van.

A Der Spiegel politikai hetilap úgy tudja, az 53 éves gyanúsított többek között a befolyásos Német-Izraeli Társaság székházát is lefotózta. A ZDF közszolgálati televízió pedig arról számolt be, hogy a kiszemelt személyek között lehetett Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központ Tanácsának az elnöke is.

Irán berlini nagykövetsége közleményében „határozottan visszautasította” és elítélte a „zsidó intézmények ellen állítólagosan tervezett támadással” kapcsolatos vádakat. Ezek megalapozatlanok és úgy tűnik, hogy „egy célzott kampány részei”, amivel el akarják terelni figyelmet „a cionista rezsim”, azaz Izrael közelmúltbeli támadásairól.

Ezzel szemben a PET dán Biztonsági és Hírszerző Szolgálat arra figyelmeztetett, hogy Irán ismételten bűnszövetkezeteket, közvetítőket és magánszemélyeket toboroz támadások előkészítésére és végrehajtására. Több mint tíz éve vannak arra utaló jelek, hogy Irán célpontlistákat állít össze, és potenciális áldozatok után kémkedik. Elsősorban a mullah-rezsim kritikusai ellen folytat tevékenységet számos európai országban. Az elmúlt években Teherán már egyre inkább más Európán belüli célpontokra, főként izraeli és zsidó szervezetekre összpontosított.

Jelenleg a gyanúsított Németországnak történő kiadatása folyik, az előzetes letartóztatásáról a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság fog dönteni. A rendőrségi nyomozást a Szövetségi Bűnügyi Hivatal folytatja le.

Németországban a szövetségi és a tartományi belügyminisztériumok Izrael Irán elleni hadműveleteit követően fokozták az izraeli és zsidó intézmények védelmét célzó intézkedéseiket. „Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor egy félelmetes esettel állunk szemben” – mondta a sajtónak Stefanie Hubig igazságügyi miniszter, majd hozzátette: „A mi felelősségünk kiállni zsidó polgártársaink mellett – a belülről és kívülről érkező fenyegetésekkel szemben egyaránt.”

Josef Schuster kijelentette: „Ez a sikeres elhárítás a végső jelzés mindazok számára az egész világon, akik még mindig alábecsülik a mullah-rezsim Izrael és a zsidók elleni gyűlöletét és megsemmisítési fantáziáit”. Szerinte a német kormánynak aktív politikai lépéseket kell tennie az iráni kormányzattal szemben, más kihatása nem lehet ennek a tervezett terrortámadásnak.

Nem ez az első eset az utóbbi időben, hogy a Szövetségi Ügyészség zsidók és izraeli intézmények elleni feltételezett támadásokkal foglalkozik. Münchenben 2024-ben a nyomozók megfigyeltek egy büntetett előéletű francia állampolgárt, aki fényképeket és videókat készített egy házról, amelyben egy zsidó család üzlete volt. A jelek szerint egy olyan sejt tagja volt, amely Teherán nevében hajtott volna végre terrorakciókat. A francia hatóságok később őrizetbe vették.

Tavaly októberben a Berlin melletti Bernauban tartóztattak le egy líbiai állampolgárt, aki az akkori információk szerint lőfegyverrel akart támadást intézni az izraeli nagykövetség ellen. Három hónappal később szabadon engedték, mert az alapos gyanú nem igazolódott be.

Idén februárban a Berlin-Brandenburgi repülőtéren fogtak el egy orosz férfit, aki feltehetően szintén az izraeli nagykövetség ellen akart egy merényletet végrehajtani. Az illetőt többek között az úgynevezett Iszlám Állam terrorista milícia támogatásával vádolják.

Végül egy, a berlini Holokauszt-emlékműnél elkövetett támadás ügyében is vizsgálódnak: egy szíriai állampolgár februárban késsel megszúrt egy spanyol turistát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Őt a Szövetségi Ügyészség azzal vádolja, hogy „radikális iszlamista és antiszemita meggyőződésből” cselekedett.

[popup][/popup]