„Inkább az antiszemitákat támogatja, mint a zsidókat”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Először fordult elő, hogy az óvatos brit zsidók szervezetei nyilvánosan elítélték egy nagy politikai párt vezetőjét, az antiszemitizmusnak nyújtott támogatás miatt.

A Board of Deputies of British Jews és a Jewish Leadership Council (JLC) a hét elején levelet tettek közzé, amiben a Munkáspárt vezérét, Jeremy Corbynt azzal vádolják, hogy pártjában inkább az antiszemitákat támogatja, mint a zsidókat. Azután tüntetést szerveztek a brit parlament előtt, amelyen számos munkáspárti képviselő vett részt, akik maguk is követelik, hogy a párt vessen véget az antiszemita megnyilvánulásoknak, amiket Corbyn makacsul tagad.

A felháborodás e megnyilvánulásaira válaszul Corbyn elismerte, hogy „a párton belüli antiszemitizmust túl gyakran értékelték alul”, továbbá „az izraeli kormány bírálatába antiszemita megnyilvánulások is keveredtek.”

Úgy tűnik, Corbyn és köre végre megértette, hogy a zsidók panaszait tovább nem lehet semmibe venni – ami az eddigi gyakorlat volt a párton belül. Hozzájárultak ehhez az elmúlt napok történései: három facebook csoport minősíthetetlen zsidóellenes kirohanásai, amelyek sokat árthatnak a párt presztízsének.

 

Részlet a levélből

Ezt a politikát nem Jeremy Corbyn találta fel, de végig ebben élt; a problémákat és veszélyeket jelenleg ő személyesíti meg. Üres szólamokat hangoztat arról, mennyire ellenzi az antiszemitizmust, de semmit sem tesz annak megfékezésére. Nem vehetjük őt komolyan, mert ideológiája szorosan kapcsolódik a szélsőbaloldali világnézetéhez, amely zsigeri ellenszenvet tanúsít a zsidó közösség irányában.

Amikor a zsidók felpanaszolnak egy nyilvánvalóan zsidógyűlöletről tanúskodó falfestményt Tower Hamletben, Corbyn védelmébe veszi a szerzőt. A Hezbollah terrorcselekményeket követ el zsidók ellen, Corbyn pedig barátjának nevezi őket, és részt vesz londoni tüntetésükön. Mindez áll a Hamaszra is. Raed Salah (Izraelből Londonba menekült szélsőséges iszlámista prédikátor – a szerk.) szerint a zsidók keresztény gyermekeket gyilkolnak, és a vérüket isszák. Corbyn ellenzi Salah kitoloncolását és meghívja őt teázni az alsóházba. És ezek távolról sem egyedi esetek. Antiszemitákkal közösködik, aztán azt állítja, hogy sohasem hallott róluk.

Ennek oka a legjobb esetben is az, hogy a szélsőbal megszállottan gyűlöli a cionizmust, a cionistákat és Izraelt, a legrosszabb esetben viszont olyan konspirációs világnézetre vall, amely a zsidó közösségeket ellenséges képződménynek, osztályellenségnek hiszi.

Nem telik el nap anélkül, hogy munkáspárti gyűléseken vagy az interneten ne hangoznának el a jól ismert zsidóellenes kirohanások. Azt mondják, aggodalmaink megalapozatlanok, azokat Izrael vagy a cionizmus utasítására hangoztatjuk; hogy amit mi antiszemitizmusnak tartunk, csupán „Izrael kritikája”. Azt mondják, a világot a Rothschildok irányítják, hogy az Iszlám állam mögött Izrael áll, hogy a cionisták az új nácik, hogy a cionisták nácikkal működnek együtt.

Corbyn mára akarva-akaratlanul annak az antiszemita politikai kultúrának a zászlóvivőjévé vált, amely Izrael megszállott gyűlöletén, összeesküvés-elméleteken és álhíreken alapul, súlyos károkat okozva a brit zsidóságnak és a Munkáspártnak egyaránt.

Jeremy Corbyn válaszlevelet küldött a brit zsidó vezetőknek, amely sokak szerint számos pozitívumot tartalmaz, de azt cselekedeteknek kell követni. Mások szerint ravasz és alapvetően őszintétlen, és az az állítás, hogy megérti a zsidó közösség dühét és csalódottságát, még nem jelent semmit.

Jeremy Corbyn on Twitter

I have written to the Board of Deputies and the Jewish Leadership Council. I will never be anything other than a militant opponent of antisemitism. In this fight, I am an ally and always will be.

Azt állítja, hogy megismételte Jonathan Goldstein JLC elnöknek tett ajánlatát, sürgősen tárgyaljanak az általa felvetett problémákról. Egy BBC adásban Goldstein kétségbe vonta, hogy ilyen ajánlat létezett.

Corbyn azt írja: „Nem fogom tűrni a párton belüli antiszemitizmust, fel fogom számolni azt.” Mindeddig azonban semmit sem tett.

Válaszában nyoma sincs bocsánatkérésnek a facebook bejegyzésekért, vagy a náci falfestmény miatt, bár utóbbi kapcsán azt írja:

„…jobban meg kellene értenünk, mit tekintünk antiszemitizmusnak a Labour mozgalmon belül. Időnként ez ismerős formákat ölt – példa erre a kelet-londoni falfestmény, ami oly nagy vitákat váltott ki. A zsidó bankárokról és kizsákmányoló kapitalistákról szóló képzetek régről ismert összeesküvés-elméletek, amit régóta joggal neveznek „a hülyék szocializmusának.” Sajnálom, hogy a festményt nem vizsgáltam meg 2012-ben alaposabban, mielőtt megkérdőjeleztem volna eltávolításának jogosságát.

A Corbyn által pártrolt falfestmény Kelet-Londonban

A festmény azonban nem „hülye” volt vagy „érthetően ellentmondásos”, hanem paranoid és zavaros elmeszülemény. Ha Corbyn mindezzel nem volt tisztában akkor, mikor ellenezte az eltávolítását, most kellene elszörnyednie attól, mihez adta a nevét annak idején. De ennek nyoma sincs a válaszlevélben.

Corbyn következő kijelentése kedvező fogadtatásra talált:

„Izraelt vagy az izraeli kormányzat akcióit kapcsolatba hozni zsidó tulajdonságokkal vagy a zsidó néppel általánosságban, vagy az Izraelt támogatókat gyalázkodó hangon emlegetni – a modern antiszemitizmust részét képezik. A zsidó nép nem tehető felelőssé az izraeli kormányzat tetteiért.”

Corbyn épp csak a probléma gyökerét felejtette ki. Ez pedig az a megszállott gyűlölet, amellyel ő és számos munkáspárti politikus Izrael irányában viseltetik; a hazugságok, torzítások és csúsztatások, amelyeket a zsidó államról terjesztenek; a címkézések és vádaskodások, amivel Izraelt démonizálják. Súlyosan problémás olyan csoportok támogatása, amelyek Izrael elpusztítása mellett kötelezték el magukat.

Ezek a tények, valamint az, hogy egyetlen más ország legitimációját sem próbálják hasonló módon aláásni, azt mutatják, hogy mindez nem más, mint az antiszemitizmus új formája.

Az Arutz 7 és a melaniephillips.com cikkei nyomán Bassa László

[popup][/popup]