Indulatmentesnek lenni október 7-e után

Gadó János Ferenc pápáról írt cikkére reflektált egy hete Biró Tamás,  erre válaszolt Gadó János, és most ismét Biró Tamás válaszát közöljük.

Kedves János!

Köszönöm, hogy reflektáltál a cikkemre. Téged idézve: „nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek”. Örülök, hogy több kérdést tisztáztál, ugyanakkor zavarban is vagyok: ennyire nem lett volna érthető a gondolatmenetem?

Először is megismétlem, amivel az előző írásomat is kezdtem: „Ferenc pápa nem szorul a védelmemre, az általam is ambivalensnek ítélt megnyilatkozásait nem én fogom kimagyarázni.”

 

A zsidóellenesség fajtáiról

Előző cikkem már így is nagyon hosszúra sikeredett, és a témának amúgy is vannak nálam szakavatottabb ismerői, így valóban nem mutattam be részletesebben a zsidóellenesség öt formáját: az ókori pogány judeofóbiát, a középkori keresztény gyökerű antijudaizmust, a 19. századtól datálható faji antiszemitizmust, az iszlamista zsidóellenességet, valamint a „jogvédő” (vagy „balos”) Izrael-ellenességet (anticionizmust). „A fogalmi distinkció teszi lehetővé azt, hogy a hasonlóságokat és a különbségeket kielemezzük. Hogy megértsük, mit vett át egyik a másiktól, és miben változtatott egyik a másikhoz képest. Hogy felfedjük a folytonosságokat, az átfedéseket, de a töréseket is” – írtam.

Tekintsük például az általad említett példát: „[a]mikor keresztény gyerekek rituális meggyilkolásával vádolják a zsidókat 1144-ben Norwichban, 1475-ben Trentóban, 1529-ben Bazinban, 1882-ben Tiszaeszláron és 2003-ban egy szíriai televíziós szappanoperában.” Igen, a gyerekek rituális meggyilkolásának a vádja az a motívum, amit a zsidóellenesség különböző formái átvettek egymástól. Ez a fentemlített hasonlóság. Az első három esetet az antijudaizmusba sorolom, a részletek összevetését a középkortörténészekre bízom. Tiszaeszlár egy speciális eset: Helyi szinten minden bizonnyal még a középkori antijudaista vérvád jellegzetességei mutathatók ki (zsidó és keresztény vallási elemek, lokális szinten konkrét emberek vádolnak konkrét embereket egy konkrét ember halálával). De, amikor a vérvád eléri az országos politikát – ami a középkori vérvádakra tudtommal nem volt jellemző –, akkor már a modernkori antiszemitizmus jegyeit veszi fel. Tiszaeszlár példa az előző bekezdés végén említett átfedésekre.

Hasonló „átfedés” lehetett két korszak határán egyes egyházatyák judeofóbiával átfedő antijudaizmusa, valamint a századforduló antijudaizmusból is táplálkozó klerikális antiszemitizmusa. (Örülnék, ha a hipotéziseimet a téma szakértői megerősítenék vagy megcáfolnák.) Végül, habár a brazil szappanoperákhoz sem értek, pláne nem a szírekhez, de felteszem, itt egy antijudaista motívum újrahasznosítása történik állami propagandaeszközként, iszlamista indíttatású zsidóellenesség fűtésére. A szír állami televízió felszínesen párhuzamba állítható például a trentóiakat felhergelő vándorprédikátorral, de nem csak a vallási indíttatásuk különbözik, de az is, hogy áll-e mögöttük politikai támogatás. A képi illusztrációként a cikkedben megjelenő osztrák karikatúra esetén megint más az indíttatás (valószínűleg modern európai szekuláris etika; persze, egyetértek veled, hogy a logika meg sántít). A sajtószabadsággal élő (visszaélő) független újság mind a középkorban, mind a kora 21. századi Szíriában ismeretlen jelenség.

Összefoglalva: eltérőek a zsidóellenesség mögötti mechanizmusok. A megélés szintjén, persze, a zsidó közösségnek teljesen mindegy, hogy miért utálnak és támadnak bennünket.

Kérdésedre válaszul: október 7-ét, akárcsak Irán vagy a hútik támadását az iszlamista zsidóellenesség, a nyugati világ „balos” akcióit a „jogvédő” Izrael-ellenesség, míg az AfD és a Jobbik-klónok megnyilvánulásait a klasszikus antiszemitizmus kategóriájába sorolnám. Bár ezek a jelenségek hatnak egymásra, de eltérőek a mögöttes motivációik, mechanizmusaik, ezért nem érdemes egyféle módon kezelni őket, egyféle választ adni rájuk. Olyan, mint a köhögés: egyféle tünetnek számos oka lehet (allergia, vírus, baktérium, sőt ezek különféle fajtái), és a kezelést is a kiváltó okokhoz kell igazítani.

Elnézésedet kérem, amiért ezt így soha nem írtam le neked, mert azt hittem, evidens. Amúgy lehetséges az is, hogy ha 50 vagy 100 év múlva visszatekintenek a történészek a 21. század első harmadára, akkor ezen jelenségek egy része éppúgy két kategória közötti „átfedésnek” minősül majd, mint Tiszaeszlár vagy a kora 20. századi klerikális antiszemitizmus.

 

Kinek a megértésére törekszem?

„Azt írod: »win-win megoldások keresésére van szükség a globális világban«. Nos, az általad felsorolt ötfajta zsidóellenesség mindegyikére jellemző, hogy nem óhajt win-win megoldásokat” – olvasom nálad. Valószínűleg nem fogalmaztam elég egyértelműen.

„Együttműködésre, win-win megoldások keresésére van szükség a globális világban” – írtam eredetileg. A következő bekezdésből ki kellett volna derülnie, hogy partnerként „a szövetségesünk, potenciális szövetségesünk, egy jószándékú semleges tényező” jöhet csak számításba. Fő üzenetem a harmadik, a semleges fél megértése – ami nem azonos az egyetértéssel –, mert nem vezet semmire az „aki nincs velünk, az ellenünk van” felfogás.

Az ellenségünket is meg kell értenünk, írom ugyanitt, de más okból: „hogy megvédhessük magunkat tőle, hosszabb távon pedig hogy pacifikálhassuk őt”. Ha el akarjuk kerülni az erőszakspirált, ha nem célunk az örök háborúskodás, és legalább (nagyon) hosszú távon szeretnénk valamiféle megoldást, akkor messzebbre kell néznünk annál, hogy „utál engem, el akar pusztítani engem”. Ez az óvodai konfliktusok szintje lenne, ami nem vezet sehova. Jobban meg kell értenünk a másikat, a viselkedését kiváltó társadalmi, gazdasági, pszichológiai, vallási mechanizmusokat (NB: az önreflexió és az empátia is mindig jól jön), hogy túl tudjunk lépni a konfliktuson. Legyen szó óvodai csetepatéról, vagy arab-izraeli konfliktusról. Ne várjunk a másik félre, hogy ő lépjen, legyünk mi az okosabbak, aki megteszi az első lépést (az óvodában is csak ez segít). Ahogy az előző cikkemben is írtam: Trump épp most bizonyítja be a szemünk láttára, hogy sem nyers erővel, sem pusztán az akarat erejével nem lehet megoldani a problémákat.

A második világháborúval vont párhuzamod ott sántít, hogy – ellentétben a reguláris hadseregek hagyományos hadviselésével – a városi gerillahadviselés lényegében megnyerhetetlen. Már 2023 októberében hallhattunk ilyen hangokat. Az izraeli katonai hírszerzés 2024 februárjában figyelmeztetett. Lehet, hogy a pápának nincs joga ezt követelni, én nem is követelem az európai karosszékemből, de az izraeli társadalomnak van, márpedig egy komoly része követeli is a harcok befejezését. Nem az én feladatom a két izraeli oldal között dönteni.

 

Cenzúra és tömeghangulat

Te nem cenzúrázol. Az izraeli hadsereg sem próbálja elhallgattatni azokat, akik ellenzik a háborút, feltéve, hogy civilek. Azonban az „internet népe” részéről vannak olyan megnyilatkozások, amelyek bizony öncenzúrára kényszerítik azokat, akik nem azonosulnak a (jobboldali) izraeli állásponttal.

Például néhány hozzászólás Novák Attila cikkéhez, amelyek épp az általa kritizált tömeghangulatot illusztrálják: „Felháborít, hogy ez az ember morális dolgokról beszél október 7-e után!” (Fordítom: ne beszéljünk „morális dolgokról” október 7-e után.) „Na, már csak ez hiányzott ide.” (Fordítom: nincs ennek itt helye.) „Nem tudom, ki hatalmazta fel a túlélők utódai közül, hogy nyilatkozzon … Mindenesetre a Szombat nevű lapot nem fogom többet olvasni.” (Fordítom: Novák nem nyilatkozhat, és ha a Szombat ilyen véleményt közöl, akkor azzal elveszíti az olvasóit.) „Ezt a balos agyament hülyeségét Novák mikor hagyja abba?” (Magyarul: a véleményszabadság nem terjed ki a „balos agyament hülyeség” képviselőire.) „Olyan hülye is vagy B+, hogy ott is befordulsz, ahol nincs sarok.” (A szerző minősítése.) „A szélsőbal és a szélsőjobb összeér. Novák Előd nem rokon?” (Nem igényel kommentárt.) „Pedig nincsenek civilek [a gázaiak között], nem lehet velük élni! Ez az egy megoldás [t.i., a kitelepítés] van…” (Egy szalonképes illusztráció az előző írásomhoz.) „Szülőföld? Nanemá, esetleg Jordánia.” (Azaz minden gázait telepítsenek Jordániába.)

Attilához hasonlóan fontosnak tartom, hogy reflektáljunk erre a közhangulatra. De azt mondom, inkább engem lincseljen meg virtuálisan az „internet népe”, mint hogy egy elszabadult szélsőjobbos izraeli csapat háborús bűnöket kövessen el.

 

A népírtás és a „középen állók”

A folytatásban, attól tartok, két kérdést összemosol. Az egyik a két fél közötti különbségtétel, a másik pedig az izraeli hadsereg hadviselésének a megítélése.

Az nem kérdés számomra, hogy Izrael válaszolt az október 7-i pogromra. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi vezetett az október 7-i pogromhoz, és az „úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött” sorozatával el lehet jutni Ádámig és Éváig. De határozottan állítom: az arab fél eszkalálta az erőszakspirált. Elfogadom a sérelmeiket (amivel már a korai cionizmus is számolt), de nem az ezekre adott válaszaikat.

Viszont, ha valaki nem akar különbséget tenni az agresszor és a megtámadott között, azt nem tekintem még automatikusan antiszemitának. Sok egyéb ok is lehet, ami miatt nem foglal egyértelműen állást: a naivitástól a diplomáciai taktikázáson keresztül a személyes szempontokig (például milyen személyes – nem feltétlenül reprezentatív – élményei voltak előzőleg). Mint írtam, nem célom néhai Ferenc pápát megvédeni, de, tartsál engem naivnak, az esélyt megadom neki. Másoknak nem adom meg ezt az esélyt, ha egyértelműbb az elfogultságuk.

Ettől a kérdéstől teljesen független az izraeli hadsereg tevékenységének a megítélése. Már 2023 októberében lehetett sejteni: „az amerikai és az európai közvélemény megítélése szempontjából nagy jelentőségű lesz, hogy Izrael ragaszkodik-e a nemzetközi joghoz, az emberi jogokhoz és a békéhez. Az IDF-nek a szofisztikált PR gépezetére kell támaszkodnia, minden csapást és akciót igazolva a nemzetközi színtéren, és minden hibára őszintén és transzparens módon kell válaszolnia.” A másik jogtalansága nem hatalmaz fel engem is a jogtalanságra, és a jogos önvédelemnek, legalább elvben, arányosnak kell lennie. Ukrajnával ellentétben, Izrael nem a saját területén védekezik, ezért a két háborús konfliktus közötti párhuzam nem mindig stimmel.

Elfogadom, hogy az arányosság elvárása néha naivitás, de ezt egy naivnak nehéz elmagyarázni. Továbbá, egy háborúban mindig vannak hibák és túlkapások. A szélsőséges nézeteket valló, vagy egyszerűen csak egy frusztrált társadalomból érkező katona esetén ennek fokozott a veszélye. Azt is megértem, ha a háborúban álló hadsereg kommunikációja nem mindig őszinte és transzparens. Néha felülvizsgálják az első kommunikációjukat, és elismerik a tévedéseiket.

Ebből azonban az is következik, hogy nem tudom kritikátlanul elfogadni (és főleg nem továbbharsogni) az egyik oldal minden állítását. Finom kérdőjeleket teszek néha oda. (De ezt csak neked súgom meg, és nem hangoztatom.) Azt is megértem, ha más vastagabb kérdőjeleket rak ki.

Türelemmel várjuk, hogy előbb-utóbb valaki megnyugtató válasszal szolgál a kérdőjelekre. Lehet, hogy egy független izraeli vizsgálóbizottság. Lehet, hogy egy nemzetközi bizottság vagy bíróság. De elfogadom az érveidet, hogy ezektől nem mindig várható valóban objektív válasz. Ezért a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy csak a jövő történészei adják meg a megnyugtató választ. Ráérünk. Olyan sok mindenre nincs válaszom az életben, hogy eggyel több kérdőjel nem zavar.

 

A mai antiszemitizmus gyökerei

A kortárs nyugati zsidóellenességet, Izrael-ellenességet, antiszemitizmust azzal magyarázod, hogy a holokauszt miatti bűntudatot akarják enyhíteni, amikor azt állítják, hogy „de hiszen a zsidók is követnek el népírtást”.

A magyarázat tetszetős, de több problémám is van vele. Egyrészt nem stimmel a területi eloszlás. Sok olyan országban nem jellemző ez a fajta balos Izrael-kritika, ahol indokolt lenne a bűntudat, például az általad említett Magyarországon és Lengyelországban. Ugyanakkor a szovjet anticionizmust egy olyan politika hozta létre, amely hősi antifasiszta érdemekkel büszkélkedett (épp legutóbb, pár nappal ezelőtt, a Vörös téren), és távol állt tőle a bűntudat. Az amerikai társadalom legfeljebb szekunder szégyenérzetet érezhet a holokauszt miatt, tehát nem világos, mit is fedne el a balos anticionizmus. A skandinávoknak sincs annyi szégyellnivalójuk, mint amennyire fejlett náluk a palesztinpártiság. A németeknek sok szégyellnivalójuk van, és szégyellik is magukat rendesen, tehát az elméletedből az következne, hogy erős a pro-palesztin álláspont. Ehhez képest azt látjuk, hogy a pro-izraeli és a pro-palesztin álláspontok mind a baloldali, mind a jobboldali pártokban egymásnak feszülnek. Leginkább Hollandiára, Belgiumra, talán Franciaországra működik az elméleted, de ott is fontos szerepet játszik az iszlamista zsidóellenesség.

Ráadásul az elméleted azt is jósolja, hogy ahogy távolodunk a holokauszttól, úgy csökken a szégyenérzet, tehát csökken annak elfojtása, a pro-palesztin álláspont is. De ennek épp az ellenkezőjének vagyunk tanúi.

A másik problémám a magyarázatoddal egyéni szinten van. Lehet, hogy egyes embereknél működik a magyarázatod. Más embereknél – és itt visszatérünk a kiindulási kérdésre, Ferenc pápa szerinted ellentmondásos megnyilatkozásaira – viszont azt látjuk, hogy gond nélkül elismerik a holokauszt borzalmait, nem fojtják azt el magukban, és mégis kiállnak a palesztinok jogaiért is. Ez ellentmondani látszik a javaslatodnak.

Azt gondolom tehát, hogy a zsidóellenességnek – mind a múltban, mind a jelenben – sok formája van. Nem szükséges ezeket egyetlen magyarázatra visszavezetni. Még az is lehet, hogy egyetlen formáját is több tényező együttesen alakítja ki. Érdemes ezen gondolkodnunk, mint a világ annyi más kérdésén, de nem baj, ha nem találjuk meg itt és most a tökéletes választ.

Köszönöm, János, az együttgondolkodást.