Naivnak lenni október 7 után

Gadó János – a néhai Ferenc pápa zsidósággal kapcsolatos gesztusait elemző – írására Biró Tamás küldött reflexiót. Alább Gadó János viszontválasza olvasható.

Kedves Tamás,

Remélem, nem haragszol a közvetlen megszólításért. Régóta ismerjük egymást, és a tegezés egyszerűbbé teszi a fogalmazást.

Ferenc pápa zsidósággal kapcsolatos megnyilvánulásait taglaló cikkemre írott válaszodban te az írásomban fellehető antiszemitizmus koncepciót bíráltad. Válaszod lényegi üzenete – az én olvasatomban – az, hogy az antiszemitizmus fogalmát differenciálatlanul kezelem, ezért nem is tudhatok érvényes következtetéseket levonni az elmúlt évek történéseiből. Te viszont, meglátásom szerint, meg sem próbálod az október 7 óta történt eseményeket értelmezni, törekvésed kimerül abban, hogy az én értelmezésemet bírálod.

Felhívod a figyelmet a fogalmi tisztánlátás fontosságára, ennek illusztrálására fel is sorolod a zsidóellenesség öt formáját, de semmilyen definíciót nem mellékelsz hozzájuk. Így nem is lehet az ezek közti hasonlóságot és folyamatosságot, valamint különbségeket kimutatni. Te magad sem próbálkozol meg ezzel.

Általában: írásodon végigvonuló üzenet az intelem a túlzott általánosítástól, a túlfeszült lényeglátástól, az „örök, változatlan és sorsszerű antiszemitizmus” emlegetésétől és attól, hogy különféle jelenségeket mind ebbe a kategóriába ömlesszünk.

Te magad azonban adós maradsz azzal, hogy bemutasd, hogyan kell kezelni az antiszemitizmus jelenségeit a gyakorlatban. Írásodat végigolvasva azt látom, hogy az október 7-én történteket meg sem próbálod értelmezni, bármiféle keretek közt interpretálni. A zsidókat a Holokauszt óta ért legnagyobb tragédiáról gyakorlatilag nincs mondanivalód, azonkívül, hogy „borzasztó”. Így megértem empátiádat Ferenc pápa iránt, aki október 7-ét néven nevezni sem volt hajlandó.

Azt írod: „win-win megoldások keresésére van szükség a globális világban”. Nos, az általad felsorolt ötfajta zsidóellenesség mindegyikére jellemző, hogy nem óhajt win-win megoldásokat. Ehelyett a kölcsönös haszonnal járó együttműködést – a legkülönfélébb ideológiák alapján – elutasítja és a zsidók kárára – vagy éppen a zsidók kiiktatásával – óhajt nyereséget elérni. A zsidókat kiüldöző középkori katolikus uralkodókra éppúgy elmondható ez, mint a zsidómentes egyetemet követelő ébredő magyarokra, vagy a Columbia egyetem kampuszán a „folyótól a tengerig szabad Palesztinát” követelő elvadult tüntetőkre és az ezt a jelszót október 7-én gyakorlatban megvalósító iszlámista pribékekre.

Íme a történelmi folytonosság.

*

Írásodban nem győzöl elégszer inteni a másik fél szempontjainak megértésére – de homályban hagyod, hogy ki áll a másik oldalon. A Hamasz? Vagy általában a palesztinok? (Akiknek körében a Hamasz népszerűsége október 7 után hatalmasra nőtt, és akik körében máig nem akadt egyetlen fórum, szervezet, amely egyértelműen elítélte volna a mészárlást. )

Ezt írod:

„Nem visz előre az, ha a középen állókon számonkérjük, miért nem a mi hangunkon szólalnak meg. Próbáljunk kilépni zsidó bőrünkből, és beleképzelni magunkat egy pápa vagy bármely nyugati, felvilágosult ember bőrébe. Mit látunk? Október 7-én brutálisan lemészároltak ezerkétszáz zsidót (és nem zsidót), és több száz embert elraboltak. Borzasztó! Azóta Gázában ennél a számnál (bármely számadatot fogadjuk is el) jóval többen haltak meg. Szintén borzasztó! Békét szeretnénk minél hamarabb! Túszokat elengedni, tüzet beszüntetni!”

De hát ilyen alapon lehetett volna békét követelni 1943 januárjában, a sztálingrádi csata kellős közepén, hiszen „borzasztó” sokan haltak már meg addigra mind a két oldalon. Esetleg 1944 júniusában fel lehetett volna szólítani a Normandiában partra szálló szövetségeseket, hogy a „borzasztó” veszteségek után kölcsönösen állítsák le a küzdelmet.

Ami persze rossz vicc, hiszen van annyi ítélőképességünk, hogy átlássuk: a hitleri Németország alkalmatlan volt mindenféle kompromisszumra.

Vajon most nincs annyi ítélőképességünk, hogy átlássuk: a Hamasz alkalmatlan mindenfajta kompromisszumra? Hogy-hogy „egy pápa vagy bármely nyugati, felvilágosult ember” megelégszik azzal, hogy azt mondja, „borzasztó”, és nem próbálja meg értelmezni, ami október 7-én és azóta történik?

Hogy-hogy az ukrajnai háború esetében a nyugati világ nem veszítette el morális iránytűjét? Hogy-hogy képes nevén nevezni, ki az agresszor és ki az áldozat és képes a megtámadottnak minden erkölcsi és anyagi segítséget megadni?

Amikor Izrael a megtámadott, akkor ez az erkölcsi iránytű vajon miért nem működik? Vajon miért hallgattak a nemzetközi nőjogi szervezetek az izraeli nőket ért brutális nemi erőszak hallatán? Tényleg sokat várok el a pápától, ha azt szeretném, hogy legalább nevezze néven, ki kit támadott meg október 7-én? (Miközben elismerem jogát a palesztin civil lakosság szenvedése miatti felindulásra.) Tényleg „másokat akarok cenzúrázni”, ha ezt szóvá teszem?

A cenzúra vádja rosszhiszemű. Jól ismert a palesztinpárti tüntetők köréből, akik minden körülmények között ragaszkodnak áldozati szerepükhöz és az erőszakosságukat bírálókat azzal vádolják, hogy el akarják őket hallgattatni.

 

A „népirtás” vád

Ezzel kapcsolatban állításaid zavarba hoznak – mondhatnám, hogy elképesztenek.

Te, írod, ugyan hajlandó vagy elhinni, írod, hogy Gáza lakossága nincs kitéve az éhezés veszélyének, „de megengeded, hogy aki nem erre az oldalra született, az egészséges kritikával („egy csipetnyi sóval”) kezelje mindkét oldal híradásait.”

Van egyfelől tehát a demokratikus Izrael Állam, amelynek demokratikus intézményei (sajtó, civil szervezetek, ügyészség) nem csak hogy függetlenek, de éppenséggel ádáz harcban állnak a végrehajtó hatalom fejével. És van másfelől a Hamasz, amely saját terrorizált lakosságát két lábon járó ágyútölteléknek használja, Izrael lakosságának kiirtását pedig alapszabályában hirdeti. Te pedig elfogadod azt, hogy az átlagember (vagy éppen az átlagnál százszor jobban informált pápa) egyenlő távolságot tartson a kettő között, mert, úgymond, nem tudja, hol az igazság.

Hol itt az arányérzék? Ismételten kérdem: hogy lehet, hogy a nyugati átlagembernek nem okoz gondot a megtámadott Ukrajna mellett állást foglalni, Izrael és a Hamasz ügyében azonban teljesen irányvesztett?

Azt írod: „én magam is nyugodtabb lennék, ha egy valóban független testület (legyen az vizsgálóbizottság vagy bíróság) mondaná azt ki egyszer és mindenkorra, hogy nem történt semmi, ami az emberiességellenes és háborús bűnök kategóriájába tartozhat.”

Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek: ebben a légkörben, ahol a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot ad ki az izraeli kormányfő ellen; ahol a nagy emberjogi szervezetek mind népirtással vádolják Izraelt; ahol az ENSZ és alvállalkozásai többször ítélik el Izraelt, mint a világ többi országát együttvéve; ahol a világ vezető egyetemein a Hamasz-párti tüntetőket alig lehet megfékezni – ebben a légkörben hol találsz „független testületet”, amely elfogulatlanul ítélkezne és esetleg kimondaná Izrael ártatlanságát? És ha ki is mondaná – ki hinné el? Feldühödött tüntetők, „emberjogi aktivisták” és politikusok követelnék az újabb, „független” vizsgálatot!

Ilyen alapon a tiszaeszlári vérvád ügyét is újratárgyalhatnánk, hisz ma is vannak bőven olyanok, akik hisznek a vérvád meséjében. Vajon egy „független” és akár a 21. századi technika minden vívmányát bevető fórum vizsgálta változtatna egy cseppet is azoknak a téveszméin, akik síremléket állítottak Solymosi Eszternek?

*

A „népirtás” váddal kapcsolatos mondandómat félreértetted – talán nem volt egyértelmű, ezért újra nekifutok.

Igen, ez a mai kor legdurvább antiszemita hazugsága. Gyökerei mélyre nyúlnak.

A Holokauszt tagadás/relativizálás „hagyományait”, lélektani mechanizmusát nyilván ismered: az elkövető népek, nemzetek lelkén ez súlyos teher, ami a fiatalabb nemzedékeket is nyomasztja, hiszen amíg van német (magyar, lengyel, stb.) nép addig van német (magyar, lengyel, stb.) történelem is, amelyben a Holokauszt kitörölhetetlen szégyenfolt. A Holokauszt tagadás motívuma tehát könnyen érthető: megszabadulni ettől a hatalmas lelki tehertől, a zsidók felé fennálló, le nem írható erkölcsi adósságtól.

A direkt tagadás mára kiment a divatból: a Holokauszt az emberi történelem valószínűleg legjobban dokumentált eseménye, letagadni esélytelen.

A zsidók felé fennálló erkölcsi adósság lenullázásának azonban van egy másik módja is: ha azt állítják, hogy a zsidók ugyanazt csinálják másokkal, mint amit velük tettek a nácik, akkor az adósságot éppúgy el lehet tüntetni. A történelmi hazugságnak ez a formája az 1960-as évek óta dívik: ekkor kezdte el a szovjet propaganda Izraelt a náci Németországhoz, az izraeli hadsereget az SS-hez, az izraeli politikusokat Hitlerhez hasonlítani. Innen indult a baloldali, antifasiszta jelszavakkal operáló zsidógyűlölet. Ennek kulcsmondata az „Izrael azt teszi a palesztinokkal, amit a nácik tettek a zsidókkal”. Ezt az üzenetet ismételték százszor és ezerszer rajzokon, fényképeken és minden elképzelhető módon.

Ennek az üzenetnek tömörített változata a palesztinokkal szemben elkövetett „népirtás” vádja. A nyugati világ mély ambivalenciája érhető itt tetten: egyfelől elfogadják a Holokauszt tényét és az ezzel járó felelősséget, másfelől pedig igyekeznek e felelősség alól kibújni.

Ezért naiv és veszélyes illúzió a népirtás vádjának „független” vizsgálatát sürgetni: ezzel csak a vádat hangoztatóknak teszünk szívességet, akiknek ily módon módjuk lesz a „népirtást” még ezerszer elismételni a BBC, a CNN és társaik honlapján. Miközben a hamis vád mélyén rejlő, elementáris indulatokat semmilyen vizsgálati eredmény nem tudja kiiktatni.

Ugyanez igaz természetesen az általad javasolt másik „független” vizsgálatra, amely az izraeli politikusok állítólagos „emberiesség elleni bűneit” vizsgálná ki. Nincs olyan „független” testület, amely el tudna menekülni a közhangulat nyomása elől – hiszen a pápa sem tudott elmenekülni, amikor a népirtás vád kivizsgálását sürgette. És persze nincs az az előítéleteiben dagonyázó közönség, amelynek vélekedését egy ilyen vizsgálat megváltoztatná.

Végezetül: „paralellomániának” nevezed azt a törekvésemet, amikor bemutatom, hogy a mass médiában naponta számtalanszor látható halott palesztin gyerekek képe rokonságban van a hajdani vérvádak állítólagos gyerekáldozatait ábrázoló képekkel.

Szerinted ez nem így van: „A középkori vérvádak és a kútmérgezés helyi jelenségek voltak, adott település lakói a velük együtt lakó zsidó szomszédokat vádolták meg, és nem születtek olyan általános, az egész zsidóságot érintő vádak, mint az újkorban.”

Szerinted tehát a vérvádnak nincs egységes kulturális mintázata. Amikor keresztény gyerekek rituális meggyilkolásával vádolják a zsidókat 1144-ben Yorkban, 1475-ben Trentóban, 1529-ben Bazinban, 1882-ben Tiszaeszláron és 2003-ban egy szíriai televíziós szappanoperában, ezek mind egyedi esetek és közös mintázatot, a zsidóellenesség évezredes hagyományát felfedezni bennük erőltetett „paralelománia”?

*

Írásod intelmeket tartalmaz, miszerint az antiszemitizmus fogalmát körültekintően és kellő tisztánlátással kell alkalmazni, ne lássunk mindenütt antiszemitizmust, ahol nincs, értsük meg azokat, akik – mint a néhai Ferenc pápa – esetleg hajlandók komolyan venni a népirtás vádját, amit egyébként is jó lenne, ha „független” szervezetek kivizsgálnának.

Miközben azonban ekképp indirekt módon megkérdőjelezed, hogy egyáltalán használható-e az antiszemitizmus a jelenlegi gázai konfliktust övező jelenségek leírására, te magad nem szolgálsz semmi magyarázattal arról, hogy mi és miért történt Gázában és Dél-Izraelben 2023. október 7-én. Kik gyilkoltak, mi vezérelte őket, és miért övezte őket világméretű szimpátia a radikális baloldalon? Minderre egy elítélő szavad és semmilyen magyarázatod nincs.

Óva intesz attól, hogy elhamarkodott válaszokat adjunk, netán ítélkezzünk a 2023. október 7 óta történt eseményekkel kapcsolatban. És mindjárt példát is mutatsz: nem adsz semmilyen választ, sőt, még a kérdéseket sem teszed fel.

Cikked végén így aposztrofálod magad: „A szerző naivan optimista nyelvész-hebraista”.

Naivnak lenni 2023. október 7 után – véleményem szerint – csak azon az áron lehetséges, hogy  lemondunk az elemi tények megértéséről.