„Hogy horthystának bélyegeznek, kitüntetésnek veszem” – Mit is tekint Lázár János ennek?

Vannak mondatok, amelyek önmagukat minősítik.

Lázár János makói fórumán – a köznyelvben „Lázárinfón” – ezt találta mondani: „Hogy horthystának bélyegeznek, kitüntetésnek veszem. Hál’ istennek, 2026-ban tart már ott az ország, hogy elismerésnek veszem.”

A történész ilyenkor nem indulatos lesz, hanem hálás: ritkán kap ennyire világos önmeghatározást.

Nézzük tehát, mit jelent ez a „kitüntetés”. Miután fogalmam sincs, milyen illegális úton juthatott az érettségi bizonyítványához ez az ember, általános iskolai szinten, dióhéjban foglalom össze azt, amit Lázár elismerésnek tekint.

A Horthy-korszak alapító aktusa a fehérterror. Ennek egyik emblematikus alakja Prónay Pál, aki naplójában nem kertel: „a zsidókat irtani kell”, illetve „Akasszátok fel őket! Egy zsidóval kevesebb.” Részletesen beszámol kivégzésekről, verésekről, zsidók és baloldaliak elleni akciókról. Mindez nem utólagos legendárium, hanem saját kézírás. És nem kívülálló: 1919. november 16-án Horthy Miklós oldalán vonul be Budapestre. A rendszer tehát terrorral alapítja meg önmagát.

A korszakban az antiszemitizmus nem társadalmi indulat marad, hanem állami programmá válik. Horthy 1940. október 14-én levelet ír Teleki Pál miniszterelnöknek: „Egész életemben antiszemita voltam, nem érintkeztem zsidókkal…” – írja büszke öntudattal. Ez nem politikai kényszer alatt született mondat, hanem önazonos kijelentés. A kormányzó identitásának központi eleme az antiszemitizmus.

1920-ban – német nyomás nélkül – törvénybe iktatják az antiszemita diszkriminációt: az 1920. évi XXV. törvénycikk, a numerus clausus. Szövege szerint „Az egyetemekre… a népfajok és nemzetiségek arányszámának megfelelően vehetők fel hallgatók.” A „népfaj” kódolt szó, de a gyakorlat egyértelmű: a zsidó hallgatók arányának visszaszorítása. Európa első, 20. századi antiszemita törvénye.

1938-ban megszületik az első zsidótörvény, 1939-ben a második, amely már faji definíciót alkalmaz: „Zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita vallásfelekezet tagja volt.” A vallásváltás irreleváns. A kategória biológiai. A jogrend faji alapra kerül.

1941-ben a harmadik zsidótörvény megtiltja a zsidók és nem zsidók közötti házasságot; nyíltan a nürnbergi törvények mintáját követi. 1942-ben a negyedik zsidótörvény a zsidó mező- és erdőgazdasági ingatlanok felszámolását rendeli el: rendszerszintű vagyonfosztás. A folyamat logikája világos: jogi diszkrimináció, faji meghatározás, társadalmi elkülönítés, gazdasági kifosztás.

A rendszer identitása a „keresztény-nemzeti” állam – ahol a „keresztény” politikai kategória, s jelentése: nem zsidó.

Ehhez társul a történelmi revizionizmus, az autoriter parlamentarizmus (korlátozott választójog, nyílt szavazás vidéken), a politikai pluralizmus szűkítése, a társadalom „nemzettestként” való felfogása.

A külpolitikai irány: szövetség Adolf Hitler Németországával. Magyarország belép a Szovjetunió elleni háborúba; a 2. magyar hadsereg elvérzik a Don-kanyarban. A revízió ára: morális és katonai katasztrófa.

1944 tavaszán, a német megszállás után a magyar közigazgatás néhány hét alatt deportálja a vidéki zsidóságot. Mintegy 437–450 ezer embert hurcolnak el május és július között. A gettósítást és a deportálást a magyar állam apparátusa szervezi; a gyorsaságot még a német jelentések is elismerik. Horthy személyes felelősségének mértéke akár lehet vita tárgya, de a rendszer, amelyet vezetett, adminisztratív fegyelemmel működött közre a megsemmisítésben.

Ez tehát a „kitüntetés” történeti tartalma.

Antiszemita állami törvénykezés. Intézményesített kirekesztés. Autoriter hatalomgyakorlás. Náci szövetség revíziós célokért. Állami részvétel több százezer magyar állampolgár deportálásában.

A horthyzmus nem pusztán korszak, hanem politikai logika: a jog alárendelése a „nemzettestnek”, az egyéni méltóság feloldása kollektív kategóriákban, a kizárás morális normává emelése.

Ha valaki ezt kitüntetésnek nevezi, akkor legalább egy dologban következetes: nyíltan vállalja, hogy ezzel az örökséggel azonosul. A történelem nem plecsni, amelyet az ember jókedvében feltűz a zakójára. De ha valaki mégis így tesz, a díszítés pontosan azt jelzi, amit jelent: milyen eszmei közösséghez kíván tartozni.