Heisler András: „Elvtelen kompromisszumokkal politizáltok” – válasz Bodnár Dánielnek (EMIH)

Írta: Heisler András - Rovat: Politika

Két napon belül a MAZSIHISZ-szel kapcsolatban három egész oldalas cikk bukkant fel a sajtóban. Köves Slomó írásai a Magyar Nemzetben, majd a Népszabadságban, valamint a Te nekem címzett leveled a Szombatban. Megszólítottál, ezért válaszolok.

Kedves Dániel!

Tulajdonképpen megtiszteltetés is lehetne, hogy az EMIH vezetői ilyen mélységben kívánnak foglalkozni szervezetünkkel. Kár, hogy mindhárom cikk témája valójában ugyanaz: a MAZSIHISZ elfogult, kíméletlen kritikája.

Heisler Andrást választották a Mazsihisz elnökévé

Heisler András, a Mazsihisz elnöke

Írásaitok formálisan a MAZSIHISZ-ről, tartalmában azonban arról a legitimitási válságról szólnak, mellyel az EMIH szervezete küzd. A nehéz, de szükséges változások útján elinduló MAZSIHISZ-t politizálással vádoljátok, holott most először áll ki függetlenül és határozottan a teljes magyarországi zsidóság érdekében. Saját működéseteket politikamentesnek tartjátok, ami meg nyilvánvalóan nem igaz.

Éppen elvtelen kompromisszumaitokkal,

hangzatos – valójában semmitmondó – nyilatkozataitokkal politizáltok. Ezért veszítettétek el azt a lendületet, mellyel korábban kétségtelenül sikereket értetek el a zsidó közéletben.  A százezresnek mondott magyarországi zsidóság nagy része lassan elfordul az EMIH-től, mert megszűnt a „tiszta, fiatal, végre új színt” hozó zsidó szervezet varázsa. Egyre többen érzik, hogy egy lokális érdekek mentén szerveződő, helyenként megalkuvó szervezettel szembesülnek. Korábbi töretlen fejlődésetek megállt. Sajtóhadjáratotok oka valójában ez – ráadásul tele csúsztatásokkal, hamis állításokkal.

Meghívtunk Benneteket is egy „közösségi pilpul”-nak nevezett beszélgetésre: ott mindenkinek lehetősége volt elmondani gondolatait. Sajnálom, hogy ezzel nem éltetek. Fontos kérdésekben tudtak a megjelent szervezetek konszenzusra jutni. A „pilpul”-on a neológiát képviselő szervezetek, a reform közösségek vezetői, egy ortodox alapítvány képviselője, a cionisták (mely önmagában nyolc szervezetet képvisel, köztük a zsidó ifjúsági szervezeteket), a zsidóságukat kultúrájukon keresztül megélő szekularizált zsidókat reprezentáló legnagyobb szervezet, s a túlélőket képviselő szervezet egyik vezetője, sőt, a dokumentációs központ elnöke is jelen volt. A magyarországi zsidó közösség szinte egészét sikerült ezzel lefedni, a kialakított közös véleménynek ezért komoly közéleti súlya van. Távolmaradásotokkal valójában csak egy kicsiny terület maradt ki, mégis mélységesen sajnálom az általatok elszalasztott lehetőséget.

A sajtóban indított konfrontációtok

– a kormány által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megelőzően – sokunkban szinte az öngyűlölő zsidó érzetét kelti. Ha Ti a zsidóságért végzett érdemi munkánkat megkérdőjelezitek, ezt nem most, és nem a sajtónyilvánosságon keresztül illene közhírré tenni, mert így a kerekasztal mindnyájunk érdekét szolgáló eredményességét kockáztatjátok. Egy offenzív tárgyaló delegáció hitelét rontja Chabad testvéreink távolmaradása az előzetes taktikai egyeztetésről, vagy még inkább a kerekasztalt megelőző külön utas egyeztetésetek a kormánnyal. Egy ilyen fajta „családi” perpatvarnak az egész magyarországi zsidóság lehet a vesztese.

Szomorúak – de az értelmes párbeszédre továbbra is készek – vagyunk. Zsidó szervezetek között ez nem megkerülhető, és semmiképpen nem helyettesíthető a sajtón keresztüli pozíciókereséssel.

Üdvözlettel

Heisler András

Mazsihisz elnök

 

[popup][/popup]