Fél év börtönnel megúszta a gázai békeaktivista

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Rami Amánt bántalmazták, válásra kényszerítették egy izraeliekkel folytatott zoom beszélgetés miatt.

Rami Aman és barátai, ahogy az izraeli fél a képernyőn látta

A gázai illetőségű Rami Amánt 2020 áprilisában tartóztatták le, miután barátaival együtt kapcsolatba lépett izraeli békeaktivisták egy csoportjával. Mint beszámoltunk róla, Amant a videokonferencia után az Amnesty International egyik munkatársa juttatta a Hamasz kezére.

Fél évig volt börtönben, októberben szabadult. Most egy interjúban megosztotta tapasztalatait az AP hírügynökséggel. Október végéig börtönben volt, és tucatnyi kihallgatásnak vetették alá.

Neki és a Gázai Ifjúsági Bizottság nevű szervezet aktivistáinak órákat kellett töltenie az úgynevezett “buszban” – egy cellában, ahol a foglyoknak parányi székeken kell ülni órákig.

A Hamász tisztviselői azt követelték tőle, hogy érvénytelenítse feleségével kötött házassági szerződését. Aman, mondja, rájött, hogy a terroristák addig nem engedik el, amíg ezt meg nem teszi.

Végül hónapokig tartó nyomás után beleegyezett, a feleségét pedig, aki egyiptomi származású, ezután akarata ellenére kiköltöztették Gázából.

Aman végül felfüggesztett börtönbüntetéssel szabadult, s ezután tudta meg, hogy volt felesége elhagyta az enklávét, hogy visszatérjen egyiptomi családjához.

Címkék:Gáza, Hamasz, Rami Aman

[popup][/popup]