Etikai megfontolások a gázai háború kapcsán

Október 7-én, Szimchát Tóra ünnepén szörnyű terrortámadás érte Izraelt, ami alapjaiban rengette meg az ország védelmi képességeibe vetett hitét. Az áthatolhatatlannak vélt, komoly védelmi rendszerrel ellátott határkerítést több helyen áttörték, majd a terroristák több órán keresztül izraeli területen mészároltak le katonákat, rendőröket és civileket. Mindeközben túszokat ejtettek, akiket Gázába hurcoltak, és egy részüket a mai napig fogva tartják.

Zsidók (köztük e cikk írója is) világszerte megemlékezéseket tartottak, közösen imádkoztak az elhunytakért és a túszok mielőbbi kiszabadulásáért, szolidaritásukról biztosították izraeli testvéreiket, és igyekeztek felhívni a világ figyelmét a zsidó állam szorult helyzetére. Az első napokban a világ nagy része egységesen állt ki Izrael mellett és ítélte el a Hamasz barbár tetteit. Ahogy azonban az izraeli válaszcsapás intenzitása erősödött, e támogatás fokozatosan csökkent. Mára pedig a világ túlnyomó többsége humanitárius tűzszünetet követel Gázában.

Izrael célja a Hamasz terrorszervezet felszámolása és a túszok kiszabadítása, amihez elengedhetetlen a katonai erő alkalmazása, így érthetetlennek tűnik, miért várja el a világ Izraeltől, hogy abbahagyja a háborút.

Számos ország azonban úgy látja, Izrael deklarált célja és a háború valósága nincs összhangban egymással. Már Izrael legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok is arra kéri Izraelt, hogy hagyja abba „Gáza válogatás nélküli bombázását”. E cikk írásakor a gázai halottak száma átlépte a 22 000-t, aminek több mint kétharmada nők és gyerekek. A sebesültek száma több mint 58 000-re nőtt és több százan lehetnek még a romok alatt is.

Izrael az elhunyt civilekért a Hamaszt teszi felelőssé, ami emberi pajzsként használja a palesztin lakosságot. Harceszközeit lakónegyedek, iskolák, kórházak közelébe telepíti, és alagútrendszere is ezek alatt található, hogy azok felszámolása csak civil áldozatok árán legyen lehetséges. Izrael állítása szerint csak a Hamasz egységeit és infrastruktúráját támadja. Miért vádolják akkor egyre többen azzal, hogy szándékosan támad civileket is?

Ennek egyik oka az izraeli háborús retorikában keresendő, ami gyakran nem tesz különbséget a Hamasz és a Gázában élő palesztinok között.

Izrael államfője, Jichak Herzog egy sajtótájékoztatón például így fogalmazott: „Gáza teljes népe felelős azért, ami Izraelben történt”. Netanjahu a szárazföldi hadműveletek megindítása előtti beszédében a Hamasz elleni harcot a bibliai Ámálek elleni háborúhoz hasonlította, aki az ókorban szintén megtámadta a zsidó népet. A Bibliában azonban ezek után Isten arra szólítja fel Izraelt, hogy ne csak a harcosokat, hanem Ámálek egész népét irtsa ki, minden egyes férfit, nőt és gyereket. Likud képviselők ennek megfelelően a Twitteren már Gáza teljes megsemmisítéséről, és akár atombomba bevetéséről írtak. Mose Feiglin, az izraeli parlament korábbi alelnöke egy tv interjúban pedig így fogalmazott: „Gázának el kell pusztulnia, úgy kell felégetni, ahogy a második világháborúban Drezdát”.

A szavakon túl a megvalósítás is aggodalomra ad okot. Daniel Hagari, az IDF szóvivője Gáza északi területének bombázása kapcsán így nyilatkozott: „A támadások célja nem a pontosság, hanem a minél nagyobb károkozás”. Az eredmények alátámasztják e kijelentést. Gáza északi részén az épületek kétharmada megsemmisült vagy megrongálódott. Észak-Gáza gyakorlatilag lakhatatlanná vált. Amerikai hírszerzési információk szerint a ledobott bombák csaknem fele irányítás nélküli szerkezet volt, amelyek kevésbé pontosak, így még nagyobb veszélyt jelentettek a sűrűn lakott Gáza civil lakosságára.

Izraelnek létezik egy katonai stratégiája, az ún. Dahiya doktrína, ami összhangban áll mindezzel. Ezt a módszert Gadi Eizenkot, az IDF volt vezérkari főnöke dolgozta ki a 2006-os libanoni háborúban. Eszerint, ha az ellenség civilek közé telepíti a fegyvereit, akkor aránytalanul nagy ellencsapást kell mérni a lakosságra, megsemmisítve a polgári infrastruktúrát, hatalmas károkat és pusztítást okozva, azzal a céllal, hogy a lakosságot a terroristák ellen fordítsák. Gadi Eizenkot a jelenlegi háborús kabinetnek is tagja.

Izrael a fenti vádakra azzal válaszol, hogy az északi területek bombázása előtt felszólította a lakosságot, hogy hagyják el a térséget, így az ott maradókért nem vállal felelősséget. Ugyanakkor a Gáza déli részére menekültek között is többen izraeli bombatámadás áldozatai lettek. Beszámolók szerint légicsapás ért menekülő civileket, menekülttáborok és kórházak közelében biztonságot keresőket és mentőautóban szállított sérülteket is. Voltak, akik visszafordultak, amikor látták, hogy délen sincsenek biztonságban, hogy legalább saját környezetükben halhassanak meg, és voltak, akik idős, beteg hozzátartozóikat nem akarták magukra hagyni északon.

Izrael mindeközben képes Hamasz tagokat célzottan likvidálni, akár sűrűn lakott lakóövezetben is, amint azt nemrég Bejrútban demonstrálta. Az, hogy ehelyett több száz kilós bombákkal emeletes lakóházakat semmisít meg, amelyekben civilek is tartózkodnak, sokakban ellenérzést kelt. Különösen fájó, hogy ez a stratégia több izraeli túsz halálához is vezetett, így Izrael nem csak a palesztin, de a saját állampolgárai életét is veszélyezteti. Az északon maradt civilekkel szembeni kíméletlen fellépés mutatkozott meg abban a tragikus esetben is, amikor az IDF katonái három izraeli túszt lőttek le, akik fehér ruhadarabot lengetve, héberül kiáltottak segítségért.

A háború elején Joav Gallant, védelmi miniszter a terroristákra utalva így fogalmazott: „Ezek nem emberek, hanem állatok, ezért ennek megfelelően fogunk cselekedni”. Ugyanakkor a megvalósítás terve már a gázai lakosság egészére vonatkozott: „Teljes ostrom alá vesszük Gázát, nem lesz se áram, se étel, se víz, se üzemanyag”. Izrael ennek megfelelően lekapcsolta az áramot és az ivóvízellátást, és megtagadta, hogy külföldről segélyek érkezhessenek Gázába. Bár ezt később részlegesen feloldotta, mindez oda vezetett, hogy a gázai egészségügyi rendszer összeomlott. A WHO adatai szerint mára Gázában a lakosság negyede éhezik, további félmillió ember pedig az éhezés határán van. Emellett a tiszta ivóvíz hiánya tömeges fertőzésekhez vezetett, ami előreláthatólag még több halálesetet fog eredményezni.

Sokan méltatják Izraelt, hogy a szárazföldi hadműveletek megkezdése előtt időt adott a gázai lakosoknak, hogy elhagyják Észak-Gázát. Azóta viszont kiderült, hogy Izraelnek más célja is volt mindezzel, ugyanis nem szándékozik visszaengedni a korábban ott élőket. Az első tervek egy pufferzóna kialakításáról szóltak Gáza és Izrael között, mások azonban – köztük Becalel Smotrich, pénzügyminiszter és Itamar Ben Gvir, nemzetbiztonsági miniszter –, arra szólították fel a kormányt, hogy Gázában hozzanak létre zsidó telepeket, a palesztinokat pedig az övezet „önkéntes elhagyására” ösztönözzék. Avi Dichter, mezőgazdasági miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy „most történik a gázai Nakba”, utalva arra az Izrael megalakulásakor történt eseménysorozatra, melynek során palesztinok százezrei hagyták el otthonaikat, ahová később már nem térhettek vissza. Mostanáig Gáza lakossága 85%-ának, kb. 1,9 millió embernek kellett elhagynia otthonát.

Mindezek az információk vegyes érzéseket kelthetnek bennünk.

Zsidóként erkölcsi kötelességünk segíteni izraeli testvéreinket, felhívni a világ figyelmét az október 7-én történt szörnyűségekre, és kiállni Izrael önvédelmi joga és kötelessége mellett. Meg kell értetnünk a világgal, hogy a Hamasz megsemmisítése nem csak Izrael, de a palesztinok érdeke is, és hogy a terrorszervezet ellen vívott harc során sajnos elkerülhetetlenek a polgári áldozatok, mivel a Hamasz kifejezetten lakott területekre helyezte el harceszközeit és alagutakkal szőtte be egész Gázát. Fel kell szólalnunk a háború nyomán fellángolt antiszemita megnyilvánulások ellen is, valamint fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a palesztinpárti tüntetéseken rendszeresen elhangzó „a folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz” szlogen implicit módon Izrael elpusztítását foglalja magában, ami egyetlen jóérzésű ember számára sem lehet elfogadható.

Mindezt azonban csak akkor tudjuk hitelesen megtenni, ha szembenézünk azokkal a túlkapásokkal is, amelyeket sajnálatos módon az izraeli kormány és az IDF visz véghez. Gáza egész lakosságát megfosztani az alapvető létszükségletektől kollektív büntetést jelent, ami háborús bűn. Ugyanígy Észak-Gáza elhagyására kényszeríteni az ott élőket és megtagadni, hogy visszatérjenek szintén háborús bűn. Természetesen a Hamasz szörnyű terrortámadása, a túszok fogva tartása és a civilek élő pajzsként való felhasználása szintén háborús bűnök, de ezek nem jogosítják fel Izraelt, hogy a palesztin társadalommal szemben ők is emberiesség elleni bűntetteket hajtsanak végre.

Miközben kiállunk Izrael mellett, hívjuk fel zsidó testvéreink figyelmét mindezekre, hogy jobban megértsék, miért várja el a világ számos országa, beleértve az Egyesült Államokat is, hogy Izrael változtasson katonai stratégiáján, és tegye lehetővé a gázai humanitárius katasztrófa elhárítását. Ezzel megőrizhetjük morális integritásunkat és bebizonyíthatjuk, hogy lehetséges egyszerre támogatni Izraelt és szolidaritást vállalni a háború elől menekülő palesztin civilekkel is. Elvégre a Hamasz közös ellenségünk.

 

(A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával.)