Elhunyt Kolosi Tamás szociológus, üzletember

Hosszan tartó betegség után január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke.

Kolosi Tamás 1946 március 11-én született polgári családban. Az Eötvös Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE magyar-filozófia-esztétika szakára járt, ezt követően szociológus képzésben vett részt a Társadalomtudományi Intézetben, amely később első munkahelye is lett. A hetvenes-nyolcvanas években több hazai és nemzetközi összehasonlító kutatást vezetett, és már fiatalon a társadalmi rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyének számított. Úttörő szerepet játszott a többváltozós matematikai statisztikai módszerek magyarországi meghonosításában. Kutatási területei közé tartozott többek között az empirikus mérések problémája a társadalomtudományokban, az életstílus vizsgálata, valamint a polgárosodás folyamata a posztkommunista átalakulás folyamán.

1974-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1985-ben pedig elnyerte az MTA tudományok doktora címet. Nyolc könyve és több mint száz tudományos közleménye jelent meg.1984-85-ben Darmstadtban volt egyetemi tanár. 1982-től az ELTE docense, 1987-től egyetemi tanára, 2014-től professor emeritusa lett. Tudományos munkásságáért és tudományszervezői tevékenységeiért 2001-ben Széchenyi-díjat kapott.

1985-ben megalapította a TÁRKI-t, a volt szocialista országok első jogilag magán intézetét, amelynek haláláig igazgatósági tagja és elnöke volt. A rendszerváltás idején Kolosi Tamás különböző vállalkozásokba fogott. 1993-ban résztulajdonosa és elnöke lett az egykori állami könyvterjesztő vállalatból létrejött Líra és Lant Rt-nek, amely vezetésével Magyarország meghatározó könyvpiaci szereplőjévé vált. Munkája eredményeként a 2004 óta Líra Könyv Zrt. néven működő társasághoz mára 85 könyvesbolt és hét kiadói márka tartozik: az Athenaeum, a Corvina, a General Press, a Manó Könyvek, a Partvonal, valamint a Rózsavölgyi és Társa mellett a két Nobel-díjas szerzőjével a világ kiadói élvonalába tartozó Magvető Kiadó.

Kolosi Tamás az elmúlt években fokozatosan visszavonult az üzleti élettől; lányának, Kolosi Beátának adta át a cégcsoport operatív irányítását, de tanácsaira mindig számíthattak a Líra vezetői. 2020-ban Polgárnak lenni címmel készült vele életút-interjú, amely a Magvető Tények és Tanúk sorozatában jelent meg. Ebben fogalmazta meg tudományos és üzletemberi ars poeticáját: „Döntéseimben a racionalitásra törekszem, s alapvetően meghatároz egy konzervatívabb, hagyománytisztelő szemlélet. Mindig is szakmai és politikai függetlenségre törekedtem, ezt hozom magammal. A függetlenség a lelke és a mozgatója annak, amit én polgári értékrendnek nevezek.”

Kolosi Tamást január 9-én péntek délután családtagjai körében érte a halál. Felesége, két gyermeke és két unokája mellett rengeteg barátja, és a Líra Könyv Zrt. minden dolgozója gyászolja. Temetéséről később intézkednek.

*

Kolosi Tamás szociológus, aki 1989-90-ben Németh Miklós, 1998 és 2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója volt, pár éve megjelent életút-interjúkötetében családtörténetéről, zsidóságukról és a vészkorszak élményeiről is beszélt.

“Apai nagyapám, Köstenbaum Sámuel, katonaszökevényként érkezett Bulgáriából Magyarországra, s Balassagyarmaton telepedett le. Itt ismerkedett meg a nagyanyámmal, Weiss Fánival, akit rövidesen elvett feleségül. Két fiuk született: édesapám, Miksa 1920-ban, majd öt évvel később Józsi, az öccse. Bár Balassagyarmaton több nevezetes Weiss család is élt – földbirtokosok, kereskedők, hitoktatók –, nagyanyám valószínűleg nem ezeknek a nagy múltú családoknak a leszármazottja volt. Az ő szüleiről csak annyit tudok, hogy az édesanyját, az én dédnagyanyámat Balassagyarmatról vitték el lágerbe. A rákoskeresztúri temetőben van egy emlékmű az auschwitzi áldozatok neveivel, s köztük szerepel a dédnagyanyám is.

Apai nagyszüleim a ’30-as években költöztek Budapestre. Mint zsidó menekültek, nagyapámék 1945-ig nem kapták meg a magyar állampolgárságot. Ennek következtében rájuk elvileg nem vonatkoztak a zsidótörvények, mivel külföldinek számítottak, ezért aztán a Horthy-proklamációig, a nyilasok hatalomra jutásáig viszonylag szerencsésen úszták meg a ’44-es esztendőt. Miután 1944. október 15-én a nyilasok hatalomra kerültek, novemberben nekik is be kellett menniük a gettóba. Itt érték meg Budapest felszabadítását.

Amikor a nagyszüleim a gettóból felszabadultak, megbetegedett férje eltartására Fáni nagyanyám házmesterséget vállalt. Nagyapám korábban villanyszerelő volt. Állítólag még a Gellért Szálló építésén is dolgozott, ma úgy mondanánk, alvállalkozóként. A ’30-as években kezdett el gyengélkedni, és ettől kezdve nem tudta kivenni a részét a család eltartásából. Apámék nélkülözésben éltek, de őt és a testvérét is sikerült taníttatni. Mindketten polgárit végeztek, és szakmát tanultak. Édesapám optikus lett, Józsi öccse pedig kárpitos. Édesapám inas- és segédéveit is a Fehér Optika Kolosy téri üzletében töltötte, s innen jött az ötlet, hogy a család Kolosira magyarosítsa a nevét. Ez persze csak később, a vészkorszak elmúltával volt lehetséges, de hogy pontosan mikor, azt sajnos nem tudom. Nemcsak apám, hanem nagyapám is magyarosította a nevét. Nagyapám a Kolosi név mellé felvette a Sándor keresztnevet is.

Később, amikor egyetemista voltam, a kiváló Bárczi nyelvészprofesszor, aki szemináriumvezetőm volt, többször szóvá tette, hogy ilyen név a magyarban nincsen, mert ez a Kolozsvárból származik, és Kolozsinak kell mondani. Nálunk azonban a Kolosi fonetikus név terjedt el a családban. Édesanyámat, Holländer Rózsát 1944-ben, nem sokkal a német bevonulás előtt vette feleségül apám. Édesanyám szintén csak polgári iskolát végzett, s édesapám is csak felnőttként szerzett főiskolai diplomát, ugyanabban az évben, amikor én érettségiztem. Együtt tanultunk. Én az érettségire, ő a főiskolára. Ezért aztán úgy szoktam mondani, hogy másfél generációs értelmiségi vagyok. Apám tette hozzá a felet. Ugyan kispolgári származásúnak számítok, de a családunkban éltek a polgári értékek és a polgári értékrend messzemenő tisztelete. Ez fontos kiindulási és viszonyítási pont volt a számomra.”