Elhozza-e a Messiást egy őszintétlen Holokauszt-múzeum?

Írta: Radnóti Zoltán - Rovat: Politika, Történelem

Kérdések Gadó Jánoshoz

© Radnóti Zoltán

Mondhatnám azt, hogy kíváncsian olvastam, ám ez nem a legjobb jelző Gadó Jánosnak a Sorsok Háza körüli helyzetet körüljáró, komoly cikkére.

Ugyanis hogyan lehetne egy olyan írást olvasni, ami arra keresi a választ, hogy miért is állt oda Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija egy olyan Holokauszt-múzeum tervei mellé, amely még maga a szerző (Gadó) gyanúja szerint is:

1) Igyekszik majd elkenni az eseményekért felelős rendszer/személyek kérdését.

2) Mindezt teszi majd hatalmi igényeknek engedve – már sokszor tárgyalt -, tévesen értelmezett nemzeti érdekek védelmében.

3) Mindezzel párhuzamosan a szerző, maga is pontosan tudja, hogy a valósi nemzeti érdek épp a teljes szembenézés volna. Mindezt immár a lehető legilletékesebb, a Yad Vashem állásfoglalása is tökéletesen alátámasztja, amely “történelemhamisításról” beszél.

Éppen ezért Gadó Jánosnak nagyon össze kellett magát szednie, hogy végül kihozza az általa meglátni vélt tanulságot, miszerint Köves Slomó vezető rabbi a történelmet és benne a holokausztot, a szerinte közeledő megváltás (Messiás) perspektívájából szemléli, és csak ebben a történetben tulajdonít neki igazi jelentőséget. Mindezekkel összevetve az egyetemes humanizmust, amelynek Auschwitz kitüntetett negatív referenciapontja, és amely Gadó János szerint az elvallástalanodó magyar zsidók pótvallása, nem sokra tartja. Ezért könnyebben lehet, ha nem is elvtelen, ám „nagyon rugalmas” Schmidt Mária múzeumi koncepcióját illetően.

Kedves Olvasók, bátran tegyék fel a kérdéseket közvetlenül a szerzőnek! Néhányat most én is felteszek:

Milyen „nem elvtelen” módja van annak, hogy elősegítsük a történelmi igazság és a magyar zsidó közösségi emlékezet alárendelését nyílt hatalmi érdekeknek?
Hogyan lehet „nyilván nem elvtelenül” szembemenni „a témában megszólaló magyar zsidók döntő többségével”?

Lehet-e zsidó vezetőként “nem elvtelenül” felettébb vitatható hatalmi érdekeket kiszolgálni, a holokauszt családtörténeti emlékezetével és történeti kutatásával szembemenve, a holokauszt történetét immár a Yad Vashem szerint is “meghamisítani”?

Esetleg lépjünk túl ezeken a kérdéseken?

Mert a vezető rabbi megtette.

És Gadó János meg is indokolja: Köves azért léphetett túl rajta, mert neki a holokauszt emléke helyett inkább az a fontos, hogy a magyar zsidókat visszatérítse, és rávegye minél több micva megtartására, hogy ezzel is siettesse a Messiás eljövetelét.

A rabbi kiosztotta a micvapontgyűjtő könyvecskéket, és innentől fogva rajtunk áll vagy bukik a messiási kor.

Ez nagyszerű találkozás!

Ugyanis nekünk, neológ rabbiknak is pontosan ez a célunk: a magyar zsidóság közelebb hozása a zsidó valláshoz és a vallásos életmódhoz!

Már csak az nem világos, hogy ehhez miért épp a holokauszt emlékezetének „rugalmas” felhasználásán, illetve ennek jóváhagyásán át vezet az út?

Pláne úgy, hogy ez a kérdés – Gadó szerint is – a megszólítani kívánt magyar zsidóságnak különösen fontos?

Kóser-e, célravezető-e, hogy a vezető rabbi azzal akarja megnyerni a magyar zsidó lelkeket, hogy, Gadó János szavával, az EMIH „lesöpri” a jól artikulált igényeiket, monopolizálja és számukra felismerhetetlenné teszi családtörténetüket?
Tényleg a magyar zsidók érzései és meggyőződései, történetük és emlékeik iránti közöny lenne a legszerencsésebb út a megszólításukra?

Miért, hogyan lesz ez a stratégia sikeres?

Hogyan fogja majd a Schmidt Mária főigazgató asszonnyal közösen üzemeltetett, a társadalmi egyeztetést kikerülő, komoly történészi és múzeumi műhelyek által súlyosan megkérdőjelezett kiállítás csakazértis beüzemelése közelebb hozni a Messiást?

Kit vesz rá, és milyen micvák megtartására?

És mindezt hogyan?

Mindenesetre, ha Gadó János gondolatmenete és megfejtése helyes, és Köves vezető rabbi valóban a magyar zsidó közösséget akarja megnyerni a Messiás ügyének, akkor, sajnos, a számok egyelőre nem igazolják erőfeszítéseit.

Bár Gadó hétfőn megjelent cikkének lábjegyzetében még a 2017-es 1%-os adatokra (a személyi jövedelemadó egyházi célra felajánlható 1%-áról van szó) hivatkozva írja, hogy Köves rabbi EMIH-je „a magyar zsidók viszonylag szerény hányadát” képviseli, a cikk megjelenésének idején már hozzáférhetőek voltak a 2018-as részadatok is, amelyek még további, nem elhanyagolható (20,4%-os) mértékű csökkenést mutatnak az EMIH felajánlásaiban, immár második éve, miközben a Mazsihisz hosszú évek óta tartó, folyamatos növekedése folytatódik és az olló egyre nyílik a két közösség között.

A jelenlegi részadatok szerint a Mazsihiszt több mint négyszer annyi felajánló választotta, mint az EMIH-et (8268 fő vs. 2048 fő).

Ha Gadó János hosszú cikkében jól azonosította be Köves Slomó célját, és az valóban a közösségépítés, mégpedig azon célból, hogy a Tórát terjessze, és nem pedig közösségépítés látszata azon célból, hogy a köztulajdonban lévő épületekből, közintézményekből, közpénzekből és közhatalomból részesedjen, hogy azok majd egyszer biztos jók lesznek valamire, akkor van egy rossz hírem: bárki, bármit is mond, a vezető rabbi – a számok alapján – nem tűnik túlzottan sikeres vezetőnek.

Jelen pillanatban csak azt látjuk, hogy az EMIH jóval nagyobb részt akar és kap is meg a közvagyonból annál, mint amennyit közössége mérete indokolna és ezért a közpénzért cserébe immár – ez a Yad Vashem hivatalos véleménye – holokauszt-relativizálásra is kapható.

Ez tényleg politikai teljesítmény, ha úgy vesszük, le a kalappal. A kérdés most már az, vajon mi az, (van-e olyasmi még), amire némi közpénzért nem vehető rá Köves Slomó  vezető rabbi?

A következő kérdés csak költői, hiszen az előző mondat folytatása, miszerint számomra érthetetlen, hogy a messianisztikus lelkesedés és a micvák iránti odaadás – illetve ezek kabbalisztikus szemléletű összekapcsolása – miért indokolja – Gadó szerint – a többi zsidó irányzat iránti totális közönyt a Chabad-EMIH irányából? Nem szeretném citátumokkal színesíteni cikkemet, amelyek arról szólnak, hogy az egyik (zsidó) embernek a másik (zsidó) ember iránti felelősség felvállalása számos micva alapja, lényege… Ez a most épülő rendszer olyan mint a “Hegylakó” sorozat üzenete, azaz “csak egy maradhat”.

Magyarázatot, további magyarázatot igényel továbbá, hogy hogyan vetheti el a mély és elkötelezett zsidó vallásosság azt az “egyetemes humanizmus”-t, amely Gadó János szerint a magyar zsidóság hitpótléka csak?

Ne feledjük, az egyetemes humanizmus alapja a Tóra azon alapelve, hogy Isten a saját képére teremtette az embert! És persze minden, ami ezután jön, amelyek ebből következnek. Az egyetemes erkölcsi elvek, a „Tízparancsolat” stb.

Aki mindezt elveti, hogyan lehet a micvák iránti szenvedélytől fűtött, jó zsidó? Lehetséges-e a humanizmuson és az egyetemes erkölcsi elveken “némi lazítás”, amely lehetővé teszi, hogy – természetesen csakis a Messiás érdekében – , de kicsit nyitottabbak legyünk a holokausztban viselt felelősség elkenésére?

Abban, amit Gadó János rólunk, a Mazsihiszről ír, kétségtelenül van némi igazság, de ezzel kapcsolatban is volnának kérdéseim.

Gadó szerint a neológia két alapító gondolata – ha egy mondatban kéne elmondani, akár így is lehetne – vallás és tudomány, illetve magyar és zsidó identitás összeegyeztetése volt. Ám én még hozzátenném a “vallási megfontolásokat” is. Gadó szerint egyik feltevést sem igazolta az idő és ezért nem tudni ma a neológiáról. Micsoda? Micsoda?

Holott az állításom, hogy a tudomány – a Rabbiképző szellemiségét meghatározó modern Biblia és vallástudomány – remekül összeegyeztethető a vallással! Sőt, a magyar és a zsidó identitás sem zárja ki egymást! Ennek empirikus bizonyítéka például a mi beszélgetésünk, két magyar zsidó, magyar nyelven, magyar emlékezetpolitikai és felekezet-politikai kérdésekről folyó beszélgetése.

Mindkettőnk szülei, ahogy mi magunk is, úgy döntöttünk és döntünk minden nap, hogy itt vagyunk otthon.

Igen, én büszke, öntudatos magyar zsidó vagyok, aki összetartozik magyar honfitársaival és felelősséget érez értük. A “Mózes-hitű magyarság” identitás-ajánlata valóban régen idejét múlta már, de a magyar zsidó identitás létezik! Erős és újrafogalmazható. És nem utolsósorban a holokauszttal kapcsolatos közös emlékezet kialakításával és állandó megerősítésével, amelyhez nélkülözhetetlen az őszinteség.

Magyarként és zsidóként, sőt európaiként sem szeretném, hogy a holokauszt intézményes emlékezete őszintétlen legyen. Az egész Magyarországnak rossz lenne, nem csak a zsidó közösséget sértené.

Gadó cikke azzal zárul, hogy Köves Slomót az „asszimiláns” zsidók eleinte bizalommal figyelték, csak most, hogy hatalmas intézményrendszerét felépítette a kormány segítségével, kezdték átlátni céljait és sokan árulónak bélyegezték, pedig nem áruló, mert sosem tartozott közéjük, közénk, „mindig a saját útját járta”.

Ha immár bejárta a magyar zsidóságtól független útját, amely ehhez a páratlan intézményhálózathoz vezetett, vagyis célhoz ért, akkor már csak azt kell megmagyarázni, hogy mire kell ilyen hatalmas intézményrendszer a Messiásnak, akiért ezt az egészet összegründolta.

Biztos, hogy csak egy – Gadó szerint is – történelemhamisító múzeumra várt?

Csak ez hiányzik még neki ahhoz, hogy eljöjjön?

Vagy még további épületekre, közpénzekre, intézményekre lesz szükség?

A neológ teológia egyelőre valóban nem képes még teljesen átlátni ezeket az összefüggéseket, ám a Messiást mi is várjuk, úgyhogy szívből drukkolunk!

Komolyra fordítva a szót, tényleg, őszintén örülnék és megtisztelne, ha Gadó János válaszolna a kérdéseimre!

Szép évet kívánok a Szombat minden szerzőjének és olvasójának, az EMIH, a Mazsihisz és minden közösség híveinek! Mindannyiunknak.

Gadó János válasza itt olvasható

 

 

támogatás

Címkék:Gadó János, Köves Slomó, Radnóti Zoltán, Schmidt Mária, Sorsok háza