Elfoglalni, elvenni, megszüntetni

A Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) tagsága csütörtök óta nem használhatja a tulajdonában lévő Kazinczy templomot. Jelenleg a Hanna étteremben imádkoznak, a szombatot magánlakásban köszöntötték.

Volt már példa ilyenre, én is hallottam nagy öregektől, hogy lakásokban imádkoztak, mindig másnál, váltogatva a helyszíneket, hogy ne legyen feltűnő, és mindig figyelték, nem jönnek-e rendőrök, nem leskelődik-e a közelben a klerikális cionista dolgozók magánéletéről jelentést író üzemi párttitkár.

Ja, igen, elfelejtettem mondani, hogy a nagy öregek, Halpert, Blobstein, Schwimmer, Smulovics nem Budapesten, a rendszerváltozás után bő 30 évvel kényszerültek lakásokban imádkozni, hanem az 1945 utáni Kárpátalján, ahol nemcsak a főtemplomokat, hanem (az egyetlen huszti kivételével) az összes létező imaházat bezáratta a szovjet kommunista hatóság. Márpedig egy ortodoxnak imádkoznia kell, olyan nincs, nem fordulhat elő, hogy egy ortodox ne imádkozzon.

A Kárpátaljánál minden szempontból szerencsésebb Budapesten az 1950-es években sem volt és ma sincs hiány imaházakból. Például a 2004-ben alakult, önmagát hol Status Quo-nak, hol ortodoxnak definiáló EMIH jelenleg féltucat kisebb-nagyobb, többé-kevésbé látogatott imahelyet tart fenn, hármat a pesti, hármat a budai oldalon. Ezekben a Chabad-imaházakban bőven elférnének a reménybeli új tagok is, ha lennének ilyenek. Annak, hogy az EMIH vezetői körülbelül másfél évvel ezelőtt belevágtak a Dob–Kazinczy utcai hadműveletükbe, bizonyosan nem az Óbudai Zsinagóga vagy a Pesti Stibellé átkeresztelt Torász Chájim imaház túlzsúfoltsága az oka és indoka.

A hadművelet talán nem a legtalálóbb szó rá; az egyház- és zsidóellenes szovjet kommunista párt és a karhatalom 1945 után nyílt, frontális rohammal foglalta el és záratta be – szándékaik szerint örökre – a kárpátaljai templomokat és imaházakat, míg az EMIH vezetői a kevésbé megfogható és tetten érhető harcmodort választották, árulásokkal, csellel, színlelve, gyáván, az ortodoxia megújítására hivatkozva, de a művelet célja ugyanaz: elfoglalni, elvenni, megszüntetni.

Mondd azt, hogy a Chevra Sasz helyisége haladéktalan felújításra szorul, kaphatta Keszler a napiparancsot, vedd ki onnan a padokat, vitesd át a Hanna melletti, legkisebb imaházba, hogy egyúttal a háború kezdete óta ott imádkozó ukrán zsidó menekülteket is kitúrd, így két legyet üthetsz egy csapásra. Nem baj, ha egy hete színét se látni felújítást végző munkásoknak, mifelénk a funkció nélküli felállványozás is képes a lázas munka érzetét kelteni.

A Dob–Kazinczy utcai épületegyüttes az egykori hitközségi tagok adományaiból és a hitközségi adókból épült fel. Nem lehet másnak nevezni, mint lopásnak azt, hogy az államtól ajándékba kapott ingatlanjai mellé a létszámához képest mára többszörösen túlvagyonosodott EMIH a MAOIH-helyiségeket és -örökséget is meg akarja szerezni. Ezt azoknak is tudniuk kell, akik akár távolról szimpatizálnak, akár hitéleti, akár üzleti kapcsolatban állnak a pillanatnyilag telhetetlennek látszó Köves Slomóval és bólogató beosztottjaival.

A hitközségi honlapon megjelent nyilatkozataiban pojácaként bohóckodó Keszler Gábor vélhetően nem fog reagálni a Somré Hádász Egyesület nyílt levelére, és Oberlander Báruch, a némasági fogadalmat tett főrabbi-aspiráns is megteheti, hogy a több évtizedes ismeretségünk ellenére sem vállalja a számára kényelmetlen személyes találkozót és interjút. De ez nem jelenti azt, hogy az EMIH-hel rokonszenvezők között ne lennének olyanok, akiknél van otthon tükör, és a lelkiismeretük, a józanságuk ne kerekedhetne a különféle érdekek diktálta megfontolások fölé.

Kapcsolódó cikk:

Kazinczy utcai életkép 2.