Élet Menete Auschwitzban – először hivatalos arab részvétellel

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Politika, Történelem

A Nemzetközi Élet Menete alapítvány bejelentette az Egyesült Arab Emírségek hivatalos részvételét, és elindította az első Holokauszt Emlékezet Csoportot az Emirátusokban.

Élet menete 2019

A Nemzetközi Élet Menete két év után először ismét személyes részvétellel folytatódik, de Oroszország Ukrajnában zajló inváziója miatt csökkentett létszámmal, és csak nyolc holokauszt-túlélő vesz részt rajta.

A lengyelországi Auschwitz és Birkenau koncentrációs táborok között vezető útvonalon április 24-én, néhány nappal az izraeli holokauszt-emléknap (Jom Hásoá) előtt haladnak végig a résztvevők, a holokauszt 6 millió zsidó áldozata előtt tisztelegve.

Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos küldöttségét Ahmed Obaid Al Mansoori vezeti majd. Eitan Neishlos vállalkozó és filantróp pedig a Nemzetközi Élet Menete alapítványt képviseli majd az Öböl-menti államokban.

Ahmed Obaid Al Mansoori az arab és iszlám világ első Holokauszt Emlékközpontjának alapítója. Emellett az Emirátusok Szövetségi Nemzeti Tanácsának korábbi tagja.

Ahmed Obaid Al Mansoori

Eitan Neishlos, egy holokauszt-túlélő, a néhai Tamar Zisserman harmadik generációs leszármazottja stratégiai partnerként csatlakozott az Élők Menetéhez.

A menet az Auschwitz-Birkenau krematórium maradványainál tartott hagyományos szertartással zárul, amelyen részt vesz Jiszráél Meir Lau volt izraeli főrabbi, Móse Lion, Jeruzsálem polgármestere, valamint holokauszt-túlélők és 25 ország küldöttei.

Az 1988-as első felvonulás óta több mint 260 ezren vettek részt az évente megrendezett eseményen – olvasható a rendezvény honlapján. A legutóbbi, 2019-es felvonuláson még 70 holokauszt-túlélő vett részt.

Ahmed Obaid Al Mansoori megjegyezte: “A múlt tanulságait, valamint a gyűlölet és az előítéletek által hordozott veszélyt mindenkinek meg kell ismerni, az emberiség érdekében. A Közel-Kelet új realitásai, amelyek nagyban hozzájárultak a zsidók és muszlimok közötti meleg barátsághoz, történelmi lehetőséget kínálnak Ábrahám gyermekei számára, hogy együtt emlékezzenek a holokauszt áldozataira.”

Yossi Lempkowitz/ejpress.org

Címkék:Egyesült Arab Emirátusok, Élet Menete

[popup][/popup]