Donald Trump New York-i haszid rabbikkal találkozik
A Fehér Ház hivatalos meghívóit a szatmári, a bobovi, a vizsnitzi (Monsey) és a szkveri irányzatok admorjainak (tekintélyes vallási vezetőinek a szerk.), valamint más jelentős vallási vezetőknek, ros-jesiváknak címezték.

Donald Trump és a szatmári rebe (Forrás: kikar.co.il)
Az ortodox zsidó sajtó által történelmi jelentőségűnek mondott találkozóra szeptember 3-án, csütörtökön kerül sor a Fehér Házban. A résztvevők várhatóan az Egyesült Államok haszid közösségeit érintő fontos kérdéseket vitatnak meg.
Az évekkel ezelőtt kettészakadt szatmáriak mindkét rebbéjét, a williamsburgit és a Kiryat Joel-it is meghívták, és ez utóbbi, R. Aron Teitelbaum a péntek esti tisen azt mondta, hogy a tervei szerint ott lesz a találkozón.
A Trumphoz közel álló és erősen Izrael-támogató Laura Loomer radikális jobboldali kommentátor szerint hiba volt a Zohran Mamdani polgármestert és különböző demokrata politikusokat támogató, közismerten anticionista szatmáriakat is invitálni. Loomer azzal vádolta Martin Markst, a Fehér Ház zsidó ügyekért felelős kapcsolattartóját, hogy az esemény megszervezésével kellemetlen helyzetbe hozza Trumpot.
Sid Rosenberg, szintén konzervatív rádiós műsorvezető is „hatalmas hibának” nevezte a találkozót, szerinte Teitelbaum rabbinak „semmi keresnivalója Trump közelében”.
A csütörtöki rendezvény konkrét célkitűzését és napirendjét hivatalosan még nem jelentették be, és a különböző sajtóértesülések különbözőképpen találgatják, hogy milyen témák kerülhetnek szóba. Ilyen lehet a közelgő izraeli választás, az izraeli vallásosak katonai szolgálata vagy a New York állambeli ortodox zsidó oktatás állami felügyeletének kérdése.
Mindenesetre a „történelmi” jelző túlzás, hiszen például a korábbi szatmári admor, R. Mose Teitelbaum Jimmy Carterrel, Ronald Reagannel és George H. W. Bush-sal is találkozott, sőt a két utóbbi alkalmon a fiai is jelen voltak.

