Disznónak ábrázolja a hivatalos palesztin facebook oldal a brit miniszterelnököt

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

A palesztinok dühét az váltotta ki, hogy a brit miniszterelnök nem volt hajlandó bocsánatot kérni a Balfour nyilatkozatért.

A rajzot a Palestinian Media Watch nevű szervezet reprodukálta az angol nyelvű közönség számára.

A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO, Al Fatah) dühét, mint arról korábban már írtunk, az váltotta ki, hogy Theresa May, brit miniszterelnök nem volt hajlandó bocsánatot kérni az 1917-ben kibocsájtott, a zsidó népnek nemzeti otthont  ígérő Balfour nyilatkozat századik évfordulóján „a palesztin néptől”, mint azt Mahmud Abbasz, a PLO és egyben a Palesztin Autonómia elnöke követelte. Ellenkezőleg, Theresa May úgy nyilatkozott, hogy országa „büszke arra a szerepre, amelyet Izrael Állam megteremtésében játszott és igenis büszkén ünnepeljük az évfordulót”.

Ezt követően jelentek meg a palesztin médiában a Theresa May-t, valamint Nagy-Britanniát gyalázó rajzok és feliratok.

A PA hivatalos napilapja, az Al-Hayat Al-Jadida palesztinok vérét ivó szörnyetegnek ábrázolta a brit politikust.

A palesztin médiát elöntötték a Balfour deklarációt tragikusnak ábrázoló rajzok és jelszavak.

Az alábbi rajzon a deklaráció, mint alagút vezet Európából Palesztinába, amelyek keresztül izraeli tankok üldözik el a békés palesztinokat földjükről.

A palesztin politikusok nyilatkozataiban hemzsegnek az ilyen kifejezések, mint

„Az emberiség történetének legnagyobb politikai bűntette”;

„Az évszázad bűne”;

„A legembertelenebb terrorista bűncselekmény… amely létrehozta az illegális cionista államot”;

stb.

A palwatch.org cikke lapján: jég.

Címkék:Balfour-nyilatkozat, palesztin média

[popup][/popup]