Biden: “Az antiszemitizmus csapásának véget kell vetni”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Joe Biden amerikai elnök szerdán egy Pészach előtt megjelent véleménycikkében figyelmeztetett az antiszemitizmus növekvő fenyegetésére Amerikában, és felvázolta kormánya válaszlépéseit.

Joe Biden (Forrás: Wikimedia commons)

A CNN honlapján megjelent írásában Biden úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban mostanában “a szélsőségesség mellbevágóan nyílt felvállalásának vagyunk tanúi a közéletben”.

“Ezt a gonoszságot látjuk az egész társadalomban” – írta Biden. “Terrorista támadások zsinagógák ellen. Zsidó üzletek ablakán bedobott téglák. Antiszemita szórólapok a zsidó házak előtt. Horogkeresztek autókon és temetőkön… .Ezek a tettek lelkiismeretlenek és megvetendők.”

“És mindez nemcsak a zsidók ellen intézett csapás, hanem más kisebbségi közösségeket is fenyeget, és foltot ejtenek nemzetünk lelkén” – mondta.

Biden idézte az FBI friss adatait, amelyek szerint az amerikai vallási gyűlölet-bűncselekmények több mint fele zsidók ellen irányul, valamint a Rágalmazásellenes Liga (ADL) márciusban közzétett felmérését, amelyek szerint 2022-ben volt a legmagasabb az antiszemita incidensek száma, amióta az ADL 1979-ben elkezdte nyomon követni azokat.

Az elnök kiemelte kormányának az antiszemitizmus elleni küzdelem terén elért eredményeit, köztük a Nonprofit Biztonsági Támogatási Program finanszírozásának “eddigi legnagyobb mértékű” növelését. E program célja, hogy finanszírozást nyújtson a zsinagógák, nappali iskolák és más nonprofit szervezetek fizikai biztonságához. Bár a zsidó csoportok üdvözölték a kiadások növelését, a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó kiadási csomagban előirányzott 305 millió dollár kevesebb, mint a sok zsidó csoport által szorgalmazott 360 millió dollár.

Antiszemita graffitti New YYorkban a 2016-os választások idején

A kormányzat emellett “nemzeti stratégiát készít az antiszemitizmus elleni küzdelemre”, amelyet a zsidó csoportok és a kongresszus vezetői is támogattak.

Biden röviden megemlítette 2022-es izraeli útját és az Izrael biztonsága iránti “rendíthetetlen” elkötelezettségét, anélkül, hogy kitért volna a kormánya és Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormánya között folyó vitára.

A véleménycikk végül a Pészach tanulságaira hívja fel a figyelmet, ami az Egyesült Államok számára is megfontolandó.

“Miközben a Pészachot ünnepeljük, gondoljunk arra, hogy a Haggadában szereplő négy gyermekhez hasonlóan, különbözőségeink ellenére egy asztalnál ülünk, mint egy nép, egy nemzet, egy Amerika” – írta Biden. “Fogjunk össze a különböző felekezetek, fajok és szociális hátterű csoportok között, hogy világossá tegyük: a gonosz nem fog győzni, a gyűlölet nem fog győzedelmeskedni, és nem az antiszemitizmus lesz korunk nagy története”. Emlékezzünk, szólaljunk meg és cselekedjünk, hogy közösen helyreállítsuk Amerika lelkét”.

Algemeiner – jég

Címkék:fellépés az antiszemitizmus ellen, Joe Biden

[popup][/popup]