„Beszéde a legrosszabb sejtelmeinket igazolta”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt anticionista vezére.

Corbyn

Corbyn néhány napja beszédet mondott a „Labour Friends of Israel” elnevezésű, Izrael-barát munkáspárti csoport rendezvényén, melynek során egyszer sem ejtette ki Izrael nevét.

A rendezvényt a Munkáspárt Brightonban megrendezett éves konferenciájának egyik kísérőeseménye volt. Az erre ellátogató izraeli Michal Biran, a baloldali Cionista Unió képviselője a Kneszetben, szerdán azt nyilatkozta: „példátlan és felháborító, hogy Corbyn egyetlen egyszer sem volt hajlandó kimondani Izrael Állam nevét a beszédében. Finomítania kell az álláspontján, különben helyrehozhatatlan károkat okozhat a két ország kapcsolatában.”

Hozzátette, a beszéd igazolta az új vezetővel kapcsolatos korábbi aggodalmaikat.

Párttársa, a szintén Kneszet-tag Erel Margalit a rendezvény után megjegyezte: azért jött el, hogy egyértelmű üzenetet küldjön mindenkinek Izrael életerejéről, valamint arról, hogy országa delegitimizálása elfogadhatatlan. Corbyn azon szavaira, miszerint a Hamasz és a Hezbollah a barátai, Margalit így reagált: „Izrael a demokrácia elveit követi, melyeket a Munkáspárt is képvisel, míg a Hamasz egy gyilkos terrorszervezet, amelyet határozottan el kell ítélnünk és szigetelnünk, nem pedig legitimálnunk.”

Izrael nevét ki sem ejtette

James Sorene, a Brit Izraeli Kommunikációs és Kutatási Központ vezérigazgatója meghatározó momentumnak nevezte az újdonsült baloldali vezér megnyilatkozását. „A Munkáspárt Izrael-barát tagjainak legnagyobb fórumán Corbynnak minden lehetősége adott volt arra, hogy megnyugtassa a Hamasz és a Hezbollah iránti szimpátiája miatt aggódókat. Ám ehelyett úgy döntött, ki sem ejti az ’Izrael’ vagy ’izraeliek’ szót. Megdöbbentő ez a mulasztás.”

A kedd este elhangzott beszéd végén a hallgatóság egy tagja „Mondja ki Izrael nevét!” közbekiabálással zavarta meg a szónokot. Az ismeretlent a The Telegraph weboldalán található videó tanúsága szerint eltávolították a biztonsági őrök, és később sem engedték vissza a rendezvényre.

Üzenetében Corbyn egyébként párbeszédre szólított fel a béke érdekében, valamint támogatásáról biztosította a brit parlament palesztin államiságot elismerő döntését. Felszólított „Gáza ostromának” felfüggesztésére, melyet később „a Gázával szembeni korlátozások”-ra helyesbített. Az esetleges béke-megállapodás tartalmára nem tért ki, mint ahogy magát Izraelt és a zsidó állam létezéshez való jogát sem említette – semmilyen (akár ’67 előtti) határok között.

Szorgalmazta ellenben a közel-keleti menekültek befogadását a zsidó közösség részéről, azt hangsúlyozva: „mi nem fogunk a menedéket keresők elleni idegengyűlölő támadásokhoz csatlakozni, mert  mi a segítők, a befogadók közé tartozunk, akik emellett az egész Közel-Keletet, de különösen Szíriát érintő válság politikai megoldásán is dolgoznak”.

Burkoltan utalt arra is, hogy Izrael megsérti a nemzetközi emberi jogi normákat, s hangsúlyozta saját elkötelezettségét ezek védelmében az egész világon. Az antiszemitizmus ellen csupán az idegengyűlölet és iszlámellenesség általános keretébe ágyazva emelt szót, mint amely jelenségek kizárólag a szélsőjobb sajátjai. Az Izrael ellen irányuló bojkott-mozgalomról – melyet idén augusztusban személyesen is nyíltan támogatott – nem tett említést.

Izraelről rosszat vagy semmit

Egy résztvevő szerint az Izrael-párti parlamenti képviselők valószínűleg nem fogják nyíltan kritizálni Corbyn fellépését, hiszen már a rendezvényen való részvételével is túlteljesítette, ami tőle elvárható volt, s a párt mérsékeltebb tagjainak ezen a kérdésen kívül is rengeteg vitájuk van a szélsőbalos vezetővel.

A 66 éves Jeremy Corbyn képviselővé választása óta palesztinpárti álláspontjáról és az izraeli politika elleni vad kirohanásairól volt ismert. Parlamenti tevékenysége magában foglalta például az Iszlám Mozgalom egyik vezetőjének, Raed Salahnak a meghívását, akit Izraelben terrorizmusért és vérvádak terjesztéséért ítéltek el. Corbyn megválasztására Ed Milibandnek a májusi választási vereséget követő lemondása nyomán került sor.

A Jerusalem Post cikke nyomán: Kalcsics Ildikó

Címkék:Izrael-ellenesség, Jeremy Corbin

[popup][/popup]