„Az ítélet megnyugtató, de mi nem lehetünk nyugodtak” – a hallei per visszhangja

Írta: Polgár György/Düsseldorf - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Számos zsidó személyiség és politikus üdvözölte a hallei merénylő elítélését. Egyben felhívták a figyelmet arra, hogy a zsidó-, idegen- és nőgyűlölet elleni küzdelem folytatódik.

Forrás: screenshot

Mint ismeretes, december 21-én a hallei antiszemita merénylőt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Egyben megállapították tettének a különleges súlyosságát is. A vádlott a per egész ideje alatt a megbánás legkisebb jelét sem mutatta, sőt igyekezett kifejteni gyűlölettől átitatott antiszemita és rasszista nézeteit. Közvetlenül az ítélethirdetés után még egyszer kimutatta végtelen utálatát, amikor a magánvádlók felé hajította a jegyzettömbjét. Azt követően a büntetés-végrehajtás munkatársai leteperték és elvezették.

„A mai nap fontos Németország számára. Az ítélet világossá teszi, hogy a gyilkos zsidógyűlölettel szemben semmilyen türelemnek nincs helye” – hangzik a Németországi Zsidók Központi Tanácsának  sajtóközleménye. „Az ítélet különösen fontos a meggyilkolt Jana Lange és Kevin Schwarze hozzátartozói, valamint mindazok számára, akik a 2019-es Jom Kippur napján éppen hogy megmenekültek a haláltól és mély traumát szenvedtek. A bírák figyelemre méltó fellépésükkel emberségüket bizonyítva ellensúlyozták a tettes gyűlölködését.

„Aminek örülök, hogy az ítéletben semmi meglepő nincs, és a tettes a kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta. De ez az öröm nem megnyugtató, hiszen a vizsgálatok alatt nem derült ki teljesen, mennyire kapcsolódott be a tettes a szélsőjobboldali körökbe, voltak-e segítői. Tisztán látható, hogy van egy párhuzamos világ, mely a gyűlöletre épül, és azt próbálja a társadalomban elmélyíteni. Rá kell ébrednünk, hogy ez a valóság, és ennek megfelelően nem ülhetünk tétlenül, várva a következő esetet. Az eset nem csak Németország, hanem egész Európa számára jelzés, hogy a struccpolitika nem folytatható, az idegengyűlölet és antiszemitizmus jelen van a mindennapokban, és ezt tagadni nemcsak veszélyes, de komoly tragédiához is vezet.” – fejtette ki véleményét a Szombatnak Balla Zsolt Szászország tartomány főrabbija, a Németországi Ortodox Rabbikonferencia elnökségi tagja.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is hallatta szavát: „Az eljárás lefolytatásának a gyorsasága, következetessége és elszántsága példa arra, hogyan kell kezelni az ilyen a szélsőséges elemeket.”

A szövetségi kormány antiszemitizmusért felelős biztosa, Felix Klein szintén üdvözölte a bírói döntést. Egyúttal további fellépést sürgetett a zsidógyűlölet ellen. „A bíróság döntése a maximális büntetés kiszabásáról megakadályozza, hogy az elkövető folytassa antiszemita, rasszista és nőgyűlölő erőszakcselekedeteit” – közölte Klein a sajtóval. „Az ítélet vigaszt adott, de nem maradhatunk nyugton ” – tette hozzá a politikus.

Reiner Haseloff, Szászország-Anhalt tartomány miniszterelnöke az ítéletben a jogállam önvédelmi képességének bizonyítékát látja. Megmutatta, hogy az antiszemitizmusnak, a rasszizmusnak és a gyűlölet egyéb formáinak nincs helye Németországban. Folyamatosan üldözni fogják azokat, akik ilyen gondolatokat terjesztenek, és súlyos büntetésekkel fogják őket sújtani.

A magánvádlók szerint viszont a bíróság nem ment elég messze. Bár egyetértenek az ítélttel és megköszönték az irántuk tanúsított szolidaritást, de hiányolták az elkövető családja és környezete szerepének feltárását. Meggyőződésük, hogy egy ilyen gyilkos akciót nem lehet egyedül előkészíteni. A büntetés ugyanakkor segíteni fogja őket a trauma feldolgozásában.

Az elítéltnek egy hete van az ítélet elleni fellebbezés beadására. Hans-Dieter Weber  védőügyvéd elmondása szerint védencével még nem döntötték el, hogy élnek-e ezzel a joggal.

Címkék:Halle zsinagóga, ítélet, Stephan Baillet

[popup][/popup]